Eljött a nap, amire régóta vártam, két családtaggal is bővült a „gyilkos” család.

Álomtelefon… legalábbis számomra. Vagy annak, aki ódzkodik a szenzorszigettől, a kameralyuktól – tényleg, minek szétfúrni egy kijelzőt? Ezt soha nem értem meg. Itt a mérnökök nem követik a többi gyártót, maradnak az elődmodell elegáns megoldásánál. Így marad a motorikusan kiemelkedő előlapi kamera. ha pedig nem használjuk (én alig szoktam), akkor finoman megbújik a házban. A két mobil egyedül a kamerák terén tér el, erről majd ott teszek említést, minden más részlet megegyezik. Na, de nézzük a részleteket!

Megjelenés

Letisztultság jellemzi a készüléket, sehol nem csúfítja el az összhangot semmi – a kamerák mondjuk lehetnének egy síkban a hátlappal, ez valamiért mániám, de ez a kerek keret igen tetszetősen hat. Továbbra is prémium minőségű anyagokból építették meg a mobilt, elöl-hátul Gorilla Glass védi, míg a keret alumíniumból készült, a ház pedig kissé ívelt. Adott az USB Type-C csatlakozó, a 3,5 mm-es jack és az infraport. A kijelző – ami a Samsungtól érkezik – Super AMOLED, 6,4” méretű, felbontását tekintve 1080 x 2400 pixel, és az előlap 92,7%-át fedi le. Képfrissítése – egyesek nagy bánatára – csupán 60 Hz-es, viszont támogatja a HDR10+ szabványt és az ujjlenyomatolvasó a panel alatt kapott helyet. Az érintési mintavétele viszont 180 Hz, így a játékélmény zökkenőmentes lesz. A kávák vékonyak lettek, ennek egységességét felül csak a beszédhangszóró töri meg. Lu Weibing elárulta, hogy az 5G-s telefonok között ritka lesz a pop-up szelfikamera, ennek oka a telefonban a helyhiány.

Kamerák

Redmi K30 Pro

Az előlapi egység 20 megapixel felbontású, rekeszértéke f/2.2. A házból mindössze 0,58 másodperc alatt bukkan elő a motorikus egység, így nem maradunk le semmiről. Érdekesség, hogy ez is képes lassított felvételt készíteni, maximum 120 fps-sel. Erről nem is érdemes többet beszélni, a lényeg hátul van. Itt négy szenzor figyeli a történéseket, az elsődleges egy Sony féle iMX686, 64 megapixeles (f/1.9), optikai kép stabilizátorral bíró darab, amit egy 13 megapixeles (123 fokos) széles látószögű egység követ. A sort egy 8 megapixeles (f/2.2) tele egység és egy 2 megapixeles (f/2.4) mélység-élességérzékelő zárja.

Redmi K30 Pro Zoom

A kamerák ugyanazok – így marad a 64+13+8+2 megapixel – viszont a 8 megapixeles tele lencse képes 3x-os optikai és 30x-os digitális zoomra. Ez a kiadás még abban tér el a „sima” modelltől, hogy egy négytengelyes OIS-t is tartalmaz.

Mindkét modell támogatja a 8K-s videófelvételt és a szuper slo-mo videókat is.

Hardver

A processzor – minő meglepetés – a Snapdragon féle 865, így mind az SA, mind az NSA hálózatokat képes kezelni. A memória LPDDR5-ös, ebből 6 vagy 8 GB áll rendelkezésre, bár kiadtak egy „standard” verziót, ez 6 GB-tal LPDDR4X-szel gazdálkodik. A tárhely 128 vagy 256 GB lehet, amely gyors, UFS 3.1-es csatolóval van ellátva. A Wi-Fi már a legújabb szabványt – a Wi-Fi 6-ot (ax) – is képes kezelni, megtalálható az NFC, és a Bluetooth egység 5.1-es. A K30 Pro egy lineáris motort is kapott, amely biztosítja a haptikus visszacsatolást, főleg játék közben jöhet ez jól. A megfelelő hőmérsékletet 9 hőmérséklet-érzékelővel felszerelt VC hűtőrendszerrel éri el, ezzel próbálják megakadályozni a túlmelegedést. Az energiaellátásért egy 4700 mAh-ás akkumulátor felel, amely támogatja a 33 W-os gyorstöltést. Ezzel a teljesítménnyel 63 perc alatt lehet 0-ról 100%-ra feltölteni a mobilt.

Legvégül nézzük – természetesen a belpiacos – árakat:

Redmi K30 Pro:

6 (LPDDR4X) + 128 GB: 2 999 jüan (~ 135 000Ft)

8 + 128 GB: 3 399 jüan (~ 153 000 Ft)

8 + 256 GB: 3 699 jüan (~ 167 000 Ft)

Redmi K30 Pro Zoom:

8 + 128 GB: 3 799 jüan (~171 000 Ft)

8 GB + 256 GB – 3999 jüan (~180 000 Ft)

A Redmi K30 Pro 5G értékesítése március 27-én kezdődik Kínában, négyféle színből lehet választani. Ezek a fekete (szürke), kék, lila és gyöngyház fehér. A nemzetközi kiadás startja egyelőre nem ismert, és biztosra vehető, hogy nem ezen a néven érkezik – talán Mi 10T lesz.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet: