Kipróbáltuk: BlitzWolf BW-HL1 okosóra - formásra sikerült

A gyártó nemrég lépett be a smartwatchok piacára, most megnézzük, mit tud az első terméke.

BlitzwolfWatch 01

Gondolom nem igazán kell bemutatnom a gyártót, minőségi termékeket kínálnak kedvező áron. Én is több terméküket birtoklom nagy megelégedéssel – elég az egyik utolsó tesztemet említeni, a BW-FYE3 Bluetooth fülhallgatót. Az elején leszögezném, hogy ezt a terméket nem érzem teljes mértékben okosórának, inkább egy nagy kijelzővel rendelkező aktivitásmérőnek, de ezt ennyiben is hagynám. Maga a csomagolás a márkától megszokott, kis fehér-zöld színű kartondoboz. Tetején csupán a típusjelzés árválkodik, míg alul néhány infó az óráról. Nem vitték túlzásba – de nem is kell – úgyis tudja mindenki, mit rendelt magának. A dobozt kinyitva egy fekete szivacsban pihen maga az óratest, a szíj, a töltőkábel (amely USB-s), és a használati útmutató alatta kapott helyet egy kis kartondobozban. Az óra 42 x35 x 10,6 milliméteres, tömege mindössze 49 gramm, színe fekete. A szíjat magunknak kell felhelyezni, ami nem nagy ördöngösség. A szíj 20 milliméter széles, ami szabványos, így bármikor lecserélhetjük, amennyiben nem tetszene a gyári szilikon.

BlitzwolfWatch 02

De térjünk is vissza a szerkezethez, ami letisztult formával rendelkezik, a szélein lekerekített téglalap alakú. Az előlap nagy részét az 1,3” -es, 240 x 240 pixel felbontású IPS panel uralja. Körülötte kissé vastagnak mondható káva uralja, amely az alsó részen érthető is. Ugyanis a kijelző nem érintésérzékeny, a funkciókat a kijelző alatti terület nyomkodásával lehet elérni – erről majd később. Oldalt viszont semmilyen gomb vagy korona nem töri meg, ott a felület egységes. A hátoldalon találjuk a pulzusszám-érzékelőt, valamint a töltő csatlakozót, ami mágnesesen rögzül, és a szíjat sem kell levennünk a töltéshez. A belseje egy 180 mAh-ás akkumulátort rejt, ezzel 5-10 napos üzemidő érhető el, amit nagyban befolyásol a használati szokás.

BlitzwolfWatch 03

A visszatöltése az eszköznek nagyjából két órát vesz igénybe, ami nem is rossz érték. A telefonnal (legnagyobb sajnálatomra) egy 4.0-ás verziójú Bluetooth chip tartja a kapcsolatot, de ezt stabilan teszi, bár a hatótáv nem olyan remek, mintha a fejlettebb verziót használtak volna. Ahogy a hasonló eszközöknél elvárható (kötelező), a BW-HL1 okosóra is IP68-as védelmet élvez – azonban csak 1 méterig, és maximum fél óráig képes a víznek ellenállni. A gyártó külön felhívja a figyelmet, hogy az eszköz a nagyon meleg vizet nem tolerálja.  Ezzel végére is értünk a hardver bemutatásának, most nézzük az érdemi részt!

BlitzwolfWatch 04

Kezdeném azzal, hogy az órát – mint minden hasonló eszköz esetében – össze kell párosítani a telefonnal. Ezt a DaFit alkalmazás beszerzésével tehetjük meg. Első lépésként nem árt megadni a programnak a hozzáférési engedélyt megadni a névjegyzékhez (amivel jelzi az óra a hívó fél nevét), vagy a kamerához – hogy távolról is vezérelhessük azt. Ezután jöhet a személyeskedés, amikor is megadjuk a nemünket, a magasságunkat és a testsúlyunkat – a hölgyek erre háklisok, de ezzel az adattal lehet (kell) dolgoznia a rendszernek, nem mondhatjuk, hogy „Mi közöd hozzá?”

BlitzwolfWatch 07

Magának a programnak a kezelése egyszerű. Az első oldalon láthatjuk a napi lépésszámot, az alvásunkat – hasonlóan a többi eszközhöz csak éjszaka mér, a nappali alvást/szunyókálást nem figyeli. Ugyanígy itt találjuk a pulzust, a vérnyomást, a véroxigénszintet, és a sporttevékenységet. A korábbi adatokhoz az adott „kártyát” kell hosszan nyomni, akkor több minden kiolvasható belőle.

BlitzwolfWatch 05

A középső menüben magát az órát szabhatjuk testre. A neve mellett a BT címe, és az akku százalékos töltöttségi állapota szerepel, így itt könnyebb meghatározni, mennyi energia áll még rendelkezésre. Elsőként a három számlap közül választhatjuk ki a nekünk legjobban tetszőt, majd megadhatjuk, mely értesítésekről kérünk infót a karunkra, ébresztőt állíthatunk be (összesen hármat), a Shutterrel vezérelhetjük a kamerát – ekkor az óra is átvált erre a menüpontra. Az Others menüpontban lehet finoman testre szabni azokat a beállításokat, amikre még szükségünk lehet. Példának okáért a nyelv is itt található (angol mellett kínai, francia, spanyol, orosz és portugál), de az időjárás kijelzéséhez is itt adhatjuk meg a lokációnkat. Miután kiveséztük a telefonos appot, lássuk az órát.

BlitzwolfWatch 06

A hardverről nem tudni sokat, de nem is lényeges, mivel az óra rendszere zárt. Nem telepíthetünk rá alkalmazásokat, azt kapjuk, ami van. A kezdőképernyő kinézete változtatható – ez csak a telefonos alkalmazással tehető meg. A rendszer nagy előnye, hogy az ikonok nagyok, így bárki könnyen leolvassa a funkciókat. Az ikonok nekem kissé túl színesek, de ez ízlés kérdése, pár nap után már én is kezdtem megszokni őket. Most lássuk a funkciókat sorjában: Először is van egy lépésszámláló, ami nézi a napi lépést, a megtett távot, illetve az elégetett kalóriát. A következő menüpont az alvás monitorozása, ahol csak annyit látunk, mennyi időt töltöttünk az álmok földjén.

BlitzwolfWatch 08

Ezt a pulzusmérés követi, amelyet a kijelző alatti érintésérzékeny terület hosszú lenyomásával indíthatunk el. Következik az edzés menüpont, amiben megadhatjuk, milyen sporttevékenységet szeretnénk nyomon követni. Ez lehet a séta, a futás, a kerékpározás, az ugrókötelezés, a tollaslabda, a kosárlabda, futball és az úszás. Ezután a vérnyomásunkat mérhetjük meg, viszont itt hívnám fel a figyelmet, hogy ez nem egy orvosi eszköz, így az adatok pontatlanok lehetnek. Egy OMRON típusú felkaros vérnyomásmérővel vetettem össze az eredményeket, és az óra rendre magasabb értékeket mutatott (pl. 114/70 volt az OMRON, míg az óra 131/72-nél állt meg). A következő opció a véroxigénszint mérés, ennek pontosságát nem tudom ellenőrizni. A következő menüpont az időjárás – amit a telefonnal történő összekapcsolás után tudunk nyomon követni. Hosszan megnyomva a „gombot” a következő napi előrejelzés is leolvasható, ami jól jöhet alkalom adtán.

BlitzwolfWatch 09

Az időjárás után az üzeneteket tekinthetjük meg, ebből is az SMS, a Facebook, a Twitter, a WhatsAPP, a Skype, az Instagram, a Line, a KakoTalk és a WeChat alkalmazásokat tudja kezelni. Ezek az opciók – hogy melyiket szeretnénk az órán is megkapni, és melyiket nem – szintén a telefonban állíthatók be. A Player menü következik, amellyel a telefonon futó zenelejátszót lehet kezelni, amennyiben a fülesünkkel ezt nem tehetjük meg. Az utolsó előtti opció a Shutter nevet kapta, ezzel a telefon fényképezőjéét tudjuk vezérelni. Az utolsó menüpont az Other, ebbe belépve akad még pár extra funkció. Kapunk egy stopperórát, egy telefonnémítót, egy Resetet (amivel gyári beállításokra tudjuk visszaállítani az órát), egy kikapcsológombot az órához, és legutoljára a fényerő-szabályozásra van lehetőségünk. A legfontosabb funkció természetesen az, hogy a hívó nevét – ha a telefonkönyvünkben szerepel – megjeleníti az óra.

Mindent egybevetve nem lehet panasz a szerkezetre, jól összerakták a mérnökök. Egy dolgot sajnálok csupán, hogy a Bluetooth 4.0-ás verziójú. A méretéből adódóan a vékonyabb csuklóval rendelkezőknek nagy lehet, de ezt leszámítva unisex az óra. Számomra másik fájó pont, hogy a menüben csak egy irányba lehet haladni, ha elhagytam a kívánt menüpontot, végig kell zongorázni újra az egészet.

Leírás
Márka BlitzWolf
Modell BW-HL1
Szín fekete
Bluetooth verzió 4.0
Kompatibilis operációs rendszer Android 4.4, iOS 8.0 vagy frissebb
Program neve Da Fit
Alkalmazás nyelve Angol, spanyol, portugál, francia, orosz, japán, kínai
Tulajdonságok
Vízállóság IP68
Pulzus mérés Támogatott
Vérnyomás mérés Támogatott
Vér-oxigén mérés Támogatott
Alvásfigyelés Támogatott
Sport módok gyaloglás, futás, kerékpározás, ugrókötél, tollaslabda, kosárlabda, labdarúgás
Időjárás megjelenítés Támogatott
Fényerő-szabályozás Támogatott
Zenevezérlés Támogatott (Bluetoothon keresztül)
Lépésszámlálás Támogatott
Hívás- és üzenet emlékeztető Támogatott
Hívás elutasítása Támogatott
Értesítések jelzése Támogatott (SMS, Facebook, Twitter, WhatsAPP, Skype, Instagram, Line,  KakoTalk, WeChat)
Riasztás típusa Rezgés
Automatikus képernyőfelélesztés Támogatott
Stopperóra Támogatott
Ébresztő Támogatott (maximum 3 időpont)
Egyéb funkciók Naptár, tétlenség emlékeztető, Kamera távirányító, mobil megkeresése
Technikai paraméterek
Érzékelő G-szenzor, pulzusszám-érzékelő
Képernyő 1,3 hüvelykes, IPS panel, felbontása 240 x 240 pixel
Akkumulátor

Kapacitása: 180 mAh

Készenléti idő: kb. 15 nap

Működési  idő: kb. 5 - 10 nap

Töltési idő: kb. 2 óra

Tölt csatlakozása: mágnesesen rögzülő töltfej

Megjelenés és részletek
Technikai paraméterek

Termék mérete: 42 x 35 x 10,6 mm

Termék tömege: 49 g

Szíj anyaga: szilikon

Szíj hossza: 88 + 118 mm

Szíj szélessége: 20 mm 

[Új kiadás] BlitzWolf® BW-HL1 1.3 'IPS 8 Sport mód IP68 Többnyelvű kijelző HR vérnyomás O2 15Days készenléti intelligens óra 1 x BlitzWolf BW-HL1 óra 
1 x töltőkábel
1 x felhasználói kézikönyv (angol verzió)

BlitzwolfWatch 11

Ha szeretnél egy ilyen okosórát, a Banggood weboldaláról érdemes beszerezni, ugyanis szokásunkhoz hűen van hozzá kuponkódunk is, amivel 25,99 dollár helyett 20,01 dollárért (~ 5890 forint) kaparinthatjuk meg (kuponkód: BGBWHL19). A szállítás mindössze 1,70 dollár (~ 500 Ft), amivel Priority Direct Mail-ként kapod meg (relatíve) gyorsan.

A megrendeléshez kattints az alábbi linkre:

BlitzWolf BW-HL1 okosóra
Kuponkód - BGBWHL19 - 20,01 dollár (5.890 ft)

facebook button final

Ha a kupon már nem működik, írj nekünk a facebookon a gombra kattintva, és elküldjük a legfrissebbet!

 

A szerző értékelése

4Overall5Dizájn4Képességek4Hardver3Szoftver5Ár


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet:

Utoljára frissítve: 2019. november 06., szerda 12:28
(0 szavazat)

Új hozzászólás