Jöjjön egy kettő az egyben gép bemutatója, ami az alapdolgokhoz elegendő, és az ára sem riasztó, sőt!

ChuwiH10X 01

Nos, először is töredelmesen be kell vallanom – remélem nem köveztek meg érte – hogy ez a gép nem Androidot futtat, hanem Windowst. Tudom, mi zöld robotosok vagyunk, de az „ősellenséggel” paktáltam le – nem ok nélkül. Míg telefon/tablet fronton csak az Android jöhet szóba nálam, addig munkaeszköznek (laptop, számítógép) csakis a redmondi cég rendszerét használom. A Chuwi gépe ugyan félúton van a tablet és a notebook/netbook között, azonban a józan észre hagyatkozva itt nem a szeretett Android valamelyik verziója fut a gépen, hanem a Windows 10. Ennek megvan az az előnye, hogy míg billentyűzettel használva – amit adnak hozzá – egy normál gépet kapunk, amin minden egyszerűbb (általános) feladatot el tudunk látni. A billentyűzetről leválasztva a képernyőt viszont máris egy még kompaktabb, könnyebben szállítható tablet áll a rendelkezésünkre, amin kedvünkre netezhetünk, játszhatunk. Mert mire is használjuk legtöbben a tabletet? Tartalomfogyasztásra. Elolvassuk a napi híreket, éljük életünket a social media által, levelezünk. Erre (is) tökéletesen megfelel a Windows, a megszokott asztali alkalmazásokról nem kell lemondani, és még érintésérzékeny is a felület. Vágjunk is bele, nézzük, mit kapunk a pénzünkért! Itt az elején máris két részre kell bontani a bemutatót. Ugyanis egyrészt kapunk egy tabletet, valamint egy billentyűzetet, amire rápattintható a kijelző.

ChuwiH10X 02

Billentyűzet

Aki látott már laptop billentyűzetet, vagyis inkább egy notebookot kijelző nélkül, pontosan azt képzelje el. Semmi extra nincs rajta, maximum annyi, hogy a mérete 267 x 174 x 18 milliméteres, míg a tömege 744 gramm, mivel akkumulátort nem tartalmaz. Színe szürke, és egy szabványos, 83 gombbal és trackpaddal rendelkező eszközről van szó. Oldalanként egy-egy szabványos USB 2.0-ás porttal rendelkezik, valamint a funkcióbillentyűk felett egy mágneses tartóval a tabletnek. Hasznos kiegészítő, ha gépelni szeretnénk.

ChuwiH10X 03

Tablet

Jöjjön a lényeg, ami értelmet ad az egész szerkezetnek. A színe ennek is szürke, összhangban a billentyűzettel, anyagát tekintve fém házzal rendelkezik. Ebből adódóan nem egy pihekönnyű darab, a tömege 522 gramm, míg a mérete 261,8 x 167,3 x 8,8 milliméter. Az előlap nagy részét a 10,1” -es IPS kijelző foglalja el, ennek felbontása 1920 x 1200 pixel. Fektetett módban (ez lesz a későbbiekben is a viszonyítási pont) felül, a kávában kapott helyet a 2 megapixeles előlapi kamera. Nem ezzel készül majd a legjobb szelfi, videótelefonálásra azonban elégséges. A hátlap letisztult, egyedül a középre helyezett 5 megapixeles kamera „rontja” az összképet, míg alul szitanyomással a tablet márkája, illetve az Intel, Microsoft, stb. logók olvashatóak. Meg kell hagyni, kinézetre is tetszetős a táblagép (a billentyűzet is), markáns, egyenes vonalakkal határolt, míg a szélek enyhén kerekítettek csupán. Jobb oldalt egy jack csatlakozó, egy micro HDMI, két USB Type-C csatlakozó – ebből az egyik a töltésért is felel – valamint egy micro SD kártyanyílás található. A keret többi részén csupán a szellőzés miatt fúrt apró lyukak figyelhetők meg, illetve az alján a billentyűzethez szükséges csatolófelület. A klaviatúrával ugyanis nem vezetéknélküli kapcsolaton keresztül kommunikál, hanem fizikai érintkezők segítségével, így nincs késleltetés, illetve a tablet adja az energiát a billentyűknek, és az USB portoknak is.

ChuwiH10X 04

A házban az Intel Gemini Lake N 4100 processzor teljesít szolgálatot. Ez 14 nanométeres gyártástechnológiával készült, négymagos CPU, amely 2,4 GHz-es maximális órajelen képes működni. Ehhez társul a szintén Inteltől származó UHD Graphics 600-as GPU, amely 700 MHz-es órajelen pörög. Emellé nem kevés, pontosan 6 GB memóriát pattintottak, valamint 128 GB-nyi tárhely is rendelkezésünkre áll. Ebből ugyan szép szeletet kihasít magának a Windows 10, de így is marad mellette hely a programoknak, de ha nagyon megszorulnánk, a kártyaolvasónak és az USB portoknak hála külső tárhelyeken is tárolhatjuk az adatainkat. A hálózati kapcsolatok kissé felemásak, példának okáért a GPS-ről le kell mondanunk, viszont a Wi-Fi és a Bluetooth adott. Előbbi dual-bandes, és támogatja az a/b/g/n/a szabványokat, míg utóbbi a gyors – és energiatakarékos – 5.0-ás verziójú. Az akkumulátora ugyan nem a legnagyobb a szegmensben, összesen 3250 mAh kapacitású, de laptopként használva gyakran kéznél lesz a töltő. Tabletként pedig nem szoktunk videót renderelni, vagy grafikus szoftvert használni, ebben a módban jó pár órát kibír.

Leírás
Modell CHUWI Hi10 X
Processzor Intel Gemini Lake N4100 (14 nm, 4 x 24, GHz)
GPU Intel UHD Graphics 600 (700 MHz)
Operációs rendszer Windows 10
Nyelv Többnyelvű
RAM 6GB
ROM        128GB
Képernyő 10,1 hüvelykes  IPS kapacitív képernyő
Felbontás 1920 x 1200
Kamera

Előlapi: 2 megapixel

Hátlapi: 5 megapixel

Akkumulátor 24,05 Wh (7,4 V/3250 mAh)
Tömeg

Tablet: 522 gramm

Billentyűzet: 744 gramm

Méret

Tablet: 261,8 x 167,3 x 8,8 mlliméter

Billentyűzet: 267 x 174 x 18 milliméter

Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac (2.4G / 5G)
Bluetooth 5.0 
OTG Támogatott
GPS Nem támogatott
G-szenzor Támogatott
4G Nem támogatott
SIM kártya  Nem támogatott
Audio & Video
Mikrofon Beépített
Hangszóró Beépített sztereo
Támogatott hangformátumok AAC, AMR, MP3, OGG, WAV, ACC, M4A, FLAC
Támogatott képformátumok JPEG, GIF, BMP, PNG, JPG
Támogatott videóformátumok 3GP, AVI, MKV, MP4, M4V, WebM, MPEG4
 I / O portok 1 x USB Type-C 2.0 port (töltés / adat)
1 x USB Type-C 3.0 port (adatok)
1 x 3,5 mm-es fülhallgató-csatlakozó
1 x Micro HD port
1 x Micro SD nyílás (maximum 128 GB)
Csomag tartalma 1 x  CHUWI Hi10 X  Tablet PC
1 x billentyűzet
1 x stylus
1 x töltő (12 V 2A)
1 x adapter (az adapter a vásárló országától függ)

ChuwiH10X 05

Az érintőkijelző hasznos egy notebook esetében is, azonban, ha rajzolni szeretnénk, akkor komoly hátulütő is lehet. Egér ugyan csatlakoztatható a géphez, de az sem az igazi. Erre van egy megoldás, mégpedig a stylus, amit a gyártó bele is tett a csomagba, ami nem nagy kiadás lenne külön megvásárolva, azonban kedves gesztus. Akinek jól jönne egy ilyen kettő az egyben gép, ami csak alap dolgokra kell – e-mailezés, netezés, szövegszerkesztés – annak remek ajánlat a Chuwi H10 X. Ha gépelünk, ott a billentyűzet, ha nincs rá szükség van egy tablet, az érintőceruzával pedig még kreatív hajlamainkat is kiélhetjük – akár kikapcsolódás gyanánt. A Windows 10-es operációsrendszer friss, az áruházból rengeteg alkalmazás letölthető hozzá, de a gyárilag telepített programok is a kezünk ügyében vannak, ha éppen valamelyikre szükségünk lenne. És mibe fáj egy ilyen tablet/netbook? Nos, ha külön vennénk meg a tabletet és a billentyűzetet, a végösszeg több, mint 270 $ (~80 000 Ft) lenne. Azonban most a Banggood oldalán, a BGa75ce2 kóddal 249,99 $ (~75 000 Ft) ellenében hozzájuthatunk, az EU Priority Line szállítás pedig ingyenes.

A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Chuwi H10 X

Kuponkód: BGa75ce2

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: