Sokszor jöhet jól, ha tudjuk, épp merre jár a csomagunk, vagy hogy napokon belül csöngethet vele a postás – erre adok egy jó tippet.

17track 01

Néha megfeledkezünk arról, hogy vannak, akik most csöppennek bele a kínai webáruházak világába. Elsősorban nekik szánom eme kis írást, am segítséget nyújthat abban, hogy megtudják, a világ mely’ szegletében tartózkodik a rendelésük. Nem kérdéses, hogy a külföldről történő (elsősorban Kínából) rendelések száma – és ezzel együtt értéke – évről évre növekvő tendenciát mutat. Egyre több csomag kering a nagyvilág postáin, ezeket egyre nehezebb nyomon követni. De ha ügyesen és okosan csináljuk a dolgokat, akkor mi is rajta tudjuk tartani szemünket az általunk rendelt pakkokon.

17track 02

Legelőször is meg kell említeni, hogy az áhított termék megrendelésénél többféle szállítási típusokat találunk. Ezeknek nagy szerepe van abban, hogy mennyi idő alatt ér ide az áru, illetve, hogy kell-e ÁFA-t, vagy VÁM-ot fizetni utánuk. Erről már korábban írtunk – ezt itt olvashatod – erre most nem térnék ki külön. A vásárlás során, amikor kiválasztjuk a szállítási módot, a kis táblázatban fel szokták tüntetni, hogy a csomagot ellátják-e nyomkövetéssel, vagy nem. Ezt áruházanként eltérő módon tüntetik fel, a közös bennük az, hogy a „tracking” szó szerepel benne. Ha nincs ilyen, akkor a szállítási módnál a „registered” szerepel, illetve a fizetős szállítási módoknál is megkapjuk a nyomkövetést (EU Priority Line vagy Priority Line esetén is). Nekem elvi kérdés, hogy a „drágább” – esetemben ~10 $ felett – úgy kérem a szállítást, hogy figyelemmel kísérhessem a csomagomat. Persze mindenki maga dönti el, hogy nála mi élvez prioritást, hogy minél olcsóbban kapja meg az árut, vagy hogy biztos megkapja (illetve, hogy probléma esetén simább legyen a vita rendezése). Mivel az a tapasztalatom, hogy a nemzetközi ajánlott csomagok nagyobb biztonságban vannak.

17track 03

Ugyan a webáruházak is adnak támpontot a rendelésnél, hogy éppen hogy áll a státusz, azonban ez nem igazán megbízható, nem elég részletes és esetenként nem elég friss. Itt jönnek képbe a különböző nyomkövető oldalak, amikből akad pár darab. Magának a Magyar Postának is van, de az – amíg nem ér be az országba a csomag, nem sokat ér. Viszont a 17Track nevű oldal – a tapasztalataim szerint – nagyon is jó abban, amire kitalálták. Az interneten is elérhető – itt – de akár a mobilunkra is letölthetjük a Play Áruházból. Használhatjuk regisztráció nélkül is, ekkor be kell írni a meglévő számunkat, és pár pillanat alatt lekeresi, mi az utolsó bejegyzés a csomaggal kapcsolatban. Már ennyivel is nagyon sokat segít nekünk, azonban, ha regisztrálunk, egy kicsivel többet is kaphatunk. Ennek a folyamata nem vesz el sok időt az életünkből, az e-mail cím megadása után (és az ellenőrzőkód beírását követően) egy megerősítő levelet kapunk, amiből a kapott kódot kell beírni. Ha ez megvan, máris kapunk egy ingyenes fiókot. Ezzel a megoldással szintén 40 csomagszámot lehet követni, azonban a bevitt adatok megmaradnak a fiókunkban, így nem kell minden egyes alkalommal beírni/bemásolni a követési számokat. A különböző jegyzeteket szerkeszthetjük, adhatunk neki nevet, vagy kiválaszthatjuk milyen kategóriába tartozik egy-egy csomag, így nem a szám alapján kell tippelgetnünk, de ezeken kívül még más opciók is beállíthatók. Mindez a jobb felső sarokban lévő ikonra kattintva, majd ezután a „Buyer center” -re kattintva érhető el. Mindegy, hogy a számítógépen vagy a telefonon/tableten regisztráltunk egy árut, a fiókunknak hála minden eszközön megjelenik, amint belépünk a fiókunkba. A telefonos appnak van egy plusz előnye, mégpedig az, hogy ha változik a rendelés státusza (feladták/továbbították stb.) arról értesítést küld nekünk, így naprakészek maradunk, és tudjuk, hogy például ma/holnap a postás csenget vele.

17track 04

Természetesen a 40 csomag nyomon követésének limitje az egy időben úton levőkre értetendő, amint törlünk egy tételt, a helye felszabadul. Annak is van megoldás, akinek ez a 40 darabos korlát kevés lenne (van ilyen köztetek?), ugyanis előfizethetünk nagyobb opcióra is. A „Standard member” -ben már 100, míg a „Premium member” tagságnál 200 csomagot lehet egyszerre nyomon követni. Mind a telefonos applikáció, mind a webes felület egész jól le lett fordítva a nyelvünkre, de az állapotfrissítések nem ismerik ékes nyelvezetünket. A feladók ugye kínai írásjeleket használnak – akárcsak a kínai posta – persze a nyugati világ ezt nem igazán érti, de mind a webes felület, mind a telefonos applikáció (félig meddig) magyarra lefordítja. Ha nem is tökéletes a fordítás, legalább megértjük, éppen milyen státuszban van a kis pakkunk.

17track 05 resize

Akik gyakran rendelnek a Távol-Keletről dolgokat, és szeretik figyelni – még ha virtuálisan is – csomagjuk útvonalát, azoknak bátran ajánlom a 17Track szolgáltatást. Nem egyszer fordul elő velünk, hogy megakad valahol a termékünk (akár több hétre is), és aggódva várjuk, vajon megkapjuk-e. Ezzel a stressz egy részét lerázhatjuk magunkról, mert a fiókunkba belépve tisztázódhat, hogy épp a nemzetközi fuvarozásnak vannak esetleges gondjai, és nem nyúlták le a csomagunkat.

A 17Track-et itt érheted el:

Hivatalos weboldal

Android alkalmazás


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet: