Saját CPU-ról álmodik a világ legdinamikusabban fejlődő országa.

Chip 01

A kínai – amerikai kereskedelmi háború – és az azt felszító ZTE és Huawei mizéria csak megerősítette a távol-keleti ország cégeit abban, hogy bármikor elvághatják őket a nyugati (és főként amerikai) termékektől és szabadalmaktól. Ez mindenkinek komoly problémákat okozna, nemcsak a kínai vállalatok kerülnének hatalmas bajba, de sok más céget rántanának magukkal, akik vagy nem tudnának máshol gyártani, vagy a megugró költségek miatt kerülnének bajba – legyen szó mind a beszállítókról, mind a felvásárlókról, mind megbízókról. Ezzel mi, vásárlók is csak rosszul járnánk – a végfelhasználói ár egyértelműen nőne, a globális gazdaságot nem is említve. De térjünk vissza a témához, azaz a saját processzor gyártásához. Kína már rég kinőtte a pár éve még használt „gagyi nyugati termékek másolatával foglalkozó ország” sztereotípiáját, és a nagy nyugati vállalatok a bérgyártást ottani cégekre bízták – kis túlzással, ami nem Kínában készül ma, azt tekinthetjük hamisítványnak.

Chip 03

Ezzel több szempontból is jól járt az ország, nemcsak hatalmas bevételek származnak ebből, de folyamatosan tanultak ezektől a cégektől, és az ott megszerzett/megtanult technológiáknak, valamint az olcsó munkaerőnek hála gombamód szaporodni kezdtek a tech-cégek. Ha megnézzük, ma a világ élvonalába számító telefongyártók java onnan kerül ki (Huawei, Oppo, Xiaomi, stb.), de van egy nagy hátrányuk. Mindnyájan függenek az amerikai alkatrészektől és szabadalmaktól. Az alkatrészek még úgy-ahogy pótolhatók, de a szabadalmak megkerülhetetlenek, akár a hardvert nézzük, akár a szoftvert. Erre a Huawei a legjobb példa, hiába fejlesztettek saját processzort, a szabadalmak egy része amerikai kézben van. Így az ázsiai ország nagy tech vállalatainak lett egy közös érdeke, mégpedig a függetlenedés az amerikaiaktól, minden szempontból. Ebben segítséget nyújt nekik a kormány is, akik egy olyan tervet hirdettek, ami célul tűzte ki, hogy 2020-ra az országban előállított chipek 40 százalékának, 2025-re pedig 70 százalékának csak belföldi szabványokra és technológiákra épülhetnek.

Chip 02

Ez elsőre (másodjára, és sokadjára is) lehetetlennek hangzik, ha figyelembe vesszük, hogy 2018-ban a chipek mindössze 15%-a felelt meg ennek a kritériumnak. Ez nagyon kevés, így a terv szinte kivitelezhetetlen, és a teljesítményük sem veszi fel a versenyt a nyugati megoldásokkal szemben – egyelőre. A belső források szerint a kormány tervéhez teljesen új alapokra kell helyezni a kutatást és fejlesztést, de akkor is időbe telik, amíg egy szintre hozzák majd a saját processzort például a Qualcomm megoldásaival. Nem mellesleg ehhez rengeteg pénzre is szükség van, de van egy olyan sejtésem, hogy szinte végtelen mennyiségű forrást fognak biztosítani a cél eléréséhez.

Itt kell megemlíteni, nemrég járta be a világsajtót, hogy a 100%-ban kínai fejlesztésű Zhaoxin 8-magos KX-6000 processzor – ami PC-kbe való – az előzetes tesztek alapján olyan gyors, mint egy 14 nm-es, 4-magos Intel Core i5-7400-as processzor. Ez ugyan egy két generációval ezelőtti CPU, de a mai napig tisztességesen helytáll mindenhol, és az újoncnak számító kínai vállalattól azért szép teljesítmény. A következő generációs chipek már PCIe 4.0 és DDR5-támogatással érkeznek majd, valamikor 2020 derekán. Záró gondolatként jegyzem meg a Zhaoxinról, hogy mobilos chipeket is gyártanak, amiket a Lenovo használ fel a belépő szintű eszközeiben. 

Chip 04

Abban nem kételkedem, hogy a tech cégek a kínai kormánnyal karöltve belevágnak ebbe a nagy volumenű projektbe, a kérdés inkább az, mikorra lesz versenyképes megoldásuk. Ami végső esetben nekünk csak jó lehet, több gyártó több terméke közül válogathatunk, elindul(hat) egy nagyobb verseny, ami végsősoron a pénztárcánkra is jó hatással lehet.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet: