Nem is egy, egyből két friss hírrel jelentkezek a kínai gyártó háza tájáról.

Xiaomi

Az első – ami a legtöbbeket érdekel vagy érint, az az első hírek az Android 10 tervezett frissítésének ütemtervéről szól. A MIUI fórumon tették közzé az első körben támogatott telefontípusok listáját. A Redmi K20 már az Android Q-hoz lett tervezve, így nem meglepő, hogy hamar megkapja majd az új rendszert, akárcsak a Mi Mix 3 5G variánsa is. Az Android Q béta programjában a gyártó telefonjai közül a Mi MIX 3, a Mi 9, valamint a Redmi K20 Pro is részt vett, így ezek biztosan elsőbbséget élveznek a fejlesztési/tesztelési folyamatban a többi típussal szemben. Fontos kiemelni, hogy ez az ütemterv a kínai mobilokra vonatkozik, így a Global Version kiadások csak a belpiacos termékek után kaphatják meg, remélhetőleg nem sok csúszással. A cég azt is megjegyzi, hogy ez a frissítési ütemterv csak egy durva becslés, így bármilyen hiba miatt a kiadási időpontok csúszhatnak. A lista természetesen nem végleges, folyamatosan mérlegelik, mely eszközök kaphatják még meg az update-et, így aki nem látja (viszonylag friss) telefonját, még ne csüggedjen, ez a helyzet változhat.

Íme a lista azokkal a telefonokkal, amelyek biztosan megkapják az új főverziót.

2019. negyedik negyedévében:

  • Xiaomi Mi 9 (kiemelt figyelmet kap)
  • Xiaomi Mi 9 SE
  • Mi Mix 3 5G (kiemelt figyelmet kap)
  • Mi Mix 3
  • Redmi K20 Pro (kiemelt figyelmet kap)
  • Redmi K20
  • Xiaomi Mi 8
  • Xiaomi Mi 8 Screen Fingerprint Edition
  • Xiaomi Mi 8 Explorer Edition
  • Xiaomi Mi Mix 2S

2020. első negyedévében

  • Redmi 7
  • Redmi Note 7 Pro

Természetesen  azt is figyelembe kell venni, hogy a nem flagship telefonok csupán egy, nagyon maximum 2 Android (fő)verziót frissülnek, a hangsúly inkább a MIUI rendszeren van, ami sokszor pótolja az Android frissítésekkel érkező ujdonságokat, és hamarosan elkezdődhet annak 11-es verziójának a terjesztése – amit személy szerint nagyon várok – és magáról a rendszerről itt olvashattatok korábban.

Forrás: MIUI fórum

MIUI Global Beta

A másik hír a MIUI Global Beta ROM-ról érkezett, aminek a lényege, hogy a Xiaomi leállítja a programot, így július 1-től megszűnik a nyilvános beta verzió. Annak, aki nem tudná, miről is van szó, gyorsan összefoglalom a lényeget. A MIU rendszerből létezik két béta verzió – egy zárt, és egy nyilvános – amik nem végleges, stabil kiadások, és ezek hetente frissültek. Az előbbi esetében ezt egy eléggé korlátozott létszámú csoport teszteli, és a visszajelzések alapján módosítják a szoftverfejlesztők a rendszert, javítják a felmerült hibát. Amikor már elég stabil ez a rendszer, kikerül a nyilvános béta állapotba – ezt bárki telepítheti magának, vagyis telepíthette eddig. Itt elvileg már jóval többen tesztelik a véglegesség (stabil verzió) előtti rendszert, de a Xiaomi úgy látta, hogy a felhasználók hajlamosak arra, hogy mindennapi használatra telepítették ezeket, minden funkciójukkal. Ezeknek a felhasználóknak azonban csak egy kis része küldte vissza a cégnek a funkciók javításához szükséges visszajelzést, így nem látják értelmét a profram további folytatásának. Így a zárt bétatesztelő csapat megmarad, és az ő aktív közreműködésükkel csiszolják a továbbiakban a rendszert, a vállalat ennek köszönhetően – az erőforrások átcsoportosításával – jobban tud a stabil frissítésekre összpontosítani.

Forrás: XDA Developers


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve, mert amit mi nem találunk meg, olyan kupon nincs is!  Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet: