Kipróbáltuk: X5 LCD Projector - nagyban adja!

Az X5 LCD áréért nem, hogy TV-t nem, még tabletet sem tudnánk venni.

x5 intro


Bevezetés

Manapság – a 60-75 colos TV-k korában -- a kivetítők talán kevesebb figyelmet kapnak a piacon, ami valamelyest érthető is, de az a hatalmas előnyük nem veszett el, hogy nagyon kedvező ár mellett tudnak hatalmas, akár fal méretű (150-250 hüvelyk) képátlót biztosítani. Ilyen tesztünk főszereplője is, ami annyira olcsó, hogy egyelőre le sem merem írni, hogy mennyibe kerül. Nyilván ennek megfelelően egy pillanatig nem szabad tőle elvárni egy több ezer dolláros kivetítő jellemzőit. Ez egy belépő modell ebbe a világba, ismerkedés a projektorokkal, azok használatával. Vizsgáljuk is meg közelebbről!

x5 lcd 2

Doboz, tartozékok

A termék egy végtelenül egyszerű, barna kartondobozban érkezett, így azt kívülről nem csodáltam túl sokáig, inkább kipakoltam az asztalra a belsejét. Olcsó modell lévén nem számítottam busás körítésre, de azért a kötelezőket megkapjuk: 1 darab AV kável, 1 darab felhasználói kézikönyv, 1 darab tápkábel (EU átalakító szükséges hozzá) és 1 darab távirányító. Ugyan karácsonyi ajándék szakácskönyvet nem csomagoltak mellé (kínai nyelven pedig izgalmas lenne), lássuk be, ami kell, az megvan!

x5 lcd 1

X5 LCD Projector

Külső, csatolófelületek

Az X5 LCD egy egyszerű kis projektor, ez azért már az első szemrevételezésnél nyilvánvalóvá válik. A műanyag burkolat fekete színt kapott, fizikai méretei 187 mm × 156 mm × 76 mm, tömege 0,95 kg. A gépben egy LED-es LCD panel dolgozik egy kézi fókuszos lencse segítségével (F = 190 mm) – az előlapon értelemszerűen őt találjuk, ide mást nem is helyeztek (a lencsevédőt leszámítva). Felülre, a lencse feletti területre helyezték a fókuszállítót és a trapézkorrekció-állítót, illetve a másik térfélre az alapvető kezelőgombokat (menü, forrás, bekapcsolás, vissza, hangerő, stb). A gép hátulja lényegében üres, ide csak a ventilátor beszívónyílása van elrejtve, tehát a hűtőlevegő itt áramlik be.

x5 lcd 5

Meg kell jegyeznem, a ventilátor azért forog rendesen, ez egy film alatt a csendesebb részeknél kicsit zavaró lehet, ezért érdemes határozottra állítani a hangerőt, és nem akkorra időzíteni a házimozit, amikor a gyerkőc a közelben alszik. A projektor bal oldalára helyezték a tápkábel csatlakozóját, az igazán izgalmas dolgok azonban a jobboldalra kerültek. Itt a kínálat egy 3,5 mm-es fejhallgató-nyílással és az AV kábel bemenetével kezdődik, majd a microSD memóriakártya nyílása következik. Mivel FULL HD projektorról beszélünk, lényeges, hogy van natív HDMI, de azért a hagyományos VGA (dsub) bemenetet sem hagyták el. Közéjük egy USB port ékelődött be, ami üdvözlendő, hiszen közvetlenül pendriveról vagy külső merevlemezről is lejátszhatunk tartalmat (a memóriakártyával egyetemben), így a projektort még PC-hez vagy notebookhoz sem kell csatlakoztatni.

x5 lcd 6

A gép alján, a lencse közelében egy tekerőt helyeztek el, ezzel tudjuk növelni, illetve csökkenteni a magasságot a megfelelő dőlésszöghöz, a másik oldalon pedig gumitalpakon támaszkodik meg az eszköz. Középen ott pihen egy szabványos felület állványoshoz rögzítéshez, a lyukacsos területek pedig a hangszórók nyílásai. A távirányító szintén is egyszerű kis darab, de lényegében mindent elérünk rajta keresztül, amire szükségünk lehet, a gombok logikisan, könnyen megtalálhatóan vannak elrendezve, szóval semmi gond nincs vele.

x5 lcd 7

Specifikáció:

Modell  X5
Dugó  USA Plug
Technológia TFT - egyetlen LCD panel + LED technológia 
Felbontás Natív: 1920 * 1080, támogatás max. 1080p
Fényesség 7000 lumen
Kontrasztarány 1000: 1
Lencse F = 190 mm (kézi fókuszálás)
Multimédia interfész   1 * VGA, 2 * USB, 1 * SD, 1 * HDMI, 1 * 3,5 mm-es audio port, 1 * AV, 2 * IR vevő
Hangszóró    4Ω, 2W * 2 
Lámpa 30W, 20000 óra
Megjeleníthető színek 16.7K
Kivetítési módszer Elülső, asztali
Kép nagyítása Elektronikus vízszintes és függőleges flip; kép zoom
Keystone korrekció ± 15 ° függőleges, kézi 
Kivetítő képernyő mérete  30-160 hüvelyk
Kivetítési távolság (m) 1,2 m-3,8 m
Oldalarány 16: 9 natív, 4: 3 kompatibilis
Audio formátumok MP3, WMA, AAC
Video formátumok MPEG1, MPEG2, MPEG4, H264, RM, RMVB, MOV, MJPEG, VC1, DIVX, FLV, MKV
Képformátumok JPEG, BMP, PNG
Nyelv angol
Tápegység AC110V ~ 240V 50Hz / 60Hz
Kartondoboz mérete 296mm * 197mm * 109mm
Dimenzió 187 * 156 * 76 mm
Bruttó tömeg 1,4 kg
Nettó tömeg körülbelül 0,95 kg
Csomaglista 1 x kivetítő
1 x hálózati adapter
1 x AV kábel
1 x távirányító
1 x felhasználói kézikönyv

x5 lcd 8

Működés, használat

A projektort az első körben klasszikus felhasználással, VGA kábellel notebookra kötve néztem meg. Bár a gyártó 7000 lument ad meg fényerőnek, ezt azért kezeljük „rugalmasan”, egy elsötétített szobában sokkal jobb eredményt lehet elérni, ez persze nem ért meglepetésként. A notebookról a YouTube-ot ütöttük fel, és hamarosan megszólalt a Bogyó és Babóca dallama. A kivetítő jól vizsgázott, hiszen szélsebesen oda szegezte a gyereket a hatalmas fehér fal elé, ami hirtelen ezernyi színben kezdett pompázni és mozogni.

 x5 review 1 x5 review 2   x5 review 3

Második körben a médialejátszós képességet vizslattam, amihez egy NTFS-re formázott pendrive-ra helyeztem meséket. A projektor főképernyője kis túlzással olyan, mint egy TV BOX kezdőképernyője. A háttértér tartalma szűrhető mozgóképre, zenére, fotóra és szöveges tartalomra, de alatta válhatunk az egyes források között, illetve elérjük a beállítások (settings) menüt is. A flash-meghajtón két partíció volt, ezeket gond nélkül felismerte és kezelte, illetve a mappaszerkezetet is gyorsan és jól jelenítette meg. Mozgófájlt kiválasztva egy kis ablakban elindítható előnézet, amit aztán teljes képernyőre kapcsolhatunk. Kényelmes, könnyen használható megoldás.

 x5 review 4 x5 review 5   x5 review 6

Hangzás tekintetében igazából egyszerű a helyzet, ez egy projektor: ennek megfelelően szól. A hangerővel nincs gond, illetve a lehetőségekhez mérten tiszta is, a beszédhangos részek érthetőek, nem kell felirattal nyomozni az elhangzottakat.

Összegzés, végszó

Az X5 LCD projektor egy belépőszintű megoldás szinte nevetséges áron, ennek nyilván a használat során megvannak a maga kompromisszumai. Pozitívum a FULL HD felbontás támogatása, illetve a natív HDMI megléte a duB (VGA) mellett, illetve az is nagyban megkönnyíti a használatot, hogy a tartalmat akár pendrive-ról vagy memóriakártyáról is le tudjuk játszani, tehát még gépet sem kell a projektor mellé cipelni, ami egy nagyon kényelmes lehetőség. Jól ki van gondolva a médialejátszós képernyő is. Némi tekergetést követően az élességet be lehet lőni megfelelő szintre, de a képminőség kapcsán meg kell jegyezni, hogy a mutatott teljesítmény az árának megfelelő. Valós házimozis célokra (ha valaki heti 10-12 filmet el tud fogyasztani) azért ennél komolyabb megoldást javasolnánk, de nyilván egy-két filmet meg lehet rajta nézni - arra pedig egyenesen tökéletes, hogy a gyerekeknek meséket, akár diafilmeket vetítsünk rajta, megidézve gyerekkorunk hangulatát, de a mai animációs gyerekfilmek is jól mutatnak vele. Igazából még a vászon sem lényeg. Ha van egy méretes fehér falfelületet, akkor sötétítsük el a helyiséget, állítsuk be az élességet és már mehet is a vetítés – a lényeg, hogy összehozza a családot!

x5 lcd 3

Az X5 LCD projektor a Banggood kínálatában jelenleg kiemelt akcióban érhető el 62,99 dolláros áron, ami átszámolva ~ 18.590 forintos árat jelent - igen, ennyit! A VÁM-és ÁFA-mentes érkezést biztosító szállítási mód ingyenes. Ez így a megkötések ellenére is elég meggyőző.

Ha te is így gondolod, itt tudod kosárba tenni:

X5 LCD Projector


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet:

Utoljára frissítve: 2019. december 04., szerda 13:05
(0 szavazat)

Új hozzászólás