A Nokiák többsége még hosszú ideig friss marad

A HMD Global nem aprózza el az Android One támogatását, ami biztonsági szempontból nagyon előnyös.

Nokia 01

Talán eljön a nap, amikor a Nokia név ismét régi fényében csillog újra. A finnek most egy nagyon baráti gesztust tettek a felhasználóik felé, amivel a márka iránti bizalmat is sikerül(het) tovább erősíteni. A cég összes telefonja az Android One rendszert futtatja, így szoftver tekintetében nem igazán lehet bármi pluszt is nyújtani a tulajdonosoknak. Így marad a hardver, illetve a szoftvertámogatottság. Előbbire nem lehet panasz, a Nokia minden szegmensben kínál telefont, és az áruk sem mondható vészesnek. Nos, a HMD Global most bejelentette, hogy ők megtoldják ezt a „garanciát” plusz egy évvel, így a 2017-ben kiadott telefonok még 2020-ban is fognak frissítéseket kapni. Ez a meghosszabbított időszak a Nokia 3, Nokia 5, Nokia 6 és Nokia 8 tulajdonosokat érinti, de ez sajnos csak biztonsági frissítésekre vonatkozik, Android főverziókra már nem. Az update-eknél azonban nem árt tudni, hogy már nem havonta fognak érkezni, hanem csak negyedévente. Ez még így is egy szép gesztus a cégtől, hogy nem hanyagolják el a régi készülékeket. Így a Nokia 3 2020 szeptemberéig fog negyedévente egy nagyobb biztonsági csomagot kapni az aktuális javításokkal, míg a Nokia 5, a Nokia 6 és a Nokia 8 pedig 2020 októberéig részesül majd a frissítésekből. A Nokia 2 viszont nemhiába maradt ki a felsorolásból, ennek a típusnak a támogatása – nem tudni miért – idén novemberben véget ér, így ez a modell lesz az első, amit magára hagy a gyártó.

Nokia 02

Mindent egybevetve örömteli, hogy a gyártó a régebbi készülékekkel is tovább foglalkozik, és nem csak az új modellekre koncentrál. Sokan használnak több évig egy-egy modellt, így az ilyen támogatások nagyobb biztonságot adnak nekünk, illetve a bizalmat is növeli a gyártó felé – ami készülékváltáskor jól jöhet nekik. Azért azt nem árt megjegyezni itt a végén, hogy az Android One program keretében egyébként is háromévnyi biztonsági frissítésről kell gondoskodnia a gyártóknak a Google előírásai alapján, ezt pedig nem egy teljes évvel toldja meg a cég, hanem nagyjából fél évvel, de akkor is örömteli.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve, mert amit mi nem találunk meg, olyan kupon nincs is!  Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet:

Utoljára frissítve: 2019. augusztus 21., szerda 10:11
(0 szavazat)

Új hozzászólás