Az ADATA márkanév hazánkban sem cseng ismeretlenül, évtizedek óta jelen vannak a magyar piacon, sikereiket elsősorban jó ár/teljesítménnyel büszkélkedő USB flash meghajtóiknak, illetve hasonló erényeket csillogtató szilárdtest meghajtóiknak (SSD) köszönhetik. Mindkét termékvonalra hatványozottan igaz, hogy farkastörvények uralkodnak, ha nem elég jó a termék, és nem elég jó a hozzá szabott ár, nem az a produktum fog a kosárba kerülni. Rengeteg a gyártó, illetve a különféle átmatricázott megoldás, szóval akad konkurencia bőven, de az ADATA-t SSD fronton is az első ligában tartottuk, tartjuk számon. Most az Ultimate termékvonal SU800 családjának második legnagyobb tagjával, egy 1 TB-os egységgel ismerkedünk meg, és meglátjuk, rászolgál-e arra, hogy továbbra is ott tartsuk számon, ahol eddig.

su800 3

A gyártó körülbelül 2,5 éve engedte útjára ezt a termékcsaládot, melynek különlegessége az volt, hogy az ADATA égisze alatt először tartalmazott planáris megoldás helyett 3D nand flash lapkákat (ennek úttörője ugye a Samsung volt). Ezek egyrészt többet bírnak, mint a hagyományos TLC megoldások, másrészt gyártani is olcsóbban lehet őket, néhány sorral feljebb pedig már pedzegettük, mennyire fontos a minél keményebb árazás.

intel3d nand

Mondhatjuk tehát, hogy az ADATA meghúzta a kötelezőt, de nem mindegy, hogyan. Mivel a cég nem maga gyártja a 3D nand lapkákat, nem mindegy, hogy honnan szerzi be azokat. Nos, a jelek szerint szerencsére nem bízta a dolgot a véletlenre, ugyanis – ha információink helyesek — az IMFT-től szerzi be a nyersanyagot, amit a Micron és az Intel üzemeltet, tehát minőségi problémákkal aligha fogunk szembesülni. A jó NAND flash persze egy dolog, kell egy jó vezérlő is – e vonatkozásban a Silicon Motion gyártmányú SM2258-ös lapkára esett a választás, ami maximum négy csatornát képes kezelni. Másik különlegessége a gyorsítótárkezelés, ugyanis nem csak DRAM lapkákat tud erre a célra munkára fogni, hanem SLC üzemmódra konfigurált TLC flasht is. Az alapok tehát ígéretesek, ismerkedjünk meg a tesztpéldánnyal közelebbről!

adatasu800 intro2

Specifikáció:

Kapacitás:128 GB – 2 TB
Méret szabvány:2.5″
NAND Flash:3D TLC
Vezérlő:SMI
Méretek (Ho × Sz x Ma):100,45 x 69,85 x 7 mm
Tömeg:59,5
Csatolófelület:SATA 6 Gb/s
Szekvenciális olvasási / írási teljesítmény (max)~560/520 MB/s
* A tényleges teljesítmény a rendelkezésre álló SSD-kapacitás, a rendszer hardver- és szoftverkomponensei, valamint egyéb tényezők függvényében változhat.
Üzemi hőmérséklet:0 ° C-70 ° C
Tárolási hőmérséklet:-40 ° C-85 ° C
Ütés ellenállás:1500G / 0,5 ms
Meghibásodások közötti átlagidő (MTBF):2.000.000 óra
Szavatosság: 3 éves korlátozott garancia
* Az SSD a TBW vagy a jótállási időszakon alapul.
** További részletekért látogasson el a www.adata.com/en/ss/prowar/ webhelyre .

Doboz, tartozékok

Az ADATA SU800 1 TB-os megoldása egy alapvetően sötét színű, mégis több árnyalatban csillogó dobozban érkezett, a fedlapon a legfontosabb infókkal, mint például a gyártó, a modellszám, a kapacitás, a termék fotója, és immáron a 3D nand megjelölés. A hátoldal is izgalmas, itt a felhelyezett QR kódok útba igazítását igénybe véve két letöltő oldalra juthatunk, ahol az SSD Toolboxot (fw frissítés, állapot monitorozás, stb.), illetve az Acronis True Image HD adatmentő-helyreállító, illetve klónozó szoftvert szerezhetjük be (regisztrációt követően). Remek program, én is használom, mindenkinek ajánlom!

su800 1

A doboz tartalmát a meghajtón túl némi dokumentáció és egy öntapadós műanyag keret adja. Mivel az eszköz fémháza 7 mm széles, a legvékonyabb noteszgépekbe is befér, de ha vastagabb merevlemez helyére építjük be, a fix elhelyezéshez segítségül hívhatjuk a keretet, ami kiegyenlíti a magasságkülönbséget.

su800 2

Az SU800 2,5 hüvelykes szabvány méret, szabványos SATA csatlakozóval, mely természetesen a legfrissebb szabványú (SATA III), és maximum 6 Gb/s-os adatátviteli tempóra képes. A termék felső oldalát egy termékmatrica díszíti a szokásos ADATA kolibrivel, a drive hasán viszont egy fehér címke található, ami olyan fontos adatokat tartalmaz, mint például a gyári szám, az épségére éppen ezért érdemes ügyelni.

su800 4

Tesztkonfiguráció:

  • Alaplap: GIGABYTE AB350-Gaming 3
  • CPU: AMD Ryzen R5 2400G
  • RAM: 2×8 GB Corsair LPX 3200 MHz
  • PSU: FPS Hydro 450
  • Ház: SilverStone HTPC
  • OS: Windows 10 1803 (Samsung 970 EVO-N)
  • Háttértárak: ADATA SU800 1 TB, Kingston SA400 240 GB, Samsung 840 EVO (ThinkPad T530)

Mint az látható, az SU800 mellé két ellenfelet is állítottam, az egyik az elég népszerű Kingston A400, a másik pedig egy ősrégi Samsung 840 EVO, még a TLC korszak elejéről. Őt igazából csak azért tettem bele a cikkbe, hogy látható legyen, mennyit változott a világ az évek alatt a technológia fejlődését tekintve (mivel esetében a tesztkörnyezet is más, ezeket irányadó értékeknek szánom).

Teszteredmények

Az első mérőalkalmazás az AS SSD benchmark, amit azért kedvelek, mert bárki ingyenesen, pillanatok alatt letöltheti, és még a legnagyobb – 10 GB-os mintát használó – mérés is megvan néhány perc alatt, ennek okán most sem hagytam ki a sorból.

asssd result

Az ADATA SU800 magabiztos teljesítményt mutatott, és bár előnyt az 1 TB-os mivoltából is képes szerezni, a számok megnyugtatóak. Nem ment rosszul az A400 sem, a 840 EVO szekvenciális mérésben még tartja magát, de azért már látni, hogy eljárt felette az idő.

A második tesztprogram a Crystal DiskMark, melyet hasonló okok miatt szeretek használni, mint az AS-SSD benchmarkot. Pillanatok alatt beszerezhető, és nem szükséges órákig futtatni. A méréshez a legnagyobb, 32 GB-os mintafájlt használtam.

cdmark result

Az SU800-ban itt sem kellett csalódni, tudásbeli előnye egyértelműen megmutatkozott a Kingston A400-hoz képest, pláne a 4KiBQ8T8 mérésben húzott el tőle nagyon. Ez a teszt is megmutatta, a 840 EVO-m lassan megérik a nyugdíjazásra.

Az utolsó mérőszoftver nem is lehet más, mint az ATTO disk benchmark, ami egyrészt elég részletes információhalmazt szolgáltat, másrészt képesek elég komolyan megizzasztani a meghajtókat. A teszteléshez 32 GB-os fájlméretet és 256-os mélységet (Queue Depth) használtam, szóval jó néhány percig elküzdöttek vele az SSD-k.

atto result

A három tesztprogram közül talán itt volt a legkiegyenlítettebb a küzdelem az ADATA SU800 és a Kingston A400 között, a 840 EVO olvasásban még vállalhatóan teljesített.

Értékelés, végszó

Az ADATA SU800 1 terabájtos verziója rövid itt tartózkodása alatt pozitív benyomást tett rám. Az alkalmazott technológiák a legfrissebbek, a felhasznált 3D nand minőségi forrásból érkezik, a tesztekben jól szerepelt, szóval eddig nem lehet hiányérzetünk, úgyhogy ideje megismerkedni a vételárral. Az 1 TB-os kapacitással rendelkező példány ára a legtöbb nevesebb webáruházban 40 000 forint alatt van, 38-39000 forintért tudhatjuk magunkénak.

su800 5

A Kingston A400 960 GB-os, hagyományos TLC nand flash lapkákkal szerelt kiadása körülbelül 6-7000 forinttal olcsóbb, ami egy reális különbség tűnik, bár én lehet, hogy rászánnám ezt a többletet a + 40 GB kapacitás és a 3D nand miatt, még akkor is, ha mindkét termékre egyaránt 3 év garancia jár. Ha valakinek az 1 TB nem lenne elég, választhatja az SU800 2 TB-os változatát is, de ha kevesebbel is beérjük, akkor a 128/256/512 GB-os kiadás is rendelkezésre áll.

Az SU800 1 TB SSD-t az ADATA-tól kaptuk tesztelésre, melyet ez úton is köszönünk!

A szerző értékelése

{REVIEW}

label=Overall

decimal=0

max=5

Dizájn=4

Képességek=5

Sebesség=4

Körítés=5

Ár=4

{/REVIEW}

Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet: