AlgoLaser DIY KIT MK3 – Amikor azt hittem, hogy a belépőszintű lézergravírozók világában már nem tudnak nekem újat mutatni, az AlgoLaser DIY KIT MK3 durván rám rúgta az ajtót.
Kipróbáltuk: AlgoLaser DIY KIT MK3 teszt - Tényleg lehet számítógép nélkül is profin gravírozni?


Ne feledd, a készülékről készült bemutató videómat is megnézheted!


Röviden
Mi ez?
Az AlgoLaser DIY KIT MK3 egy 15 wattos optikai teljesítményű, érintőképernyős asztali dióda lézergravírozó és vágógép.
Mit tud?
400×400 mm-es területen dolgozik, számítógép nélkül is kezelhető, és precízen vág fát, akrilt, valamint gravíroz fémet és bőrt.
Mibe kerül?
Konfigurációtól és akcióktól függően körülbelül 250-450 dolláros (kb. 90-160 ezer forintos) ársávban érhető el.
Kinek jó?
Ideális kezdőknek, hobbi alkotóknak, kézműveseknek és kis műhelyeknek, akik egyszerűen kezelhető, önálló gépet keresnek.

Bevezető – AlgoLaser DIY KIT MK3, avagy az otthoni lézergravírozás új korszaka

Az elmúlt évek során szép lassan végigjártam a dióda lézeres ranglétrát, a kisebb dobozoktól a nagyobb asztali gépekig. Volt szerencsém korábban az AlgoLaser Pixie modellhez és a korábbi DIY KIT 2 szériához is, így amikor a gyártó bejelentette a legújabb fejlesztést, nem kis kíváncsisággal vártam a csomagot. A hobbi lézergravírozás ugyanis furcsa kettősségben éli mindennapjait. A technológia évről évre fejlődik, a dióda lézerek fókuszált pontja egyre finomabb, mégis a legtöbb gyártó küzd azzal, hogy brandjét valamilyen módon megkülönböztesse a konkurenciától.
Az Algolaser ebben a tekintetben kitűnik a mezőnyből, nálunk egyértelmű márkaspecifikus jegyek vannak, amik egytől egyig kívánatossá teszik a portékát. Az AlgoLaser DIY KIT MK3, a mostani tesztben bemutatásra kerülő gép is ilyen. Nem pusztán egy újabb lézeres vágógép érkezett hozzám, hanem egy olyan koncepció, amely az egyszerűsített összeszerelést és a teljesen önálló, offline működést állítja a középpontba. A piac valamiért sokáig abban a hitben ringatta magát, hogy egy 400 × 400 milliméteres munkafelületet csak egy fél napos puzzle-szereléssel és egy folyamatosan a gép mellé drótozott laptoppal lehet üzemeltetni. Nos, az Algolaser újfent bebizonyítja, hogy ezek közül az állítások közül egyik sem igaz.
A kérdés persze adott: vajon egy ilyen integrált érintőképernyős, 15 wattos optikai teljesítményű dióda lézer képes valóban kiváltani a PC-s szoftvereket a mindennapi alkotás során, vagy az AlgoOS menürendszere csak egy jól hangzó marketingfogás maradt? (lelövöm a poént, nem!) Ebben a cikkben próbára teszem a vasat: végigvesszük az összeszerelést, megmutatom a csomagban kapható kiegészítőket és persze megpróbálok valamit alkotni is a géppel!

Külső, csatlakozók és a mechanika – AlgoLaser DIY KIT MK3 testközelből

Az AlgoLaser DIY KIT MK3 kicsomagolása meglepően kellemes élmény (ha lehet ezt a jelzőt ide használni, jobb mondjuk nem jut eszembe), ugyanis a dobozban nem ezer apró alumíniumprofil darabka fogad, hanem nagyrészt előre összeállított részegységek. A gép váza robusztus, mégis meglepően könnyű alumíniumötvözet profilokból és tűzálló ABS műanyag sarokelemekből épül fel. A tervezők egy úgynevezett Lock Frame rendszert alkalmaztak, ami azt jelenti, hogy a profilok végei precízen egymásba illeszkednek a sarokidomoknál, így szinte lehetetlen ferdén vagy csavarodva összeilleszteni a keretet.
Az összeszerelés a korábbi generációkhoz képest gyerekjáték: a bal és jobb oldali Y-tengely profilokat, valamint az X-tengely hidat és a hátsó záróelemet négy darab M5x20-as és két M5x10-es csavar rögzíti. A hajtást szinkronizáló fém merevítő rudat a csapágyig feltolva mindössze két hernyócsavarral kell fixálni.
A gép bal elején kapott helyet a vezérlőegység, amelynek legfeltűnőbb eleme a beépített 3,5 hüvelykes színes érintőképernyő. A kijelző mellett megtaláljuk a fizikai bekapcsológombot és egy nagyméretű, elengedhetetlen piros vészleállító (Emergency Stop) gombot is (emiatt én is adok egy pirospontot, nem pedig gombot a gyártónak). A csatlakozók terén a tápegység bemenete egy szabványos 24 V / 3 A-es DC aljzat, mellette pedig helyet kapott az USB-C port a közvetlen számítógépes kapcsolathoz, valamint egy USB foglalat a pendrive-ok és külső kiegészítők fogadására. A kábelezés rendkívül letisztult: a profilok oldalán vezetett, előre felcímkézett kábelkorbácsok külön bepattintható műanyag záróelemekkel rögzülnek közvetlenül a léptetőmotorok és a lézerfej mellé.
Maga a 15 wattos lézerfej meglepően kompakt kialakítású fémházat kapott, amelynek alsó részén egy integrált, narancssárga színű lézer védőpajzs óvja a szemet a visszaverődő fénysugártól. A fej oldalán található a fókuszáló mechanizmus: a korábbi laza fókuszáló hasábokat elfelejthetjük, itt egy lehajtható kis fém fókuszfül (focusing arm) van közvetlenül a modul hátuljába integrálva. A rögzítést két kézzel tekerhető recézett fém csavar biztosítja, így szerszám nélkül lehet a kívánt anyagvastagsághoz beállítani a lencse magasságát. A lézerfejhez közvetlenül csatlakozik a gyári levegőrásegítés (Air Assist) fém fúvókája is.
A munkaterület bőséges, pontosan 400 × 400 milliméter, a tengelyek mentén milliméteres beosztású skálázás segíti a munkadarabok pontos pozicionálását. A mozgó részegységeknél külön figyelmet érdemel a lineáris vezetés: a híd és a lézerfej V-hornyos profilokon fut, kemény POM (poliacetál) műanyag görgőkön. A feszes és holtjátékmentes futást excentrikus anyákkal állítható alsó görgők biztosítják.
Ami a csomagban érkező kiegészítőket illeti, a konfigurációtól függően kapunk szemvédő szemüveget tisztítókendővel, pótlencsét szerelőszerszámmal, pótszíjat, USB átalakítót, próbafa lapokat és tesztlemezeket. A munkafelület alá a gyártó egy összeilleszthető alumínium lamellás tálcát mellékel, de elérhető hozzá hagyományos, mágneses fém méhsejtrács (Honeycomb platform) is, amely optimális a vékony lemezek és furnérok leszorításához.
A hengeres tárgyak – például poharak, kulacsok – gravírozásához a kompakt, állítható görgőtávolságú AlgoLaser RR3 forgatóhenger (Rotary Roller) és a gépet megemelő toldólábak (Riser kit) szolgálnak.

Az AlgoLaser DIY KIT MK3 specifikációi

Az alábbi összefoglaló táblázatban a lényeget összefoglaltam, de azért jön utána néhány mondat is!
Funkció / Paraméter Gyári specifikációs adat
Lézer típusa
Félvezető dióda lézer (Blue Diode Laser)
Optikai kimeneti teljesítmény
15 W (upgraded laser engine, +25% hatékonyság)
Lézerfókusz pontméret
0,05 × 0,14 mm (ultrafinom tömörített fókuszpont)
Munkaterület mérete
400 × 400 mm
Maximális megmunkálási sebesség
15 000 mm/perc
Váz anyaga és felépítése
Alumíniumötvözet profilok, tűzálló ABS sarokerősítés
Fókuszálási mód
Integrált, lehajtható fém fókuszkar
Kijelző és offline vezérlés
3,5 hüvelykes színes érintőképernyő, AlgoOS 2.6 rendszer
Vezeték nélküli kapcsolat
Beépített Wi-Fi támogatás
Vezetékes interfészek
USB Type-C (PC), USB-A (pendrive)
Támogatott szoftverek
AlgoOS, AlgoLaser mobilapp, LightBurn, LaserGRBL
Kompatibilis fájlformátumok
SVG, DXF, JPG, PNG, BMP, NC, G-code
Egy menetben vágható anyagok
10 mm rétegelt lemez / hársfa, 4,5 mm fekete akril
Több menetben elérhető vágás
Akár 20 mm fenyő deszka, 50 mm fekete akril
Megmunkálható anyagok listája
Fa, rétegelt lemez, bőr, fekete akril, bevonatos fém, pala, kerámia, karton, szövet
Tápellátás és feszültség
24 V DC / 3000 mA külső tápegység
Biztonsági funkciók
Vészleállító gomb, fém zárt lézerpajzs, földelés
A DIY KIT MK3 motorja egy új generációs dióda lézer modul, amely a korábbi MK2-es szériához képest 48%-kal stabilabb optikai kimenetet és 25%-kal magasabb vágási hatékonyságot nyújt, legalábbis a gyártó adatok szerint. Ezt mérni nehézkes, de az elkészült munkadarabokon azért remélhetőleg lehet majd látni milyen minőségben dolgozik a gép. Az vidzont látatlanban is kijelenthető, hogy a 15 000 mm/perces maximális sebesség a nagy nyomatékú léptetőmotoroknak köszönhetően nemcsak üresjárati mozgásnál, hanem felületi rasztergravírozásnál is kihasználható lesz, már persze a munkadarab anyagától függően.
Ahogy feljebb már említettem, a gép mechanikai merevségét a precízen gyártott V-görgős és excenteres feszítésű csapágyazás adja, amely a 0,05 × 0,14 mm-es fókuszponttal párosítva képes a mikroszkopikus mandala minták és 1 mm-es miniatűr betűk tökéletes élvonalú kirajzolására is.

Szoftver és vezérlés – AlgoOS és LightBurn támogatás az AlgoLaser DIY KIT MK3 fedélzetén

Az AlgoLaser DIY KIT MK3 egyik legfontosabb innovációja a 3,5 hüvelykes érintőkijelzőn futó, beépített AlgoOS 2.6 operációs rendszer. A gép belső tárhelyén és a mellékelt micro SD kártyán több mint 400 azonnal használható beépített projekt, grafika és próbaminta található. A menürendszer intuitív: a projekteket kategóriák szerint (például alkalmak, karácsonyi díszek, figurák, állatok) böngészhetjük.
Külön dicséretet érdemelnek a közvetlenül a képernyőről indítható beépített kalibrációs tesztek. Az AlgoOS-ben 14 oldalnyi tesztfájl érhető el: egyetlen gombnyomással futtathatunk vágási sebességtesztet (50-500 mm/perc között), teljesítménytesztet, menet- és fókusztesztet, valamint különböző sormagasság- (intervallum) és rasztergravírozási mód-teszteket (threshold, ordered, atkinson, newsprint pontrácsos minták).
Az operációs rendszer nem csupán fájl menedzserként működik, hanem valódi önálló CAD/CAM munkaállomásként megállja a helyét:
  • AutoParam funkció: Az anyag kiválasztása után (legyen az hársfa, bőr, bevonatos fém vagy pala) a rendszer automatikusan betölti a gyárilag kikísérletezett optimális sebességet, lézerteljesítményt és menetszámot.
  • Pozicionálás és méretezés: A munkadarabra szánt grafikát az érintőképernyőn virtuális munkaterületen mozgathatjuk, az aránytartó csúszkával tizedmilliméter pontosan átméretezhetjük, majd a „Frame” gomb megnyomásával a lézerfej egy gyenge segédfénnyel pontosan körbejárja a leendő gravírozási területet.
  • AlgoType: Közvetlenül a képernyőn beírhatunk tetszőleges szöveget, kiválaszthatjuk a betűtípust, a méretet és a kitöltési paramétereket, így egyszerű névtáblákhoz vagy feliratokhoz be sem kell kapcsolni a számítógépet.
  • AlgoSketch: Szabadkézi rajzfelület, ahol ceruzavastagságot és radírt választva közvetlenül a képernyőre rajzolhatunk formákat, amelyeket a gép azonnal gravíroz.
  • Kétirányú fájlkezelés: USB-meghajtóról vagy Wi-Fi hálózaton keresztül közvetlenül tölthetünk fel SVG és DXF vektoros, valamint PNG és JPG képi állományokat.
Természetesen a professzionális felhasználók sem maradnak eszköz nélkül, hiszen a gép maradéktalanul támogatja a LightBurn és LaserGRBL szoftvereket USB-C kábelen keresztül. Összetett több rétegű munkáknál – ahol külön rétegen fut a finom felületi gravírozás, a kivágás, esetleg a gravírozás utáni külső keretvágás – kifejezetten ajánlott a LightBurn használata. Az örömteli, hogy a G-code formátumba exportált, pendrive-ra mentett anyagokat az AlgoOS önállóan futtatva is kezelni tudja, szigorúan betartja a belső kivágások elsőbbségét, illetve természetesen a lightburnben megadott feladat sorrendet. A beépített Wi-Fi modul és az AlgoLaser okostelefonos alkalmazás révén a mobilunkról is küldhetünk képeket és vezérelhetjük a megmunkálást.

Gyakorlati tapasztalatok az AlgoLaser DIY KIT MK3-mal

A dobozból kibontva a gép összeszerelése nekem nagyjából 10-15 percet vett igénybe úgy, hogy közben a kicsomagolást fel is vettem, vagyis figyelnem kellett rá, hogy a kamera minél több részletet lásson. Szóval azt gondolom, hogy kezdőknek sem lesz sokkal több idő. Azért érdemes megnézni az összeszerelési utasítást a munka kezdete előtt, biztos, ami biztos, de még akkor sem tartom lehetetlennek a feladatot, ha amúgy nem vagy egy jelentős műszaki érzékkel megáldott valaki. A Lock Frame sarkok valóban stabilan vezetik meg az alumínium profilokat. Egyszerűen nem lehet elrontani.
Egyetlen fontos lépésre azonban fel kell hívnom mindenki figyelmét, amit a mellékelt gyors útmutató nem részletez kellőképpen: a POM görgők excenteres beállítása kötelező!
Gyárilag a híd görgői inkább, a lézerkocsi kevésbé, de mind görgői lazára vannak hagyva. Ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy a szállítási deformációk kerli el így a gyártó, de ez mindegy is, a lényeg, hogy a görgők feszességét ellenőrizd és állítsd be, ha szükséges! Ha ezt nem teszed meg, akkor a híd kotyogni fog, a körök oválisak, az egyenes vonalak pedig hullámosak lesznek. Amint az ujjal próbálgatva finoman megszüntetjük a holtjátékot mind a hat feszítőponton, a mechanika azonnal bizonyítani fogja a merevségét.
Oké, hát néhány mondatot szólnom kell magáról a szerkezetről, és arról miért tetszik nekem ennyire (annyira). Ahogy a bevezetőben is említettem, jó ideig az volt a megszokott, hogy ha valaki nagyobb, mondjuk minimum 400 x 400-as munkaterületet akart, akkor sok-sok alkatrész, végálláskapcsoló, léptetőmotor, bordásszíj és egy rakat egyéb dolgog összelegózása várt rá. Oda kellett figyelni, hogy a sínek párhuzamosan fussanak, legyen semmi megtekeredve, elgörbülve, a szíjek feszessége megfelelő legyen, a kocsi párhuzamosan fusson, a kábelek rendben el legyenek vezetve.
Persze a sokadik gép összeszerelése után ez már nem jelentett problémát, de még emlékszem az első ilyan masinára, aminél elég sokat lapozgattam az összeszerelési utasítást, mire ténylegesen működött a lézer. Vagyis ez így nem helyes. Inkább úgy helyes, hogy mire rendesen, pontosan működött a lézer, és a körök pl. nem oválisok voltak, vagy egy kivágásnál a vonal eleje és vége pontosan találkozott.
Nos, az Algolaser DIY KIT 3 ebből a szempontból remekel. 4 csavar becsavarásával a keret elkészül, további két csavar a keresztsín a kocsival, egy kis csavar a testnek, három csatlakozó és három gyorskötöző, aztán kész is vagyunk. Ahogy írtam a görgőket ellőnőrizni kell, de ez nagyjából 2-3 perccel növeli az összeszerelést, bonyolultnak meg nem mondanám. Amikor pedig kész vagyunk, akkor kapunk egy olyan gépet, ami a kezdőknek egy jutalámjáték lesz, haladó vagy gyakorlott felhasználóknak meg egy teljes értékű asztali kéklézeres vágó/gravírozó.
A kezdők számára a gépre telepített operációsrendszer, az érintésérzékeny kijelző és az innuitív kezelőfelület lesz az, ami elhiteti velük, hoyg tudnak már vágni és gravírozni, hiszen a gépbe gyárilag betáplált adatok rengeteg anyagfajtához és munkához képesek néhány kattintásos beállítást adni. A tesztek alatt amúgy (most elsőként) nulla külső eszközt vettem igénybe, és minden tesztanyagot a gyári beállításokkal készítettem el. Itt már le is lövöm a poént, majdnem minden kifogástalan lett, de ezekről már írom is a következő bekezdést!
Első körben az eloxált és bevonatos fekete alumínium névjegykártyákon tettem próbára a gépet. Az AlgoOS-ből kiválasztott előre definiált „Coated Metal” sablonnal 100%-os minőség mellett a 15 wattos lézerfej hajszálpontosan és borotvaélesen égette le a fekete fedőréteget. Az eredmény azonnal kontrasztos, tiszta ezüstfehér fémes felület lett. A mikroszkopikus részletességű minta és a finom vonalvezetésű logók élei kristálytisztán rajzolódtak ki.
A fa anyagok gravírozása és vágása során a gép valós ereje és a dióda lézer működési sajátosságai azonnal érezhetők. A gyártótól kapott 3 mm-es hársfa (basswood) lapokon teszteltem a vágást, de nem állítgattam semmit. A teszt kedvéért (hogy lássátok milyen lett) készítettem egy gravírt rosszul beállított fókusszal, egyet jól beállított fókusszal és levegőbefúvással és egy harmadikat jó beállítással, de levegő nélkül. Korábban már valamelyik cikkben írtam arról, hogy miért nem szabad a fa gravírozásánál levegőt használni. Vagyis ez így nem teljesen igaz, szabad használni levegőt, de be kell kalkulálnunk, hogy a befúvásal mélyebb, sötétebb égést kapunk az anyagon, így ehhez kell állítani a kocsisebességet és a lézer erősségét is. Nos, én ezzel nem vacakoltam, meg is lett az eredménye. A levegős tesztnél egy domborművet kaptam, amin sok részlet elveszett, míg levegő nélkül egy eszméletlenül finom rajzolatú kép került a rétegelt lemezre.
A vágás tesztet olyannyira a gyári beállításokkal végeztem, hogy a kiválasztható minták kzül választottam egyet, amiknél nincs mód a finomhangolásra. Be van állítva a fa fajtája, a sebesség, a lézer erőssége és minden más. Egyszerűen nem is tudsz beleszólni ennél a módszernél (ugye értitek, ez nem kötelező, választhatsz akár teljesen manuális beállítást is), hogy mi történjen. Kiválasztod a mintát, elindítod a munkát és kiveszed a gépből a végeredményt. A vágáshoz természetesen hasznéáltam air assist légbefúvást, a végeredmény pedig KIFOGÁSTALAN lett! De erről árulkodnak szerintem a képek is!
A fekete akril lapok (2-3 mm) vágása és gravírozása vegyes tanulságokkal szolgált. A gyári képek közül választott kutyát megpróváltam air assisttal és anélkül is a műanyagra varázsolni, de nem lett tökéletes finoman szólva sem. Újfent bebizonyosodott, hogy akrilra nem érdemes ilyen finom rajzolatú képekkel kísérletezni, mert a finom árnyalatos fotók a pontszerű hőterhelés miatt könnyen homályos, szürke folttá olvadnak össze. Ráadásul túl magas teljesítménynél (35% felett alacsony sebességnél) az akril felforr és vastag sorját képez a gravírozási sáv szélén. Az akril vágása viszont tökéletes lett, két menettel, 200-as sebesség és 100 százalékos lézerteljesítmény mellett tiszta vágási éleket kaptam, a műanyag nem folyt meg, az l fényes maradt.
A különálló AlgoLaser RR3 forgatóhengerrel végzett gravírozás szintén precíz beállítást igényel, de ezt ebben a tesztben nem próbáltam ki, mert lábak nem érkeztek a géphez. Opcionálisan rendelhető magasító, hogy az üvegforgató beférjen a DIY KIT 3 alá. Talán egy következő tesztben erre is sor kerül, de addig is jó tudnotok, hogy természetsen az Algolaser DIY KIT 3 is fel van készítve az üvegforgatóval történő működésre. Amit még tudnotok kell, hogy az üvegpoharaknál lényeges, hogy a kék lézersugár a fényáteresztés miatt közvetlenül nem fogja meg a tiszta üveget; a felületet előzetesen festékkel (én akrilt használok) kell bevonni, és a teljesítményt finomra venni, különben a hősokk elpattintja az üvegfalat.
Végezetül az egyik legfontosabb tapasztalat (de ezt monden tesztnél elmondom), hogy a levegőrásegítés (Air Assist) és az elszívás megléte kulcsfontosságú! Aktív kompresszoros levegőfújás nélkül a vágási élek mentén a füst visszaég a felületre, ami fánál sárgás-barnás füstfátylat képez, akrilnál pedig elhomályosítja a vágást. Ráadásul levegőáramlás híján a felszálló gőzök és mikroszemcsék gyorsan ráégnek a védőlencsére, ami a lézererő drasztikus eséséhez vezet. Mivel nyitott keretes gépről van szó, a beltéri használat kizárólag megfelelő elszívó dobozzal vagy jól szellőző helyiségben (de nem a lakásban), műhelyben és a mellékelt védőszemüveg szigorú viselése mellett biztonságos.
Fontos megjegyeznem, hogy a gyártó oldalán az alapgép mellett választható komplett induló csomagok is, amik lábakat, forgatót, légfúvót is tartalmaznak. Ez így együtt természetesen drágább, mint az alapgép, de legalább nem kell válogatnod meg gondolkodnod azon, hogy melyik egységek passzolnak majd egymáshoz.
Végezetül nem hagyhatom ki most sem a szoftver dícséretét. Itt most nem a telefonos applikációra gondolok, bár az sem rossz, én idegenkedek kicsit a használatától, hamár külső eszköz, akkor legyen inkább egy PC-s szoftver.
Viszont ez a gép is megkapta a sokszor egekbe magasztalt (én magasztaltam egekbe) AlgoOS rendszert. Ez egy teljesen önálló operációs rendszer, amit a gyártó specifikusan a lézergravírozói működtetésére fejlesztett ki. Ez a szoftver fut pl. az általam rendkívül szeretett Algolaser PIXI gépeken is.
Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy továbbra sem tudok betelni ennek a szoftvernek a zsenialitásával. Egyszerű, könnyen kezelhető, nem kell hozzá diploma meg sok éves lézeres tapasztalat. Kb. annyira egyszerűen kezelhető, mint egy telefonos applikáció. Ebben ugye az a nagyszerű, hogy az Algolaser gépeihez, így az DIY KIT MK3-hoz sem kell külső eszköz. Nem kell tablet, telefon, számítógép, nem kell semmi, maximum egy pandrive, amivel átviszed a fájlokat. De igazából még ez sem kell, mert van wifi is.
A szoftveren keresztül lényegében minden funkciót elérsz, ami az egyszerűbb munkákhoz kelleni fog. Szabadkézzel írhatsz szöveget, tölthetsz be állíthatsz be grafikákat, kiválaszthatod a munkadarab anyagát, amihez megkapod az előre beállított lézererősséget és kocsisebességet, szóval gyakorlatilag mindent meg tudsz csinálni a gép kijelzőjén keresztül.
Tényleg csak egy esetben mondom, hogy jobban jársz egy komolyabb szoftverrel (lightburn), ha egy munkadarabon belül több feladat is van. Vágás, gravírozás, esetleg több féle erősséggel gravírozás több menetben. Ha ilyen munkát végzel, akkor érdemes egy olyan szoftvert használni, ami a munkameneteket külön-külön és a megfelelő sorrendben képes elvégezni. Minden más esetben ott a mastercard az AlgoOS!

Összegzés és konklúzió – Kinek ajánlott az AlgoLaser DIY KIT MK3?

Az AlgoLaser DIY KIT MK3 pontosan azt a rést tölti be a hobbi és kisipari lézergravírozók piacán, ami eddig, érzésem szerint fájóan üresen tátongott. A gyártónak sikerült a klasszikus, sokszor ijesztően bonyolult “csináld magad” lézeres építőkészleteket egy olyan felhasználóbarát platformmá gyúrnia, amelyet egy abszolút kezdő is 15 perc alatt magabiztosan üzembe tud helyezni. A Lock Frame vázszerkezet merev, az excenteres görgők behangolása után a mechanika stabil és pontos marad még a maximális sebességtartományban is.
A gép igazi aduásza kétségtelenül a beépített kijelző és az AlgoOS ökoszisztéma. Az AutoParam anyagprofilok, a közvetlen méretezés, a képernyős szövegszerkesztés és a gazdag beépített mintakönyvtár lehetővé teszik, hogy egyszerűbb ajándéktárgyakat, bőrdíszműves feliratokat, vágódeszka gravírozásokat vagy fém névjegykártyákat anélkül készítsünk el, hogy akár csak kinyitnánk a laptopunkat. Ez a fajta önállóság hatalmas szabadságot ad a műhelyben.
Ha már a szabadságról és az önállóságról esett szó, akkor eszembe jutott még egy fontosnak tűnő gondolat. Ez pedig az, hogy egészen megdöbbentő, hogy mennyire egyszerűvé vált az elmúlt évek során az otthoni lézergravírozás, az alkotás folyamata. Az olyan gépekkel, mint az Algolaser DIY KIT MK3 egyszerűn percek alatt tudsz olyan dísztárgyakat, ajándékokat, játékokat készíteni, amihez korábban több éves gyakorlatra, rengeteg kísérletezésre és tanulásra volt szükség.
Ez persze némileg ilyesztő is, mert a lézerezés azért nem veszélytelen. Veszélyes lehet a szaruhártyádra és ha nem vagy elég óvatos a bútoraidra is, vagy legalábbis arra az asztalra mindenképpen, amin dolgozni fogsz.
De a veszélyeket kicsit félretéve, a lényeg mégis az, hogy jelenleg olyan lehetőségek állnak a teljesen kezdők részére is, amik néhány éve csak a haladók vagy profik kiváltsága volt.
Ugyanakkor tisztán kell látni a határokat is, hiszen bár a 15 wattos optikai teljesítményű kék dióda modul bőségesen elegendő rétegelt lemezek, bőr, pala, sötét akrilok és eloxált alumínium precíz megmunkálására, de nem váltja ki a vastagfa vágására szánt 40-60 wattos ipari gépeket, sem a fémek mélygravírozására való szálas (fiber) lézereket. Továbbá a tiszta vágási élek és a lencse élettartamának megőrzése érdekében a külön megvásárolható kompresszoros Air Assist rendszer használata (szerintem) gyakorlatilag kötelező elem.
Mindent egybevetve az AlgoLaser DIY KIT MK3 egy kifejezetten átgondolt, minőségi és szerethető lézergravírozó. Bátran ajánlom kezdő alkotóknak, kézműveseknek, asztalos műhelyeknek logózásra, modellépítőknek és mindazoknak, akik egy elérhető árú, megbízható és önállóan is működőképes géppel szeretnének belépni a lézeres alkotás világába.
Ha megtetszett a gép, akkor megveheted több verzióban is. A legolcsóbb a 8 wattos alapgép, ami (bejelentkezés után használható) hochu10 kuponkóddal ~ 72 000 forint. A tesztben szereplő 15 wattos ugyanezzel a kuponkóddal ~87 000 forint, míg a legerősebb20 wattos  132 000 forint. Erősségtől függően a tartozékcsomaggal (alátétlemez, magasítólábak, üvegforgató és air assist) a gépek 120-150 ezer forinttal drágábbak, de hamindenféle dolgot akarsz gravírozni, akkor megéri mégis a csomagot választani.
A vásárláshoz az alábbi linkre kattints, itt meg fogod találni a leírt erősségű gépeket és a tartozékcsomaggal elátott gépeket is!

AlgoLaser DIY KIT MK3 lézervágó/gravírozó


Gyakran Ismételt Kérdések – AlgoLaser DIY KIT MK3

  • 1. Mennyi időt vesz igénybe az AlgoLaser DIY KIT MK3 összeszerelése? A precízen illeszkedő Lock Frame vázszerkezetnek és az előkészített kábelezésnek köszönhetően a fizikai összeszerelés mindössze 10-15 percet vesz igénybe még kezdők számára is.
  • 2. Szükséges számítógép az AlgoLaser DIY KIT MK3 működtetéséhez? Nem feltétlenül. A beépített 3,5 hüvelykes érintőképernyő és az AlgoOS rendszer révén a belső tárhelyről, SD kártyáról vagy USB pendrive-ról közvetlenül választhatunk ki grafikákat, szöveget írhatunk és paraméterezhetünk megmunkálásokat.
  • 3. Milyen szoftverekkel kompatibilis az AlgoLaser DIY KIT MK3, ha mégis PC-t használnék? Az AlgoLaser DIY KIT MK3 maradéktalanul támogatja az iparági standard LightBurn és LaserGRBL szoftvereket USB-C kapcsolaton keresztül, valamint elérhető hozzá az AlgoLaser mobilalkalmazás is.
  • 4. Milyen anyagokat képes vágni a 15 wattos AlgoLaser DIY KIT MK3 lézerfej? Egy menetben tisztán vágja az 5-10 mm vastag puhafa / hársfa lemezeket és a 2-4,5 mm-es fekete akrilt. Több menetben akár 15-20 mm-es fenyődeszkával is megbirkózik.
  • 5. Képes-e átlátszó vagy fehér akrilt vágni az AlgoLaser DIY KIT MK3? Nem. A 450 nm-es kék dióda lézer fénye akadálytalanul áthalad az átlátszó és fehér akril anyagokon, így azok megmunkálására CO2 vagy speciális infravörös lézer szükséges.
  • 6. Hogyan működik a fókuszálás az AlgoLaser DIY KIT MK3 modellen? A lézerfej oldalába egy lehajtható fém fókuszfül van beépítve. Ezt leengedve a lézerfejet ráültetjük az anyag felületére, meghúzzuk a kézi rögzítőcsavarokat, majd a fület visszahajtjuk a helyére.
  • 7. Szükséges külön védőszemüveget viselni a munka közben? Igen, mindenképpen. Bár a lézerfej rendelkezik narancssárga beépített szűrőpajzzsal, a nyitott keretes kialakítás miatt a szem védelme érdekében a mellékelt professzionális védőszemüveg viselése kötelező.
  • 8. Gravírozhatók-e hengeres tárgyak az AlgoLaser DIY KIT MK3 géppel? Igen, a külön megvásárolható vagy csomagban érkező AlgoLaser RR2 / RR3 forgatóhengerrel és a vázat megemelő toldólábakkal poharak, termoszok, kulacsok palástja is precízen gravírozható.
  • 9. Miért elengedhetetlen a levegőrásegítés (Air Assist) használata? A folyamatos sűrített levegős fúvás azonnal kifújja a füstöt és gázokat a vágási sávból, megakadályozza a fa és akril megpörkölődését, tisztább éleket biztosít, és megóvja a védőlencsét a ráégő lerakódásoktól.
  • 10. Hogyan küszöbölhető ki a körök és ferde vonalak torzulása a gravírozásnál? Az AlgoLaser DIY KIT MK3 V-görgőinek alsó excenteres anyáit a mellékelt szerszámmal finoman utána kell húzni, hogy a híd és a lézerfej kotyogásmentesen, stabilan fusson a síneken.

A cikk forrása: HOC.hu