Samsung Galaxy Fold & Huawei Mate X – az origami hajnala

Mindkét gyártó bemutatta az első hajlítható kijelzővel szerelt telefonját, hajmeresztő áron.

MateX Fold

Idén két bűvös szó köré gyűltek a cégek a telefonpiacról, ezek pedig az 5G és a hajlítható kijelző. Mindkettőből volt, és lesz is kínálat, most lássuk a két legnagyobb gyártó első fecskéjét az átalakítható készülékekből, mindenki kapaszkodjon meg.

Fold 03

A Samsung a Galaxy széria tízéves jubileuma alkalmából mutatta be a Galaxy Foldot, amiben ugyanaz a hardver duruzsol, mint az S10-es szériában, de itt alapból 12 GB RAM és 512 GB belső tárhelyről indul a történet. A készülékhez alapból jár a Galaxy Buds vezeték nélküli headsetje. A lényeg természetesen a megjelenítő, amiből alapvetően kettő van, összecsukott állapotban egy 4,6 inches, HD+ felbontású kijelző köszön vissza ránk, kinyitva viszont szemünk elé tárul a 7,3 hüvelykes, QXGA+ felbontású megjelenítő, ami elég meggyőző. Természetesen az első ilyen típusú készülék miatt (a gyártó palettáján) az összehajtott Galaxy Fold előlapi kijelzője körül hatalmas méretű kávák vannak, és a telefon vastagsága is körülbelül kétszerese annak, amit mostanában hoznak a mobilok.

Fold 01

A kijelző ugyan hajlítható, az akkumulátor viszont (egyelőre) nem, így két teleppel oldották meg az energiaellátást, együttes kapacitásuk 4 380 mAh lett – ez a telefonok között elég jónak mondható, tablethez viszonyítva viszont elég karcsú. A számítási feladatokat az Exynos 9820-as (8 nm, 2 saját Samsung által fejlesztett mag, aminek azt órajele egyelőre nem ismert, valamint 2 db ARM Cortex-A75, és 4 db ARM Cortex-A55) látja el, természetesen dedikált NPU-val – ezt szeretik a gyártók AI-nak is nevezni – valamint a Mali-G76-os GPU-t kapjuk meg. Kamerából összesen hatot találunk, ebből három került a hátlapra, amit az S10-es széria is használ, kettő belülre, amik a sarokban található szenzorszigeten helyezkednek el, egy pedig jutott az összecsukott Fold előlapjára is. Az ujjlenyomat-olvasó az oldalra tett bekapcsológombban rejtőzik.

Fold 02

Megvásárolni májustól lehetséges, akkor jelenik meg a 4G-s verzió, az 5G-s később érkezik majd, addig lehet gyűjteni rá, az ára "csupán" 2 000 euró.

 

Természetesen a Huawei nem hagyhatta annyiban a dolgot, mutatnia kellett valamit a Foldra válaszul, ez lett a Huawei Mate X.

MateX 01

Ezt a készüléket úgy kell elképzelni, mint a Royole FlexPait, adott tehát egy 8 hüvelykes AMOLED kijelző (2480 x 2200 pixeles felbontással), amit össze lehet hajtani, és így kapunk egy 6,6 hüvelykes felületet, ami a „normál mérete”. Az előző telefonnal (?) ellentétben itt a kávák jóval szolidabbak, és a legvastagabb pontján is csak 11 mm vastag, a többi részén csupán fél centi. Hardveres tekintetben a központi processzor szerepét a Kirin 980 tölti be (7 nm, 2 x 2,76 GHz-es és 2 x 1,92 GHz-es Cortex-A76 mag és 4 x 1,8 GHz-es Cortex-A55 mag), a GPU szerepét a Mali G76 látja el, és az NPU támogatás is magától értetődő. Memóriából „csupán” 8 GB áll rendelkezésre, emellé kapunk 512 GB tárhelyet, de a Huawei Balong 5000-es modemet alapból megkapjuk, így a Mate X képes az 5G-re is, valamint a jövőbeli SA architektúrákat is támogatja.

MateX 03

Hasonlóan a Galaxy modelljéhez itt is két akkumulátor van az eszközben, amelyek együttes kapacitása 4 500 mAh, és az USB Type-C porton keresztül 55W-tal lehet tölteni, ez az eddig látott leggyorsabb töltési mód mobilok között. Kamerák tekintetében itt be kell érnünk a hátlapi trióval (egy telefotó, egy normál és egy ultra széleslátószögű egység), szelfikamerát ne is keressünk, az nem található az eszközben. A megjelenése valamikor a második negyedévben várható, pontos dátumot nem adtak meg, és ennek az ára 2 299 euró lesz, ezzel sikeresen rálicitáltak a Samsungra.

MateX 02

Mindent egybevetve a Huawei designja nekem sokkal elegánsabbnak tűnik, a Samsung ormótlannak tűnik, és valamiért a Nokia 9210-es Communicatorára emlékeztet. Ez persze ízlés kérdése, abban is látok fantáziát. A hardver a két készülékben nagyjából megegyezik, mégis a Samsung felé billen a mérleg a több memória (+4 GB), és a dupla annyi kamera miatt, mindent egybevetve időtálló komponenseket kapunk mindkét készülék tekintetében, persze ennyi pénzt kifizetve ezt el is várhatjuk. Az viszont kérdéses számomra, hogy ennek az új kategóriának lesz-e jövője, de ez majd kiderül a vásárlói kedv alapján, illetve a konkurensek is bemutatják hamarosan a saját elképzelésük (a Xiaomi biztosan, de szerintem a többiek is villantanak valamit). Érdekes lehet még eme új kategória elnevezése, mivel a phablet név már el lett lőve, erre a kategóriára pedig remekül illene.

Utoljára frissítve: 2019. február 25., hétfő 10:21
(0 szavazat)

Új hozzászólás