Segway Ninebot S-Pod – Íme a 21. századi kerekesszék

Maradunk még Las Vegasban, a CES-ről bőven akad bemutatnivaló újdonság, most is egy ilyen termék következik.

SPod 01

Ha a Ninebot név nem ismerős, akkor talán a Segway hallatán már derenghet valami. A cég szoros kapcsolatot ápol a Xiaomival, és bemutatták legújabb fejlesztésüket, ami egy önegyensúlyozó szék (kerekesszék?).  Ez nekem a Segway S és i2 „továbbfejlesztett” verziójának tűnik. Ezen már nem állni kell, hanem benne ülni, mint egy kényelmes fotelben – így egyszerre két dolog jutott eszembe róla. Elsőnek az, hogy ez olyan, mint a Wall-E című mesében látott szék (csak ennek még kereke van, és nem lebeg). A másik, hogy ez lehet a jövő kerekesszéke, ami sokat segíthet a mozgásukban korlátozott embereknek a mindennapokban.

SPod 02

A formája (ami nekem tetszik) egy tojásra emlékeztet, a színe fehér. Körben sárga színű LED csíkok futnak, ami a láthatóságot biztosítja, illetve ha merül az akku, villog nekünk – nem mellesleg designnak is remek. Az egészet úgy lehet a legjobban összefoglalni, mint egy fotel, amit egy kis plasztik ölel körben, és gurul. Ugyan csak két kereke van, de ugyanazzal a giroszkópos önegyensúlyozó technológiával ruházták fel, mint amit az eddigi Segway modelleknél használtak. Az irányítása viszont itt nem a testsúly-áthelyezéssel történik (mint az előző modelleknél), hanem a jobb oldalon található kis joystickkel tudjuk irányítani. Plusz kerekek is helyet kaptak rajta, ám ezek nem érintkeznek a földdel közvetlenül a haladás során. Az elöl – és középen – lévő kis kerék funkciója kimerül abban, hogy erre támaszkodik, ha nem használjuk. Hátul további két kereket helyeztek el, aminek a funkciója kérdéses. Tippem szerint, ha emelkedőre mennénk fel, akkor ad extra támasztékot, bár arról nem esett szó, hogy ezt tolerálja-e a szerkezet. A bemutató alatt nem igazán mondtak semmit a Ninebot S-Pod-ról, csupán a maximális sebességét árulták el, ami 24 mérföld/óra, azaz majdnem 39 km/h. A termék tömege, vagy az akkumulátor kapacitása kapcsán sem mondtak semmit, akárcsak a hatótávjáról.

A felhasználási területet – mint korábban említettem – én a mozgáskorlátozottak könnyebb helyváltoztatásában látnám – de nem 39 km/h-ás sebességgel. A cég viszont úgy fogalmazott, hogy a cél az, hogy az emberek ülhessenek, miközben könnyedén mozoghatnak egyetemek, tematikus parkok, repülőterek és a városok környékén is. Pont emiatt villant be nekem a Wall-E mese, ahol az emberek az életüket egy székben töltik. A mai világunkban inkább a mozgásra/egészséges(ebb) életre való nevelés lenne a cél, legtöbbünk már ülőmunkát végez, az ingázáshoz pedig járműveket használunk – amiket nem mi hajtunk. A saját véleményem az, hogy ezt a „fejlődést” el kellene kerülni, mert többet árt, mint használ. Akinek viszont tényleg szüksége lehet egy ilyen szerkezetre, annak nagyon nagy segítséget tud nyújtani.

A megjelenéséről – akárcsak az áráról – nincs információ, a cég annyit közölt, hogy az S-Pod várhatóan 2020 harmadik negyedévében debütál, az értékesítés várhatóan 2021-ben kezdődik. Addig sok víz lefolyik még a Merrimack folyón, kíváncsian várjuk, mi sül ki belőle addig.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet:

Utoljára frissítve: 2020. január 09., csütörtök 14:42
(0 szavazat)

Új hozzászólás