A Banggood saját márkája ontja a különböző kiegészítőket, ráadásul az áruk sem a csillagos egekben járnak.

A minap épp egy ilyen márkájú széket ajánlottam a figyelmetekbe – erről itt olvashatsz – most jöjjön nem is egy, hanem egyből kettő hozzávaló állvány. Elsőre ugyan egy számítógépasztalnak tűnnek, azonban megtévesztő a dolog, bár egy apró és könnyű gép is simán elfér rajta.

Kezdeném azzal, hogy a két állvány rendkívül hasonlít egymáshoz, az eltérés annyi, hogy az egyik magassága kézzel állítható, addig a másiké már elektromosan. Kezdjük a bemutatót az olcsóbbik verzióval!

BlitzWolf BW-ESD1 állvány

A szerkezet két részre osztható, egy monitor- és egy billentyűzet tartóra. Előbbi mérete 828,6 x 453,2 milliméter, a terhelhetősége pedig 13 kilogramm. Utóbbi mérete 819,4 x 315 milliméter, ezt maximum 2 kilogrammal terhelhetjük (de inkább kevesebbel). Maguk a lábak 735 x 420 milliméteres helyet igényelnek, és az itt található sínen keresztül mozog az egész szerkezet. Ez az állvány – mint mondtam – kézzel állítható, amelyet a jobb oldalon egy kis karral lehet megtenni. 125 – 490 milliméter között képes függőlegesen mozogni, fokozatmentesen.

Annyi „extra” van még a dologban, hogy a monitortartó lap közepén találunk egy kis vájatot, amelybe a mobilunkat- vagy a tabletünket tehetjük, hogy szem előtt legyen.

BlitzWolf BW-ESD2 állvány

Ez már egy fokkal komolyabb szerkezet, hiszen ennek működtetéséhez áram fog kelleni. Ennek mérete 850 x 508 milliméter, míg a billentyűzettartó tálca 819,4 x 315 milliméteres. A terhelhetőség ennél az állványnál 15- és 2 kilogramm, míg a magassága 150 – 500 milliméter között állítható. Itt már egy kis kapcsolóval lehet beállítani a megfelelő szintet, és egy USB 2.0-ás csatlakozóval akár a mobilt/tabletet is tölthetjük, amely szintén pihenhet a monitor előtti kis vájatban.

Belegondolva először kissé értelmetlennek találtam a szerkezetet. 2 perc után viszont megváltozott a véleményem, és rájöttem mennyire hasznos tudna lenni. Ugyan nekem a falra szerelve van a monitor állványom, de az inkább a filmnézéshez lett belőve, hosszas munka alatt kissé kényelmetlen a monitort lefelé nézve dolgozni. A munkahelyről pedig nem is beszélve, oda ölni tudnék egy ilyen szerkezetért 😊. Legvégül beszéljünk a piszkos anyagiakról. Az olcsóbbik, manuálisan állítható BlitzWolf BW-ESD1 állvány ára a BGCZESD1 kuponnal mindössze 69,99 $ (~20 800 Ft), míg a drágább BlitzWolf BW-ESD2 elektromos állvány a BGCZESD2 kuponnal 115,99 $-ba (~34 500 Ft) kerül. A szállítás cseh raktárból történik, így azon felül, hogy ingyen hozzák ki nekünk, 2-5 munkanap alatt itt is van a csomag. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

BlitzWolf BW-ESD1 állvány

Kuponkód: BGCZESD1

BlitzWolf BW-ESD2 elektromos állvány

Kuponkód: BGCZESD2

facebook button final


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: