Lei Jun a Weibón jelentette be, hogy a Mi Max és a Mi Note okostelefon széria idén biztosan nem kap új példányt.

Xiaomi 001

A vezérigazgató a posztban árulta el ezeket az információkat a vállalat stratégiájára hivatkozva. A Mi Max 3 2018 júliusában debütált, míg a Mi Note 3 2017 szeptemberébe, így ismerve az éves szintű frissítést, már időszerű lenne ezek bemutatása – de ez biztos nem fog megtörténni egyhamar. Vagy akár soha többé, és a cég elkaszálja ezt a termékvonalat. A Mi Note még érthető is, már rég nem emelkedik (emelkedne) ki a mezőnyből a kijelző méret alapján, és a hardver is középkategóriás volt – így rengeteg alternatíva van, ami közül választhatunk – és a Redmi széria is erős ajánlattal indított, házon belül pedig nem fognak konkurenciát állítani. A Mi Max esetében kicsit más a helyzet, a hatalmas kijelzővel mindig is kitűnt a mezőnyből (a 3-as megjelenítője példának okáért 6,9”-os, ami ma is hatalmasnak számít), és az ázsiai piacon nagyon népszerű volt, ott a kijelző méretét hasonlítgatják egymáshoz, ez a státuszszimbólum. Az okokról ugyan konkrétan nem beszélt, de aki kicsit is járatos a cég ügyeiben, könnyen levonja a konklúziót. A Xiaomi a Mi szériára koncentrál, ami a felső kategóriában versenyez, a legfrissebb fejlesztéseket ide szánják. Ilyen a Mi 9/ Mi 9 SE és a Mi Mix vonal jelenleg, de – mint arról mi is írtunk ebben a cikkben korábban  – a hamarosan érkező CC vonal is ezt a részt erősíti majd. A másik véglet a nemrég kivált Redmi brand, ahol marad a rendkívüli ár/érték arány.

Xiaomi Mi

Így látható, hogy elkezdődött a reform a termékpalettánál is – a MIUI változásairól itt olvashattatok. Ezek a telefonok már réginek számítanak a mai világban, így nem hinném, hogy a (közel)jövőben erre energiát fektetnének – elképzelhető, hogy a CC termékvonalban fognak újra testet ölteni, bár ki tudja.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve, mert amit mi nem találunk meg, olyan kupon nincs is!  Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet: