Na jó, lehet túlzok egy kicsit, egy étteremben ennél nem nehéz többet is otthagyni egy vacsoráért egy 3-4 tagú családnak, nemhogy telefont venni.

Nem szokásom az elején lelőni az árat, de lássuk be, ha 30 000 Ft körül árulnak egy telefont, arra felkapjuk a fejünket. Ahogy tettem én is, mikor megláttam ezt az összeget. A Xiaomi egyik nagy előnye, hogy jó áron adják a mobilokat, korrekt hardverrel – a Mi 10-et most felejtsük el egy kicsit. De térjünk is vissza a Redmi 9A-ra, főképp (az ára mellett) azért, mert ez már a global verziós kiadás! Azaz stabil global rom, magyar nyelv található benne ennyiért, persze megkötésekkel. Ha neked – esetleg idősebb szülőknek/nagyszülőknek – nem kell millió kamera a hátlapra, a legerősebb SoC és töménytelen memória, akkor ez a mobil jó választás lehet. Akadnak még páran ezen a bolygón, akik a mobilt telefonálásra használják, esetleg egy kis közösségi média, és ennyi. Nos, pont erre való az alábbi telefon, most nézzük mit kapunk a pénzünkért!

Maga a készülék sem apró darab, a fizikai mérete 164,9 x 77,07 x 9 milliméter, amihez 194 grammos tömeg társul. Az előlap nagy részét a 6,53”-es, 720 x 1600 pixel felbontású IPS kijelző teszi ki, egy csepp alakú bevágással középen, amelyben az 5 megapixeles előlapi kamera kapott helyet. A hátlapon egyetlen, 13 megapixeles szenzor (f/2.2) pihen a LED villanó társaságában. Ujjlenyomat-olvasót ne is keressünk, ennyiért ez nem fért bele a keretbe – viszont az előlapi kamera képes az arcalapú feloldásra. SIM kártyából kettő darab nano SIM-et fogad a Redmi 9A, amik mellé akár egy 512 GB-os micro SD kártyát is biggyeszthetünk. Puritán a külső, de megvallom, megfogott – egyszerű, de nagyszerű a kinézet, amiről nem hiányzik a 3,5 mm-es jack csatlakozó sem.

A külső után lássuk a belsőt. Itt is a költséghatékonyság jellemzi a mobilt, a meghajtásért a MediaTek Helio G25 (8 x Cortex-A53@2 GHz) felel, ami mellé a PowerVR8320 (650MHz) GPU került. Memóriából 2 GB jár, míg a belső tárhely mérete 32 GB, ami nem túl acélos, de arra, amire ezt a telefont kitalálták, elegendő. A vezetéknélküli kapcsolatokból is az alapot kapjuk, így a Wi-Fi csak a 2,4 GHz-es hálózatokat kezeli (b/g/n), míg a Bluetooth 4.2-es. A helyzetünket a GPS/A-GPS/GLONASS/Beidou műholdak határozzák meg, míg az energiát az 5 000 mAh-ás akkumulátor biztosítja. Ez támogatja a 10 W-os gyorstöltést, azonban az energia visszatáplálása sajnos micro USB csatlakozón történik. Ezzel a hardverösszeállítással nehéz lesz egy nap alatt lemeríteni.

ModellXiaomi Redmi 9A (Global verzió)
Támogatott hálózatok2G: GSM B2/B3/B5/B8

3G: WCDMA B1/B2/B4/B5/B8

4G: FDD-LTE B1/B2/B3/B4/B5/B7/B8/B20

TDD-LTE B38 / B40 / B41

SIM-kártyahely: Dual nano SIM (Dual Standby) + TF kártyahely

Hardver OS: MIUI 10 (Android alapon)

CPU:  MediaTek Helio G25 (12 nm, 8 x Cortex-A53@2,0 GHz)

GPU:  PowerVR8320 (650 MHz)

RAM: 2 GB  (LPDDR4X)

ROM: 32 GB (eMMC 5.1)

Tárhely bővítés: maximum 512 GB-os micro SD kártya

KijelzőMérete: 6,53″-es Dot Drop kijelző

Panel típusa: HD+ kapacitív érintőképernyő

Felbontása: 720 x 1600 pixel

Jellemzők: 70,8% NTSC, 1500: 1 kontrasztarány, 400 nit fényerő, TÜV Rheinland kékfény védelem tanúsítvány

Hátlapi kameraFelbontása: 13 megapixel (f/2.2, AF, 74 ° FOV)

LED vaku (egy darab)

Kaleidoszkóp hatás

Videófelvétel:

1080p@30/60fps

720p@30fps

Előlapi kameraFelbontása: 5 megapixel (f/2.2, 83 ° FOV)

– Portré mód

– Pálma effektus

Támogatott nyelvekazerbajdzsán, maláj, bosnyák, katalán, cseh, dán, német, észt, angol (indiai), angol (Egyesült Királyság), angol (Egyesült Államok), spanyol (Spanyolország), spanyol (amerikai), baszk, francia, galíciai, hausa, horvát, indonéz, olasz, lett, litván, magyar, máltai, holland, hivatalos norvég, üzbég, lengyel, portugál (brazil), portugál, román, albán, szlovén, szlovák, finn, svéd, vietnami, török, görög, belorusz, bolgár, kazah, macedón, orosz, szerb, ukrán, grúz, örmény, héber, urdu, arab, perzsa, nepáli, marathi, hindi, asszámi, bengáli, bebgali, pandzsábi, gudzsaráti, orija, tamil, telugu, kannada, malajálam, thai, khmer, koreai, japán, egyszerűsített kínai, pandzsábi, gudzsaráti, orija, tamil, telugu, kannada, malajálam, thai, khmer, koreai,Japán, egyszerűsített kínai, hagyományos kínai
Akkumulátor és töltés Akkumulátor kapacitása: 5 000mAh

Gyorstöltés: támogatott, 10 W-os  gyorstöltés

Töltő csatlakozója: micro USB

Töltő típusa: EU típusú, 10 W

Egyéb funkciókWIFI: 802.11 b/g/n  (2.4 GHz)

Bluetooth: 4.2

Helymeghatározás: GPS/A-GPS/GLONASS/Beidou

Érzékelők: Környezeti fényérzékelő, közelségérzékelő, gyorsulásmérő

Arcfeloldás: Támogatott

Fejhallgató-csatlakozó: 3,5 mm

Méret és tömegTermék mérete: 164,9 x 77,07 x 9 milliméter

Termék tömege: 194 gramm

Csomag tartalma1 x Xiaomi Redmi 9A okostelefon

1 x micro-USB kábel

1 x SIM tű

1 x EU töltő

 

A szoftverezettségről kissé visszafogottan nyilatkoznak a cégnél. A Redmi 9A MIUI 10-et futtat, azonban az Android verziószáma nincs feltüntetve – valamiért a 9-et sejtem a rendszer mélyén. Ellenben jó hír, hogy – global verzió lévén – a B20-at, és a magyar nyelvet is támogatja a telefon, így idehaza sem lesz vele semmi döccenő. A készülék a Banggood weboldalán már megvásárolható, az ára 99 $ (~ 31 300 Ft) lenne… De! Használd a BG9A32 kupont, így még barátibb lesz az ára, pontosan 89 $ (~ 28 170 Ft), ami szinte nevetségesen olcsó. A szállításnál válaszd az EU Priority Line-t, ami 7,12 $-ba (~ 2 250 Ft) kerül, ellenben megúszod az ÁFA és VÁM fizetési kötelezettséget. Ennyiért szerintem simán megéri egy visszafogott hardverrel szerelt telefonért, ami mellesleg jól is néz ki. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Xiaomi Redmi 9A

Kuponkód: BG9A32

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: