Úgy látszik, beindult az élet Kínában, 120%-on pörög a „kínai Apple”.

Nem elégszik meg a vállalat annyival, hogy idén 10 éves, a jubileumot ünnepelve remek akciókkal örvendeztet meg minket. Az élet beindult és ontják magukból a legújabb termékeket, most egy csokorba szedtem össze őket nektek. Lássuk, milyen újdonságok várnak ránk hamarosan!

Haylou Solar Smart Watch

Kezdjük a sort a talán legjobban várt termékkel, egy okosórával! Az első óra (Haylou LS01) nagy sikernek örvend kedvező árazása miatt, azonban ez a szögletes formát kedvelőknek szóló termék. Most érkezik egy kerek számlapos (már fontolgatom a megvételét) kivitel is, amely a minimalista designt követi. A kijelzője egy 1,28”-es 240 x 240 pixel felbontású TFT panel, amely a kor követelményeinek megfelelően színes. A tok fémből készült, míg a szíj szilikon és 22 milliméteres. A zárt firmware a szokásos elemeket tartalmazza, így nyomon követhetjük az alvásunkat, kapunk egy lépés- és kalóriaszámlálót, valamint pulzusmérést.

Nem maradhatott ki az alkalmazások értesítésének kijelzése, a hívások/üzenetek emlékeztetője, a telefonkeresés, vagy a zenelejátszás vezérlése. Ezek mellett (természetesen) a különféle sportok nyomon követése is adott, összesen 12 féle tevékenységet lehet figyelni vele:

  • Szabadtéri futás
  • Séta
  • Kerékpározás
  • Hegymászás/túrázás
  • Szobabiciklizés
  • Jóga
  • Futópad
  • Gimnasztika
  • Elliptikus tréning
  • Kosárlabda
  • Futball
  • Evezés

A kapcsolatot a telefonnal Bluetooth 5.0-án tartja, az akkumulátor pedig 340 mAh-ás. Ezzel 30 napos üzemidő érhető el, viszont a 24 órás pulzusmérést bekapcsolva ez a felére csökken. Az óra IP68-as védelemmel rendelkezik, így az úszás és a zuhanyzás sem árthat neki. Az ára valami elképesztő – természetesen Kínában – mindössze 21 $-t (~7 100 Ft) kérnek érte, az értékesítés hamarosan kezdődik. A siker előre borítékolható.

RedmiBook 14 Ryzen Edition

A laptop nem tér el az Intel Core processzorokkal szerelt „elődjétől”, csupán a processzor lesz az AMD verziója. A laptopot mi is bemutattuk már, erről itt olvashatsz bővebben, nem írnám le újra az ott található információkat.

Két változatban lesz kapható, a gyengébbik kiadás AMD Ryzen 5 3500U processzorral érkezik, míg az erősebb konfigurációban az AMD Ryzen 7 3700U processzor fog dolgozni. A laptopok 8 vagy 16 GB memóriával és 512 GB-os SSD-vel kérhetőek majd. Az is kiderült, hogy az új adatátviteli módot is támogatják a készülékek – erről itt olvashatsz részletesebben. Az árakat illetően a RedmiBook 14 AMD Ryzen 5, 8 GB+ 512 GB-os verziója 3 299 jüanba (~155 000 Ft) kerül, míg az AMD Ryzen 7, 16 GB+512 GB-os kivitelért 3 999 jüant (~189 000 Ft) kell a kasszáknál hagyni.

Xiaomi Mi Elegant Mouse Metallic Edition

Új vezeték nélküli egér is érkezik a vállalattól, amelyek szürke és fekete színben lesznek elérhetőek. Ahogy a neve is sugallja, a legújabb kiegészítő homok fúvott eloxált fém felülettel rendelkezik, ami prémium megjelenést biztosít neki. A gyártó szerint az egérben használt fém jobb tartósságot kínál, és bónuszként a felület még ujjlenyomat-ellenálló is lett. Az egér 2,4 GHz-es Wi-Fi-n vagy Bluetooth-on keresztül kapcsolódik az eszközökhöz, amelyből egyszerre kettőhöz is csatlakoztatható. Az érzékenysége 1000 DPI lett és kompatibilis Windows 7/8/10, MacOS 10.10-től újabb rendszerekkel, valamint Android 5.0 vagy iPadOS 13.4-es verziótól felfelé. Az energiát egy AA-s elemmel tudjuk biztosítani számára, Wi-Fi-vel 12, míg Bluetooth-hal 9 hónapig elél. Az ára mindössze 99 jüan (~4 700 Ft) lesz.

Xiaomi Youpin Viomi IH Sugar-free Rice Cooker

Folytassuk a sort egy rizsfőzővel, amely az okos otthon eszközparkot gazdagítja. Ez sem egy mezei darab, a cég elmondása alapján az IH elektromágneses fűtési technológiája háromdimenziós hő örvényt képez az edényben, pontosan úgy, mint régen, amikor még fa segítségével főzték a rizst. Ez a technológia biztosítja, hogy minden rizsszem teljesen felmelegedjen és egyenletesen főjön meg. Ebben a tálra fúrt 316 szűrőlyuk segít – és a fölöslegesen keletkezett keményítőt is segít feloldani. Mivel az eszköz okos, 15 előre programozott (klasszikus) recepttel érkezik. A telefonhoz csatlakoztatva csak ki kell választani a menüből mit szeretnénk, és a gép megoldja helyettünk a pepecs munkát. A legjobb, hogy nemcsak rizs főzésére alkalmas, képes süteményeket, zabkását, levest és más ételeket is elkészíteni. Az ára nevetségesen alacsony, mindössze 599 jüanért (~28 000 Ft) lehet a konyhánk része.

Xiaomi Smart Door Bell 2 és Lite Edition

Az iOT és okosotthon termékpaletta is gazdagodott, egyből két csengővel is. Mindkét termék a biztonságunkat fogja szolgálni, mivel a kisméretű csengőkbe egy kamera is helyet kapott, illetve egy mikrofon-hangszóró páros. Így az ajtó kinyitása nélkül is megleshetjük, ki jött (váratlanul) hozzánk, és beszélhetünk is vele – ha akarunk.

A Smart Door Bell 2-ben a kamera 1080p felbontású, 100 fokos látószöggel rendelkezik, és a beépített AI képes felismerni az emberi alakot akár 5 méteres távolságban is. Telefonnal összekapcsolva értesít, ha becsöngetnek hozzánk, és persze továbbítja a kamera képét, valamint lehetőséget nyújt a kétirányú kommunikációhoz is. A Lite verzió a kisebb méretű kiadást takarja, illetve ennél az eszköznél a kamera csupán HD minőségű képet képes közvetíteni, illetve a hatótávja 3 méterre csökkent. Viszont éjszaka is képes – az infravörös érzékelőjének hála – gond nélkül működni. A Door Bell 2 ára 199 jüan (~9 400 Ft), míg a Lite verzióért ennek a felét kell kifizetni, vagyis 99 jüanba (~4 700 Ft) kerül.

Xiaomi Joupin MIJIA Humidifier 1S

Ugyan a neve alapján egy párásítóról lenne szó, de több- nem várt – tulajdonsága is van, példának okáért a sterilizálás. A készülék Japánból importált ultraibolya (csíraölő) lámpákat és antibakteriális anyagokat használ a működéséhez, amelyeknek hála 99%-os hatékonysággal pusztítja el a baktériumokat, megakadályozva a penészgombák kialakulását.

A párásító 3,5 literes víztartállyal rendelkezik, amelyből óránként 400 millilitert párologtat el – így kiszámolható, hogy 16 órán át képes folyamatosan működni. Az új készülék OLED kijelzővel érkezik, amely nemcsak visszajelzést ad, de a kezelésben is segítségünkre van. Természetesen okos eszköz lévén a MIJIA alkalmazással telefonról/tabletről is vezérelhető, illetve IoT rendszerbe köthető. Az ára sem vészes, 799 jüan (~37 000 Ft) ellenében a tulajdonunkat képezheti.

A mai napra is jutott pár új termék a Xiaomitól… Mit ne mondjak, mindegyik elég baráti árcédulát kapott – persze Kínában. Remélhetőleg hasonló áron vehetjük majd birtokba őket mi is, mert megvallom őszintén, mindegyiket elfogadnám J .


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!
facebook button final

Vásárlási segédlet: