A Solove 2 az 1-ben kütyüjével út közben is extra energiához juttathatjuk éhes mobilunkat.

Solove 01

Ki ne járt volna már úgy, hogy napközben kezdett kifogyni a szufla a mobilból, és nem volt konnektor a közelben? Mivel egyre több telefonban találkozunk a QI töltés lehetőségével, ez a power bank az egyik első fecskéje ennek a vonalnak. Így kábelek nélkül is lehetőségünk akad a töltésre, összesen akár egyszerre három eszközzel is megvalósíthatjuk – kettőt kábellel, egyet ráhelyezve. A beépített 10 000 mAh-ás akkunak hála akár két okostelefont is képesek vagyunk egyszerre feltölteni teljesen, így nem kell hezitálni, melyiket meddig tudjuk szuflával ellátni. Maga a töltő egyébként 80 x 90 x 26 milliméteres mérettel rendelkezik, amihez 234 grammos tömeg társul, anyaga műanyag, a teteje szövet, a színe pedig diszkrét fekete. Ezeknek a paramétereknek hála nem foglal nagy helyet, és a tömege sem húzza majd le a vállunkat, így bárhová magunkkal vihetjük. Az USB portnak hála akár 3 óra alatt fel lehet tölteni a vésztöltőt, így gyorsan tartalék energiával rendelkezhetünk.

Solove 02

Technikai paraméterek:

  • Gyártó: SOLOVE
  • Bemeneti port: micro USB
  • Kimeneti port: dupla USB
  • Akkumulátor kapacitása: 10 000 mAh
  • Névleges kapacitás: 6 200 mAh
  • Bemeneti csatlakozó: micro USB 5V/2A
  • Kimeneti csatlakozók: dupla USB 5V/2.1A (maximum)
  • Termék mérete: 80 x 90 x 26 mm
  • Termék tömege: 234 g
  • Szín: fekete

Solove 03

Ennyi pénzért általában csak „ósdi” vezetékes töltőt kapunk, az olyan nyalánkságról, mint a QI töltés, vagy a több kimeneti port még nem is álmodhattunk – idáig. Jelenleg a Cafago oldalán 26,87 dollár (~ 7 690 Ft) ellenében lehet megvenni Flash Sale keretében, a szállítása ingyenes.

A vásárláshoz kattints ide:

Xiaomi SOLOVE 10000mAh Qi
Wireless Charger Power Bank


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve, mert amit mi nem találunk meg, olyan kupon nincs is!  Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet: