ioutdoor P10 Smart Watch – Filléres okosóra nagy tudással

Következzen egy okosóra, ami mindenre figyelmeztet, tele van hasznos funkciókkal, és tölteni sem kell pár naponta.

ioutdoor 01

Az óra megjelenése kifejezetten sportos lett – talán ezzel is ösztökélve minket az aktív(abb) életvitelre. A vaskos toknak hála nem kell túlságosan óvnunk a szerkezetet, ha éppen aktív sportot űzünk, szerencsére nemcsak 50 méterig vízálló, de az IP68-as védelemnek és a kijelzőt védő Gorilla Glass 4-nek köszönhetően más, kemény helyzetben is megállja a helyét. Az óratok a klasszikus kör alakot követi, ami 5 centiméteres átmérővel rendelkezik, ebben kapott helyet az 1,2”-os FSTN kijelző.

ioutdoor 02

Ez automatikusan állítja a fényerőt, így a környezeti fényhez igazítja a szükszégleteket, éjszaka pedig a számlap világít, így bármilyen körülmények között láthatjuk az információkat. A telefonunkkal Bluetooth 4.0-ás kapcsolaton keresztül kapcsolódik a produktum. Nemcsak az értesítéseket jelzi, de aktivitásunkat is nyomon követi, akárcsak az éjszakai pihenést. Az egyik legjobb, hogy arra is felhívja a figyelmünket, hogy a folyadékbevitelt se felejtsük el, de a tétlenségfigyelmeztetés sem hiányozhat.

ioutdoor 03

Sporttevékenységből többféle edzéstípus is nyomon követhető, így többek között a gyaloglás, futás, kerékpározás is, illetve napi célt is beállíthatunk, és ezt a barátainkkal is megoszthatjuk / versenyezhetünk egymással. Az értesítéseket (hívás, SMS, Facebook, Watsapp, stb.) egy ikonnal jelzi az óra, illetve zümmögő hangjelzéssel figyelmeztet, nehogy lemaradjunk valamiről. Ha mindez nem lenne elég, a telefon kamerájához távkioldóként is funkcionálhat a szerkezet, így nem kell ügyetlenkednünk egy „szelfi” elkészítésekor, és a jobb minőségű hátlapi kamerát is tudjuk használni. Az ioutdoor P10 energiaellátásáért egy szabványos CR 2450 gombelem felel, ami akár 33 hónapos készenléti időt is biztosít a szerkezetnek.

ioutdoor 04

Specifikáció:

  • Márka: ioutdoor
  • Típus: P10
  • Szín: fekete / kék / arany (opcionális)
  • Óratok anyaga: ABS + PC
  • Óraszíj anyaga: TPU
  • Kijelző védelme: Gorilla Glass 4
  • Vízállóság: 5ATM
  • Védelem: IP68
  • Óratok átmérője: 5 centiméter
  • Óratok vastagsága: 1,6 centiméter
  • Óraszíj szélessége: 2,2 centiméter
  • Óraszíj hossza: 20,5 centiméter
  • Óra tömege: 71 gramm
  • Képernyő: LCD
  • Képernyő mérete: 1,2 hüvelykes
  • RAM: 16K 
  • ROM: 256KB 
  • Operációs rendszer: nincs
  • Bluetooth verzió: 4.0 
  • Riasztás típusa: Hangjelzés
  • Egészségügyi nyomkövető: Folyadék beviteli emlékeztető, lépésszámláló
  • Üzenetek: Üzenet-emlékeztető
  • Egyéb funkció: Időjárás-előrejelzés
  • Értesítések típusai: Facebook, SMS, QQ, Skype, Twitter, Wechat, WhatsApp
  • Távirányító funkció: Távoli kamera használat
  • Akkumulátor: 580 mAh kapacitású CR2450 gombelem (cserélhető)
  • Csomag mérete: 10 x 10 x 7,5 cm
  • Csomag tömege: 140 gramm

ioutdoor 05

Amennyiben felkeltette érdeklődésedet az ioutdoor P10 óra, most a Tomtop weboldalán villámakció keretében 17,99 dollárért (~5100 Ft) a tiéd lehet, ingyenes szállítással (standard). A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

ioutdoor P10

Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve, mert amit mi nem találunk meg, olyan kupon nincs is!  Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet:

Utoljára frissítve: 2019. július 18., csütörtök 13:34
(0 szavazat)

Új hozzászólás

  1. Lorem ipsum
  2. dolor sit
  3. amet loremik
Donec ullamcorper nulla non metus auctor fringilla. Sed posuere consectetur est at lobortis. Maecenas faucibus mollis interdum. Duis mollis, est non commodo luctus, nisi erat porttitor ligula, eget lacinia odio sem nec elit. Cras justo odio, dapibus ac facilisis in, egestas eget quam. Maecenas sed diam eget risus varius blandit sit amet non magna. Aenean eu leo quam. Pellentesque ornare sem lacinia quam venenatis vestibulum. Nulla vitae elit libero, a pharetra augue. Nulla vitae elit libero, a pharetra augue. Integer posuere erat a ante venenatis dapibus posuere velit aliquet. Maecenas sed diam eget risus varius blandit sit amet non magna. Cras justo odio, dapibus ac facilisis in, egestas eget quam. Duis mollis, est non commodo luctus, nisi erat porttitor ligula, eget lacinia odio sem nec elit. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Curabitur blandit tempus porttitor. Curabitur blandit tempus porttitor. Etiam porta sem malesuada magna mollis euismod. Nullam quis risus eget urna mollis ornare vel eu leo.

next
prev