Kipróbáltuk: Blitzwolf BW-FYE3 Bluetooth fülhallgató

A gyártó alap vezetéknélküli fülesét teszteltem, ami ugyan nem hibátlan, de egy szóval jellemezve: korrekt.

Blitzwolf fules 1


 

Pár hete váratlanul a telefonomon tönkrement a jack csatlakozó, így le kellett mondanom a zenehallgatásról, és a headseten történő hívások bonyolításáról. Szerencsére nem sokkal később kaptam az infót, hogy érkezik tesztre egy vezetékmentes füles, ezért nagyon megörültem, de akkor még nem tudtam pontosan, mit is kapok. Pár napja meg is jött a csomagocska. Mit sem sejtve bontottam ki, és ugyan a Blitzwolf márka nem új nekem – a gyorstöltőjüket és a kábeleiket használom és imádom – a fülesről eddig csak képeket láttam. Aki ismeri őket, az tudja, nagyjából mire számíthat, aki nem, annak annyit tudok mondani, hogy minőségi kiegészítőket gyártanak, nem a legolcsóbban, de a minőségre nem lehet panasz.

Blitzwolf fules 2

De csapjunk a lovak közé, kezdjük a körítéssel! A doboz nem túl nagy, zöld-fehér színben pompázik, a márkajelzésen és a típuson kívül más nincs rajta. Kibontva puha szivacsba ágyazva pihen a dokkoló, benne a fülessel, mellette kis kartondoboz, amiben a 30 centis USB-s töltőkábel lapul, valamint 3 pár gumiharang, S-M-L méretben. A tartozékok listáját ezzel át is futottam, kb. ennyi idő volt nekem is megnézni, itt semmi extra nem lapul, csupán annyi, amire szükségünk lehet – a töltőfejet leszámítva, de az úgyis akad mindenkinél. A töltődobozt kiemelve a csomagból három dologra lettem figyelmes. Az egyik az, hogy nagyobb, mint amire számítottam – pontosan 74 x 48 x 34 milliméteres, a második, hogy nehéz. Van benne anyag, meg kell hagyni, a tömege kereken 100 gramm, a kinézete pedig robosztus. A harmadik, ami feltűnt, hogy a micro USB csatlakozón kívül – ez szolgál mind a bölcső, mind a fülhallgatók töltésére – van egy normál USB csatlakozó is rajta. Először nem is értettem, de a sejtésem beigazolódott, miért is van ez rajta, amikor megnéztem a termék adatlapját. Ugye a fülest a bölcsőből lehet tölteni, amelyben egy 2600 mAh-ás akkumulátor pihen, így, ha telefonunk – vagy bármilyen más eszközünk – kifogyna a szuflából, ezzel tudunk egy kis extra energiát nyújtani neki.

Blitzwolf fules 3

A box tetejét felhajtva kerül szemünk elé a két fülhallgató, amik mágnesesen illeszkednek a helyükre. Maga a szerkezet 20 x 26 x 25 milliméteres, a tömege 4,23 gramm - darabonként. Így nyugodt szívvel nevezhetjük pehelysúlyú versenyzőknek. A formája kissé eltér a megszokottól, a „fogkefefej” forma helyett ez inkább két füldugóra hasonlít, de szép, letisztult. Színe fekete, kissé fényes, ami hajlamos lesz gyűjteni az ujjlenyomatokat, néha majd nem árt megtisztítani. Az egyszínűséget a külső karimán körben elhelyezkedő LED gyűrű töri meg, ez kék – zöld – piros színeket képes megjeleníteni. Kéken világít, amennyiben bekapcsol, zölden akkor, ha töltődik vagy kikapcsol, felváltva zölden/kéken abban az esetben, ha párosítjuk őket vagy hívnak minket. Ha valami gond adódna a fülessel, akkor a piros szín pompázik a fülhallgató(ko)n, bár ezeket a diszkrét színeket nem túl sűrűn fogjuk látni majd. A könnyű tömeg ellenére jól illeszkedik a fülbe, stabilan a helyén is marad, nem esik ki könnyen. Ehhez mindenképpen ajánlott a megfelelő gumiharang használata, nekem a gyári L-es kicsit nagynak bizonyult, így az S-es méret lett a nyerő, ezzel tökéletesen passzol, erős rázkódás mellett sem csúszott ki a fülemből. Megvallom, első használat előtt el sem olvastam a használati útmutatót, az üzembe helyezésük pofonegyszerű. Amint kivesszük a helyükről, a test külső szélén végig futó LED gyűrű kéken felvillan, és egy női hang közli, hogy bekapcsolt. Először érdemes mindkét fülest behelyezni a fülünkbe, akkor a „Hurry, connected” -et halljuk majd, így sztereóban szólal majd meg a zene vagy a telefonhívás. A telefonon a Bluetooth menüpontba belépve megkerestetjük az eszközt, majd párosítjuk egymással őket, ekkor visszajelzést kapunk a sikeres párosításról, azonnal használatba is vehetjük.

Blitzwolf fules 4

Természetesen sztereó, de egyet is használhatunk, mono headsetként. Ha az egyik füles visszakerül a dobozba – vagy hatótávon kívül kerül, akkor azonnal jelzi a párja, a „disconnected” kijelentéssel. Ezek a kis apró, hangalapú visszajelzések nagyon tetszettek, így mindig tudom, éppen mi a helyzet. Az átvitel a telefon és a fülesek között Bluetooth 5.0. A hatótáv így körülbelül 10 méteres lehet a két készülék között, és a kapcsolat stabil marad, valamint az energiaigénye sem túl nagy. Ami nem is baj, mivel az apró szerkezet(ek)be egyenként egy 40 mAh-ás akku került, amivel nagyjából 2-2,5 órát tudunk zenét hallgatni, és 3 órán át lehet telefonálni. A bölcsőbe visszahelyezve 1 óra alatt lehet teljesen feltölteni őket nulláról, míg a bölcső teljes visszatöltése nagyjából három órát vesz igénybe. Mint korábban említettem, a bekapcsolás automatikusan történik a helyéről kivéve – így értelemszerűen amint a helyére pattannak, ki is kapcsolnak a fülhallgatók, és megkezdődik a töltésük. Ha nincsenek a dobozukban, és nem használjuk őket, természetesen akkor is kikapcsolják magukat nagyjából 5 perc múlva. Viszont, ha kikapcsolja magát, akkor értelemszerűen nem lehet a fülessel kezelni a hívást. Amennyiben a telefonnal párosítva vannak, akkor ezeken keresztül fog minden hang megszólalni – bár furcsamód hívás esetén a telefon csengőhangja nem továbbítódik a headsetre, csak jelzi, hogy keresnek minket. A fülesekkel képesek vagyunk a zenét vezérelni, illetve a hívásokat kezelni. Ehhez egyszerűen a fülhallgató külső, érintésérzékeny lapos végét kell megérinteni.

Blitzwolf fules 5

A zene elindításához vagy megállításához egyszer kell megérinteni a LED által határolt kör alakú területet, a zene léptetésére is van mód, a következő számra való ugráshoz a jobb fülesen kell 2 másodpercig tartani az ujjunkat, míg az előző számra történő visszaugráshoz ugyanúgy két másodpercig kell az ujjunkkal megérinteni a bal egységet. Bejövő hívás esetén a füles az „incomming calls” -szal jelzi, hogy kapásunk van, ezt a füles megérintésével vehetjük fel, illetve tehetjük le. A hívást persze el is utasíthatjuk, amennyiben hosszan tartjuk az ujjunkat a headseten. Dupla koppintással a hangasszisztenst hívhatjuk elő, amennyiben erre támadna kedvünk. A hívások hangminőségére nem volt panasz egyik oldalon sem, tökéletesen hallottam a beszélgetőpartneremet, és ő is tisztán hallotta mit mondok, pedig egy vezetékes headsethez képest itt jóval messzebb helyezkedik el a mikrofon – vagyis helyezkednek el a mikrofonok, mivel mindkét fülesben található egy-egy – a számtól. Zenehallgatásnál is szépen muzsikál a szerkezet, bár örültem volna, ha a mély hangokat jobban szólaltatja meg. Kicsit hiányolom a basszust, eddig a vezetékes füleseim a mély hangokkal szebben operáltak. Természetesen ez műfajfüggő, így a Metallica ezen kicsit magas volt nekem, a Szabó Balázs Bandája viszont szépen szólt. De az éneket ez jobban kiadja, tisztább a beszédhang, úgyhogy nem vészes a helyzet. A hangszóró mellesleg 6 mm átmérőjű, az érzékenység -83dB, a zaj-jel arány pedig 95 dB. Audiofileknek nem ajánlom – bár ők rá sem néznek ilyenre – de a mindennapokra szerintem jó szolgálatot tesz minden értelemben. Egyedül a hangerőszabályozásról kell lemondanunk, azt csak a telefonon tudjuk vezérelni.

Blitzwolf fules 6

A végére hagytam, de érdemes megemlíteni, hogy a készülék IPX6-os besorolással rendelkezik, azaz erős vízsugár ellen legalább 3 percig védett. Esőben nyugodtan lehet használni, a gyártó még a zuhanyzást sem ellenzi, bár ezt nem próbáltam ki, és nem is tervezek hasonlót, még ha bírná is a fülhallgató. Az úszást (és a búvárkodást) viszont már a gyártó sem ajánlja. Mivel jól illeszkedik a fülbe, és nagyon el tudja nyomni a környezeti zajt, ezért, ha sztereó módban használjuk, legyünk óvatosabbak amikor utcára megyünk vele, nehogy baleset legyen, mert nem hallottunk meg valamit!

Leírás
Márka Blitzwolf
Modell BW-FYE3 
Szín fekete
Típusa in-ear
Vezérlés érintésérzékeny
 Anyaga PC + ABS
Tömeg

fülhallgató - 4,23 gramm / darab

töltődoboz - 100 gramm

összesen - 108,5 gramm

Méretek

fülhallgató: 26 x 20 x 25 centiméter

töltődoboz: 74 x 48 x 34 centiméter

Technikai paraméterek
Mikrofon igen
Hangszóró Φ6mm
Mágneses csatlakozás igen
Kapcsolat típusa vezetéknélküli kapcsolat
Bluetooth verzió v5.0
Bluetooth chip AB1526P
Támogatott protokoll HSP / HFP / A2DP / AVRCP
Hatótáv kb. 10 méter
Érzékenység -83dB / 3M
Zaj-jel arány 95 dB
Frekvencia 2,4 - 2,48 GHz
Akkumulátor-kapacitás

fülhallgató: 40mAh / 3,7V / 0,185WH

töltődoboz: 2600 mAh / 3,7V

Töltési idő

fülhallgató1 óra

töltődoboz: 3 óra

Üzemidő

zenehallgatás esetén: 2 - 2,5 óra

hívások esetén: 3 óra

készenléti idő: 170 óra

Csomag tartalma:

Blitzwolf® BW-FYE3 True vezeték nélküli bluetooth 5.0 fülhallgató-hifi kétoldalú hívások 2600mAh Power Bank segítségével 1 x Blitzwolf® BW-FYE3 vezeték nélküli fülhallgató töltődobozzal
1 x USB töltőkábel
3 pár pót gumiharang (S,M,L)
1 x használati útmutató

Blitzwolf fules 7

Végezetül jöjjön egy gyors összefoglalás a Blitzwolf fülhallgatójáról! Meg kell hagyni, érdekes szerkezet, ez az első vezetéknélküli fülesem, és annak ellenére, hogy egy alap darabnak számít, nekem tetszik. Egyszerű, fekete színű, csupán az RGB LED „díszíti”, de az is a diszkrétebb fajta, és csak ritkán villan fel. Remekül illeszkedik a fülembe, stabilan ül, nem érzem, hogy ki akarna esni belőle. A mélyebb hangok ugyan kicsit hiányoznak, de szerintem hamar meg fogom szokni, telefonálás közben viszont remekül teljesít. Természetesen nem hasonlítható össze egy jóval drágább termékkel, de ebben az árkategóriában szerintem simán nyújtja, amit elvárhatunk tőle. Ami kissé zavar, hogy amennyiben kikapcsolja magát, utána nem lehet életre kelteni – csak ha visszateszem a dobozba, majd ki. Akkor viszont villámgyorsan átkapcsol a telefon a headsetre. Volt már nevesebb gyártótól rosszabb (vezetékes) fülhallgatóm is, úgyhogy eddig teljesen meg vagyok vele elégedve.

Ha neked is elnyerte a tetszésedet, most a Banggood oldalán az UK (Egyesült Királyság) raktárból 28,99 dollárért (~8690 Ft) megveheted, a szállítás költsége pedig mindössze 1,14 dollár (~340 Ft) - amivel a csomag 3-5 munkanap alatt megérkezik. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Blitzwolf BW-FYE3 Bluetooth fülhallgató

A szerző értékelése

5Overall5Dizájn4Képességek4Hangzás5Körítés5Ár


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban! Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek, akár új bejegyzést írva!

Vásárlási segédlet:

Utoljára frissítve: 2019. szeptember 09., hétfő 16:39
(1 szavazat)

Új hozzászólás