A Koogeek hosszabbítóját vesszük most szemügyre, ami érdekes meglepetéseket tartogat számunkra.

Koogeek 01

 

Szerintem Magyarországon – és talán a világon – nincs olyan lakás, ahol ne lenne egy, vagy több hosszabbító, mert az elektromos dolgaink soha nem a konnektorok mellett vannak, vagy ha igen, az úgysem elég. Erre találták ki anno a hosszabbítókat, amik az idő múlásával szükségszerűen evolúciós ugrásokat tettek, haladva a modern kor követelményeivel. A most bemutatásra kerülő példány az egyedfejlődés tekintetében a csúcson (vagy annak közelében) helyezkedik el, mivel a tudása nem annyiból áll, hogy egy konnektorba négy eszközt csatlakoztathatunk, ennél jóval többre képes.

Maga a szerkezet 335 x 64,27 x 40,38 mm-es fizikai méretekkel rendelkezik, tömege 587 gramm, ehhez csatlakozik a 180 centiméteres tápkábel. Színe kellemes fehér, 4 USB portot és 4 hálózati csatlakozóaljzatot találunk rajta, szerencsére semmilyen átalakítóra nincs szükség a használatához, az eszköz EU szabványos dugaljat használ, és azokat is képes fogadni. Ebből adódik, hogy természetesen teljesen kompatibilis a hazai feszültséggel, ezt a CE és RoHS minősítés is garantálja. Mindazonáltal nemcsak képes 4 dugaljat fogadni, de a gyártó felkészítette a rövidzárlat, túlfeszültség, túlmelegedés és egyéb problémák ellen is, hála a tűzálló anyagoknak egy esetleges hiba esetén sem kell a felcsapó lángoktól tartanunk.

Koogeek 02

A maximális terhelhetősége 10A / 2400 W, ezt érdemes szem előtt tartani. Az USB aljzatok – a kornak megfelelően – intelligensek, ami azt takarja, hogy automatikusan érzékelik a csatlakoztatott eszközöket, portonként legfeljebb 2,4 A-os töltési sebességet biztosítanak, a maximális teljesítményük pedig 5V / 4 A. Ezen a specifikációk már elegendőek lehetnének a legtöbbünknek, mivel ezzel a kis szerkezettel már elhagyható a mobil, a táblagép, az e-book olvas töltőfejei, és közvetlenül hozzá lehet csatlakoztatni őket kábellel, viszont a java csak most következik. A hosszabbító képes a Wi-Fi hálózatra csatlakozni, igaz csak a 2,4 GHz-et ismeri, de abból a b/g/n-t is, valamint a WPA vagy WPA2 hitelesítési protokoll sem okoz neki gondot. Minderre azért van szüksége, mert ez tulajdonképpen egy okos hosszabbító, a vezeték nélküli csatlakozással, és a mobilunkra letöltött Koogeek Life alkalmazás segítségével a csatlakoztatott eszközöket külön-külön képesek vagyunk vezérelni – akár távolról is.

Koogeek 03

Egy apró hiányosság, hogy az USB portokat csak együttesen képes kezelni, de ez legyen a legnagyobb bajunk. Lehetőségünk van továbbá jeleneteket és automatizálásokat létrehozni, időzítőket állíthatunk be a különböző igényeink kielégítésére, így téve még könnyebé az életünket. És ha mindez nem lenne elég, a végére hagytam a legnagyszerűbb tulajdonságát, csak hogy még jobban leessen az állunk. A távoli elérés mellett lehetőségünk van a hangunkkal is irányítani a szerkezetet, ugyanis kompatibilis az Amazon Alexa, Google Home és IFTTT-vel is. Így még az alkalmazást sem kell nyomkodni, elég a parancsot kiadni, és működésre is bírjuk a csatlakoztatott eszközöket.

Műszaki adatok: 

  • Márka: Koogeek
  • Anyag: PC (V-0 égésgátló)
  • Szín: Fehér
  • Dugó típusa: EU
  • EAN: 0710033644644
  • Bemeneti feszültség/áram: 240V, 50 / 60Hz, 10A (Max.)
  • Aljzatok száma: 4 db AC kimenet, 4 db USB port
  • Terhelhetőség: 10 A, 2400 W (max)
  • Csak európai országokban való használatra!
  • Tanúsítvány: CE, RoHS
  • Garancia: 12 hónapos garancia
  • Méretek: kb. 335,00 × 64,27 × 40,38 mm
  • Tömeg: kb.  587 g
  • Csomag méretei: kb.  360,60 × 81,59 × 66,42 mm
  • Csomag tömege: kb. 656 g

Koogeek 04

Csomag tartalma:

  • 1 db Koogeek okoselosztó
  • 1 db gyors üzembe helyezési útmutató (angol, francia, német, spanyol, olasz)

Nagyszerű kiegészítője a lakásnak ez a hosszabbító, okosotthon építése esetén pedig kötelező darab – és ha van otthon egy asszisztens, még kényelmesebben tudjuk használni. Legvégül lássuk, mennyit is kell kifizetnünk ezért a remek hosszabbítóért, ami nem is vészes összeg a tudását tekintve.

Frissítve: A TomTop aktuális akcióban az elosztó friss vételára 26,99 dollár (~ 7790 ft), a szállítás pedig ingyenes. Kuponkód használatára nincs szükség, a készlet viszont korlátozott, a 196 darabos adagból 101 darab már gazdára talált!

Ha szeretnéd magadénak tudni, itt megveheted:

Koogeek Wi-Fi-s okoselosztó túlfeszültség-védelemmel

 

Vásárlási segédlet: