Tavasszal mutatkozott be a Vivo almárkája, most megérkezett a második telefonjuk.

IQOO Neo 01

Márciusban olvashattatok a brand első telefonjáról, ami elég ütősre sikeredett. Eljött az idő, hogy lerántsák a leplet a második szerzeményről, ami megint egy tetszetős darab lett. Kezdjük is a bemutatást a szokásos résszel, a fizikai paraméterekkel. 159,5 x 75,2 x 8,1 milliméteres dimenziókkal rendelkezik, ehhez 198,5 grammos tömeg társul, így nem egy pehelysúlyú versenyző húzza majd a kezünket/zsebünket, ha megvesszük. A kijelző mérete sem lett apró, 6,38”-es Super AMOLED-en vizsgálhatjuk a 1080 x 2340 pixeles felbontást – alatta pedig az ujjlenyomat-olvasó teszi a dolgát. A notch itt is megtalálható, ebben kapott helyet a 12 megapixel felbontású (f/2.0) szelfi-kamera, ami nem extra nagy felbontású, de a célnak bőven megfelel. Kapunk 3,5 mm-es jack csatlakozót, valamint USB Type-C felületet is, illetve a megszokott dual SIM-slot is rendelkezésre áll. Hátul tripla kamerarendszer helyezkedik el, a hármas egységet a 12 megapixeles főszenzor (f/1.8), a 8 megapixeles (f/2.2) tele, valamint a 2 megapixeles (f/2.4) mélységérzékelős szenzor alkotja.

IQOO Neo 02

A meghajtásért a tavalyi csúcsprocesszor felel, azaz a Snapdragon 845 (4 x 2,8 GHz-es Kryo 835 Gold és 4 x 1,8 GHz-es Kryo 835 Silver processzormag) felel, mellé az Adreno 630 grafikai egység jár. A memória és tárhely kombinációból kétféle verzió közül választhatunk, a legkisebb kiszerelés 6/64 GB-os, a legnagyobb 8/128 GB-os kiosztású – itt jegyezném meg, hogy a tárhely bővítésre nincs lehetőség. A vezeték nélküli kommunikációt a dual bandes Wi-Fi segíti, amely az a/b/g/n/ac szabványokat kezeli, mellé a Bluetooth 5.0-ás verzió társul. A GPS mindent tud, így kezeli az A-GPS, GLONASS, BDS és GALILEO műholdakat is. Az akkumulátor méretén nem spóroltak, itt egy 4500 mAh-ás egységet szuszakoltak a házba a mérnökök, amely támogatja a Vivo-féle 22,5 W-os FlashCharge technológiát.

IQOO Neo 03

Szoftveresen az Android Pie szolgáltatja az alapot, ezt spékelték meg a Funtouch OS 9-cel. Az értékesítés július 8-án kezdődik kék és lila színben lehet majd hozzájutni. A kezdőárak eképp alakulnak, valószínűleg villámértékesítéssel – és természetesen csak Kínában érvényesek:

6GB + 64GB = ¥1798 (~ 75 000 Ft)

6GB + 128GB = ¥1998 (~83 000 Ft)

8GB + 64GB = ¥2098 (~87 000 Ft)

8GB + 128GB = ¥2298 (~95 000 Ft)

Ez a telefon – követve az első példáját – ár/érték arányban nagyon versenyképes készülék, ráadásul olcsóbb is az elődnél, így nagyobb vásárlóerőt tudnak megcélozni vele, ami szerintem remek ajánlat. Amennyiben kapható lesz, nem felejtjük frissíteni a cikket a jóáras termékekhez.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet: