A Xiaomi mellett a Star Wars a nagy kedvencem, ezért is mutatom meg ezt a kis távirányítható robotot.

Nem lehet elég korán kezdeni a rajongást George Lucas ikonikus filmjeiért. Ugyan nem a klasszikus művekben jelent meg a kis, szeretnivaló robot, hanem a befejező trilógiában találkozhattunk vele, de sokak kedvence lett. A kis gördülő robotnak ugye létezik a „hivatalos” változata, de annak ára egy kicsit magas, nagyjából 70 000 Ft ellenében szerezhető be. A kínaiak megoldották, hogy bárki megvehesse, persze nem tud annyi mindent, mint a másik, és a kinézet is kicsit „szegényesebb”, cserébe jóval kedvezőbb áron vehetjük meg.

Ez például tökéletes ajándék lehet karácsonyra – tudom, az még odébb van, de így biztosan ideér addig – a gyerkőcnek, ha szereti a SW-t, vagy a távirányítós robotokat.

BB8 mérete 13 x 20,5 centiméter, a tömege 481 gramm. A minta (nagyjából) hűen tükrözi a filmből megismert kis droidot. A fejrésze mágnesesen kapcsolódik a testhez, ami a meghajtásért és az irányításért felel. A vezérlése egy 2,4 GHz-es távirányítóval történik, amely leginkább egy kormánykerékre hajaz, a hatótávja nagyjából 10 méter. A kis robot energiaellátásáról 4 db AA méretű elem gondoskodik, míg a vezérlőjébe 2 db AA elem szükséges, hogy induljon a móka.

A helyváltoztatáson kívül a kis játékszer képes fényt kibocsátani magából, és beépített hangszórójával zenét is meg tud szólaltatni. Hogy ez előre beprogramozott hangok/effektek lennének, vagy bármilyen, általunk választott hang lenne, arról sajnos nem tudok infóval szolgálni. Valamiért az első opció tűnik reálisabbnak a feltöltött videó alapján is.

Műszaki adatok: 

  • Név: BB8 Planet Boy Robot
  • Hatótáv: 5 -10 m
  • Méret: 20,5 x 13 centiméter
  • Tömeg: 481 gramm
  • Energiaellátás:
    • Távirányító: 2 x AA elem (nem tartozék)
    • BB8: 4 x AA elem (nem tartozék)
  • Ajánlott korosztály: 6 év felett
  • Tömeg: 481 gramm
  • Csomag mérete: 27 x 22 x 16cm
  • Csomag tömege: 906 gramm

Csomag tartalma: 

  • 1 x BB8 robot
  • 1 x távirányító

Rajongóként ki nem adnám a kezemből jó darabig ezt a kis játékszert, de mint mondtam, nagyszerű ajándék lehet minden gyermek számára – akár karácsonyra is, mint már mondtam, vagy csak úgy. Biztos vagyok benne, hogy nagy örömet szerezhetünk vele bárkinek. A Tomtop-nál pedig most 36,99 $ (~11 900 Ft) ellenében megvásárolhatjuk, a szállítás pedig ingyenes. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

BB8 RC távirányítós robot

facebook button final


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: