Tegnap a Xiaomi almárkája leleplezte az elsősorban Indiába szánt termékeit, lássuk mi került a kínálatba.

Kezdjük a telefonnal, amiről már mi is írtunk korábban. Akkor még nem volt világos, hogy mi lesz az új jövevény neve, én is a Redmi 9-re tippeltem – tévesen. Mint köztudott, múlt év szeptemberében mutatta be a kínai vállalat a 8-as szériát, amely a belépőszintet képviseli. A világ második legnépesebb országában (és piacán) nagy verseny folyik a gyártók között a piac meghódításáért, és pont emiatt frissítették a nem oly’ régen bemutatott szériát. Konkrétan a Realme olcsó telefonja (a C3) ellen küldik harcba, és az árat is ehhez társították.

A Redmi 8A Dual szinte teljesen megegyezik az elődmodellel, pár apróságban térnek el – amik nem is olyan apróságok. De lássuk a telefon paramétereit szép sorban. A mobil 156,5 x 75,4 x 9,4 milliméteres paraméterekkel rendelkezik, amelyhez 188 grammos tömeg társul. Az előlapot a 6,22”-es IPS panel tölti ki, amely 720 x 1520 pixel felbontással bír, a védelmét pedig Corning Gorilla Glass 5 üveg látja el. A notch ugyanazt a 8 megapixeles kamerát öleli körbe, a legfőbb változások a hátlapon érhetők tetten. A borítása Aura XGrip Designt P2i lett, amely cseppálló, illetve a kialakítása miatt csúszásgátló. Az itt található kamera ugyan maradt 13 megapixeles (f/2.2), de – ahogy a neve is utal rá – kapott egy 2 megapixeles (f/2.4) mélységélességet definiáló szenzort. A többi paraméter nem változott, így marad a Snapdragon 439 processzor, a 2/3 GB memória és a 32 GB belső tárhely. A vezetéknélküli kapcsolatok terén a Wi-Fi a b/g/n szabványokat kezeli, a Bluetooth 4.2-es, a helyzetünket pedig az A-GPS, GLONASS, BDS műholdak derítik fel. Az energiaellátásért továbbra is az 5000 mAh-s akkumulátor fele, amely képes kezelni a 18 wattos gyorstöltést – viszont gyárilag csak 10 wattos töltőfej van a dobozban. A töltőcsatlakozó is az USB Type-C maradt, viszont harmadik – és utolsó – újításként a telefon támogatja a vezetékes fordított töltést is. Így, ha lemerül más eszközünk, a Redmi 8A Dual képes energiával ellátni. A mobil február 18-tól vásárolható meg (egyelőre csak Indiában), a 2/32 GB-os modell 6 499 rúpiába (~28 000 Ft) kerül, míg a 3/32 GB-os verzióért 6 999 rúpiát (~30 000 Ft) kell az asztalra tenni. A B20-as sáv jelenleg nem elérhető a mobillal, de ha jól sejtem, hamarosan jön a nemzetközi változat, amely kezeli a hazai 4G-s frekvenciákat is.

A telefon mellett két új, már Redmi névvel ellátott power-bank is bemutatásra került. A két vésztöltő a méreten- és a kapacitásán kívül minden másban megegyezik. A 10 000 mAh-ás verzió 150,5 x 73,6 x 15,1 milliméteres és maximum 10 W-tal képes tölteni az eszközöket. A nagyobbik testvér már 20 000 mAh-ás, a mérete 154 x 73,6 x 27,3 milliméter, és 18 W leadását teszi lehetővé. Mindkét eszközt teljeskörű töltésvezérléssel és biztonsági protokollokkal (OVP, UVP, UCP, OCP, hőszabályozás, SCP) látták el. Csatlakozókból nem spóroltak a mérnökök, két USB-A csatlakozót, egy microUSB és Type-C portot találunk mindkét akkun. Ezekkel egyszerre két készüléket is lehet tölteni, és maga a power bank is gyorstöltéssel veszi fel az áramot amikor feltöltjük. A Xiaomitól megszokott módon, ha a bekapcsológombot duplán megnyomjuk, 2 órán át alacsony teljesítményű üzemmódba vált a powerbank az alacsony energiaigényű eszközök töltéséhez (aktivitásmérő, óra stb.).

A két powerbank a Banggood weboldalán már megvásárolható. A 10 000 mAh-ás egységért a 935d63 kuponkóddal 22,20 $ helyett mindössze 19,20 $-t (~5 700 Ft) kérnek, a szállítás pedig 4,44 $-ba (~1 300 Ft) kerül. A 20 000 mAh-ás telepet a BG2mi1wh kuponnal 35,33 $ helyett mindössze 23,99 $ (~7 000 Ft) ellenében tudhatjuk magunkénak, a szállítás pedig 3,82 $ (~1 100 Ft) ellenében történik. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Redmi 10 000 mAh Dual Output & Input Power Bank

Kuponkód: 935d63

Redmi 20 000 mAh18W QC3.0 Fast Charging Version

Kuponkód: BG2mi1wh

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!

facebook button final


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: