Menekülnének Kínából az OEM gyártók?

Úgy tűnik a kínai – amerikai gazdasági háborúnak sokan isszák meg a levét, és ez a folyamat nem mostanában fog véget érni.

kína amerika 00

Ugyan a két nagyhatalom között a feszültség enyhülni látszik – ennek egyik csúcsa volt a Huawei ügy – de az amerikai gyártók félve tekintenek nemcsak a mostani, de a jövőbeni helyzetre is, ami könnyen eldurvulhat. Éppen emiatt a  Dell, a HP, a Microsoft, a Google, a Sony, a Nintendo, az ASUS, a Lenovo, az Acer és az Amazon a kínai gyártás egy részének más országba történő átszervezését fontolgatja. A Nikkei információi szerint a HP és a Dell is azt tervezi, hogy a notebookgyártásuk majdnem 30%-át Kínán kívülre viszik, amivel az USA-ba szánt gépek gyártását tudják megoldani, a többi régióé maradna a nagy Falon túl. A két cég mellett ugyanezt a stratégiát fontolgatja több nagy gyártó is, példának okáért a Lenovo, az ASUS az Acer, a Sony a Nintendo, a Microsoft, a Google, de az Amazon is. Pontos információk nincsenek ezen gyártók gyártásának át/kiszervezéséről, ahogy azt sem tudni, pontosan hova vinnék a gyártókapacitásukat, vagy annak egy részét. Állítólag a Dell tajvani, vietnámi és Fülöp-szigeteki tesztgyártásba kezdett, míg az Amazonnak és a Nintendonak Vietnám lett szimpatikus, addig a Microsoft erősen Thaiföld és Indonézia felé kacsintgat.

kína amerika 01

Az előbbi információk egy részét a gyártók megerősítették a Nikkeinek, de természetesen konkrétumokat nem osztottak meg velük, csak annyit, hogy gondolkoznak annak a lehetőségén, illetve vizsgálják, hogy Kínán kívül is gyártásba kerülhessenek a termékeik. A Dell diplomatikusan annyit közölt, hogy remélik, a két nagyhatalom megoldja a problémákat, de az értesüléseket nem kommentálta. A Microsoft és a Lenovo tagadta, hogy a gyártás áthelyezésén dolgozna, míg a HP, a Google, a Sony, a Nintendo és az Amazon nem is reagált a Nikkei megkeresésére – így a pletykákra hagyatkoznak, amik valószínűleg nem alaptalanok. Az elemzők ugyan örülnek a két fél közeledésének, mégsem bíznak a tartós sikerben, és attól tartanak, hogy a helyzet bármikor elmérgesedhet.

kína amerika 02

Ez az egész helyzet távolinak tűnhet, akár legyinthetnénk rá, hogy majd megoldódik, de egy későbbi konfliktus – ami akár további büntetővámokat is hozhat, vagy még durvább szankciókat, kellemetlen lehet mindenkinek. Kína az elmúlt években – évtizedekben ráállt a bérgyártásra a nagy cégeknek, így majdcsak minden termék ott készül. Ez köszönhető a rendelkezésre álló hatalmas méretű munkaerőnek, illetve a rendkívül alacsony munkabérnek. De ha elviszik a gyártást (tegyük fel Thaiföldre), ott először is ki kell építeni a gyártósorokat, és egyéb logisztikához szükséges infrastruktúrát – ami nem kevés pénz. Ezután kell a megfelelő mennyiségű munkaerő - ami jóval kisebb, mint Kínában, és elég valószínű, hogy a bérezés is magasabb az ottaninál. Ezek mind-mind azt eredményezik, hogy a gyártási (és egyéb) költségek magasabbak lennének az eddigiektől, amit a profitorientált cégek nem nyelnek le. Azt egy az egybe tovább hárítják, és mivel így tenne a nagykereskedő, majd a kiskereskedő is, a végén mi fizetnénk meg a többletet – vagy akár annak sokszorosát is.  

Forrás: Nikkei


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet:

Utoljára frissítve: 2019. július 11., csütörtök 16:44
(0 szavazat)

Új hozzászólás