Korábban mi is ajánlottuk figyelmetekbe eme órát – itt – és most eljött az idő hogy megosszam veletek a saját a tapasztalataimat róla.

Kütyümániásként mindig is izgattak az okosórák, szerettem volna kipróbálni őket. Korábban eme vágy pótlásához a Xiaomi-féle aktivitásmérőt használtam, abból is először az 1s-t, majd a 3-at. Múlt év novemberében tesztelhettem a gyártó első óráját, a BW-HL1-et, ami a szögletes formavilágot kedvelőknek készült. A BlitzWolf első okosórája sem sikeredett rosszra, de több ok miatt is megváltam tőle. Elsőként azért, mert én a klasszikus formát kedvelem, illetve számomra zavaró volt, hogy a kijelző nem volt érintésérzékeny, csak alatta egy kis területen lehetett tapogatni – de ezek az én rigolyáim. Múlt év végén jelent meg a márka második órája, ami már elnyerte a tetszésemet, így elhatároztam, mindenképpen le kell tesztelnem, ennek okán meg is rendeltem.

Nagyjából tudtam mire számíthatok, de azért így is izgatott voltam. Április elején csöngetett is a postás – számítottam rá, mert nyomon követem a csomagjaimat ezzel a programmal – ami nem volt egy túl vaskos pakk volt.  A gyártó által megszokott kis kartondoboz köszön vissza ránk, semmi csicsa, kis fehér kartondoboz, középen a termék típusával. Kinyitva egy szivacsban pihen maga az óraszerkezet, alatta egy kis doboz rejti a kellékeket. Sok mindenre nem kell számítani, egy használati útmutató, egy töltőkábel, illetve az általunk választott szíj pihen a pakkban.

Nekiestem volna, mint bolond gyerek a meséskönyvnek, de tudtam, előbb teljesen fel kell tölteni az órát, hogy utána játszhassak vele. Amíg töltődött, feltettem hozzá a telefonra a FitCloud Pro appot, amely a kapcsolatot biztosítja a telefon és az óra között. A töltési idő alatt azért elmondom, mit érdemes tudni az óráról. Előre kijelentem, hogy ez férfióra, a hölgyeknek nem ajánlom nyugodt szívvel. A tok 47,6 x 55 x 12 milliméteres, tömege 49 gramm. A ház fémből készült, a jobb oldalon csak a korona töri meg az ívet. A kijelző egy 1,3”-es színes IPS panel, amely 240 x 240 pixel felbontással bír, és érzékeli az érintést. A hátoldalon – a megszokott módon – pihen a mágneses töltőcsatlakozó, valamint az optikai egység, amellyel az egészségügyi értékeinket figyelhetjük meg. A test maga nagynak mondható, fémből készült, és elmondható, van benne anyag rendesen. Színe szürkés, körben a hagyományos óráktól megszokott számlap mintájára hajaz.

A szíj cserélhető, illetve vásárláskor mi határozhatjuk meg, milyet is szeretnénk, ami nagyban befolyásolja az óra megjelenését. A sportosabb kinézetet kedvelők kérhetik szilikon pánttal, míg aki az elegánsabb vonalat követi, azok vagy barna bőr szíjat fehér varrással, vagy fekete bőrt piros varrással variánst rendelhetik meg. Én utóbbit kértem, ezzel minden alkalomhoz hordhatom eme időmérőt. Sportoláshoz is ideális, és nemcsak azért, mert támogatja a sportmódokat – erről később – hanem mert IP 67-es védelemmel is bír, így valamelyest ellenáll a víznek, maximum 1 méterig és 30 percen át lehet vele úszni – bár aki bőr szíjjal kéri, annál a vizes kontakt macerásabb. Persze egy kézmosást, vagy egy gyors zuhanyt is minden gond nélkül túlél a szerkezet – fürdőben vagy szaunában ellenben megadja magát. A szíj 205 milliméter hosszú, illetve a szélessége 20 milliméter – így, ha nem tetszik a gyári választék, könnyen cserélhető. A hardverről nem sokat (semmit) nem tudni, egyedül az energiaellátásért felelős akkumulátor mérete ismert. Ez 200 mAh-ás, amellyel – használattól függően – 2-5 napos üzemidő érhető el, a feltöltése nagyjából 2 órát vesz igénybe. A kommunikációért egy Bluetooth 5.0-ás chip felel, amelynek hála nagyjából 10 méteres hatótáv köszönhető, illetve az energiaigénye sem magas.

Most nézzük a működést, ha már fel van töltve az eszköz, és a program is a telefonunkon pihen – amihez regisztrálni kell egy fiókot. Be- és kikapcsolni, valamint a menüből visszalépni a főképernyőre a korona benyomásával lehetséges. Ha munkára kész, és párosítottuk a telefonunkkal, a kezdőképernyő fogad minket. Összesen ötféle stílus közül választhatunk, ehhez hosszan kell az ujjunkat tartani a kezdőoldalon. Erre nehezen jöttem rá, az előző modellnél még a telefonban lehetett cserélni a számlapot. Jobbról balra söpörve az ujjunkkal a napi aktivitásunk tekinthető meg – azaz mennyit léptünk, mekkora távot tudunk a hátunk mögött, és az mennyi elégetett kalóriával járt. Még egy ilyen ujjmozdulattal a pulzusunkat mérhetjük meg a kijelző hosszan történő megérintésével. Ha (a kezdőoldalon) lentről felfelé húzzuk ujjukat, akkor a fényerőt állíthatjuk, indíthatunk stoppert, megkereshetjük a mobilunkat, illetve kikapcsolhatjuk az órát. Ellenkező irányban az értesítéseket (üzeneteket) tekinthetjük meg, míg jobbról balra seperve a menü kerül elénk.

Itt az alábbi menüpontokat találjuk:

  • Napi aktivitás – megtett lépésszám, távolság, valamint elégetett kalória megjelenítése
  • Pulzusmérés – azonnal megmérhetjük a pulzusunkat
  • Véroxigén mérés – infót kapunk a vér oxigén telítettségéről – hogy ez mennyire pontos adat, azt nem tudni
  • Vérnyomásmérés – ez is magáért beszél, egy tájékoztató jellegű adat, egy orvosi eszköz (otthoni vérnyomásmérő) is pontosabb ennél
  • Üzenetek – a beállított alkalmazások általi szöveges üzenetek olvashatóak
  • Alvásadat – az éjszakai alvásunk részletei tekinthetőek meg
  • Sport mód – Hatféle sporttevékenység követhető nyomon, úgymint a séta, futás, túrázás/hegymászás, kerékpározás, úszás és kosárlabdázás
  • QR kód – innen is elérhető a telefonra szükséges program
  • Stopper – ehhez szerintem nem kell kommentár
  • Fényerő szabályozás – a kijelző fényereje állítható, aránylag nagy tartományban
  • Telefon megkeresése – ha nem tudjuk hol a mobilunk, ezzel megcsörgethetjük
  • Eszköz névjegye – itt az eszköz neve/MAC címe és a verzióinfó olvasható ki
  • Kikapcsolás – no comment…

A telefon valódi operációs rendszer híján firmware-rel rendelkezik, így plusz programok nem telepíthetők rá, be kell érni azzal, amit rátettek a mérnökök. Ahogy említettem már, a gyors visszalépéshez (a kezdőképernyőre) a korona benyomásával térhetünk vissza. Egy lépést vissza a menüben viszont balról jobbra húzva az ujjunkat tehetjük meg. A menüt görgetve kicsit lassúnak tűnik, ami talán a gyenge hardvertől származhat, de ez nem vészes mértékű. És nem is igazán zavar, elvégre a menüben igen ritkán kotorászik az ember, a gyorsmenüben minden ott van, ami kellhet gyakran.

A telefonon futó FitCloud Pro appban is van egy kis tennivalónk az óra párosítása után. Itt be kell állítani a nemünket, a magasságunkat, valamint a testsúlyunkat, hogy pontos értékeket kapjunk az órával. Nekem elsőre furcsa volt a felépítése, de hamar megszokja az ember fia, és szerencsére a program ismeri a magyar nyelvet. A kezdőoldalon az egészségügyi adatok olvashatók le, míg a második menüpontban van az érdemi rész. Itt lehet megadni, hogy mit- és hogyan mutasson az óra, azaz testre szabni. A „Figyelmeztető üzenet” menüpontban állítható be, milyen alkalmazások küldjenek értesítést az órára. A kínálat elég bőséges, így a telefonhívás/SMS mellett megtaláljuk a Facebook, Twitter, WhatsApp, Instagram, Messenger, Snapchat, Line, Viber, Skype, és más alkalmazásokat is. Kérhetünk emlékeztetőt a folyadékbevitelhez, a tétlenség-figyelmeztető is itt állítható, de az ébresztés is a programon keresztül történik. Az utolsó menüpont – kissé viccesen – az „Enyém” néven fut, ahol a Google Fittel köthetjük össze a programot, és egy-két dolgot lehet még beállítani.

Erős napfényben is látható a kijelző

Végül összegezném tapasztalataimat az óráról, amiket az elmúlt időben szereztem. A kinézete hibátlan, nekem tetszik ez a vastag(abb) fém korona és az elegánsabb kinézet. Az óra – ha megkap minden szükséges engedélyt a telefontól – akkor hibátlanul teszi a dolgát. A kijelző nagy, maximum fényerőn napsütésben is olvasható. A grafika lehetne egy fokkal szebb, azaz egy picit darabosnak érzem az animációt, de ez még az elfogadható hibahatáron van. Ami meglepett és örömteli volt, hogy az ékezetes karaktereket simán kezeli, jól mutat minden betűt és szimbólumot, semmilyen trükközés nem kellett hozzá. Viszont csak lezárt képernyő esetén jelzi a bejövő hívást, ezzel is spórolva az energiával – elsőre nem értettem, miért nem jelez az óra, de hamar megfejtettem a trükköt. A grafikán kívül még a telefonon futó programnál említhetek „hibát”, bár ez sem vészes és részben érthető is. A program ugyan ismeri a magyar nyelvet, de azért akadnak benne furcsaságok a fordításban, ezt nézzük el nekik… Ahogy az ilyen kaliberű eszközöknél megszokhattuk, a pulzusmérés csak nyugalmi állapotban mutat jó értéket, terhelésnél már nagy különbség lehet a mért- és a valós adat esetén. Ez fokozottan igaz a vérnyomásmérésre, annak az adatai erősen megkérdőjelezhetőek – ezért erre a célra nem ajánlanám. Az alvásadatok viszont viszonylag pontosak, ma már az olcsóbb eszközök is jól mérnek, természetesen csak éjszaka.

A megtett táv és lépésszám hűen tükrözi a valóságot, és mint korábban is említettem a kijelző egész jól sikerült. Verőfényes napsütésben is le tudtam leolvasni az információkat a csuklómról, bár a kép eléggé fakó volt, de ez még hibahatáron belül van. Viszont ami meglepett, hogy az értesítések megjelenítésénél az ékezetes betűk nem tűnnek el, az óra kezeli! Zuhanyzáskor ugyan leveszem az órát (a szíj miatt), de a kézmosás egyáltalán nem tesz kárt benne, jól bírja a gyűrődést. A gyártó által ígért 5-7 napos működési időt kissé túlzónak érzem, visszafogott használat mellett (az egészségügyi megfigyelés kikapcsolásával, valamint csak a fontos értesítések megjelenítésével) inkább 3- 5 nap az, ami hozható. Ha mindent bekapcsolunk, az üzemidő drasztikusan lecsökken, ekkor ne is számítsunk 2 napnál hosszabb működésre.

Leírás
MárkaBlitzWolf
ModellBW-HL2
Szíjfekete (bőr), barna (bőr), szürke (szilikon)
Bluetooth verzió5.0
Kompatibilis operációs rendszerAndroid 4.4/iOS 8.0 vagy újabb
ÜzemmódTeljes érintőképernyő + gomb
ApplikációFitCloudPro
 Alkalmazás nyelve20 nyelv támogatott. egyszerűsített kínai, hagyományos kínai, angol, német, japán, koreai, spanyol,

francia, arab, cseh, görög, perzsa, olasz, holland, lengyel, portugál, orosz, finn, svéd, thai, magyar

Egyéb képességek
VízállóságIP68
PulzusmérésTámogatott
VérnyomásmérésTámogatott
 Vér-oxigén monitorozásTámogatott
 Alvóás monitorozásTámogatott
Sport módokTámogatott (gyaloglás, futás, kerékpározás, hegymászás, kosárlabda, úszás)
LépésszámlálóTámogatott
CélmeghatározásTámogatott
Hívás és üzenet emlékeztetőTámogatott
Hívás-azonosító kijelzésTámogatott
Hívás elutasításaTámogatott
ÉrtesítésekTámogatott
Riasztás típusaRezgés
Ne zavarj üzemmódTámogatott
Automatikus fényerőTámogatott
StopperTámogatott
Folyadékpótlás – emlékeztetőTámogatott
Fényerő-szabályozásTámogatott
ÉbresztőóraTámogatott (maximum 5 riasztás)
12/24h-ás kijelzésTámogatott
Metrikus / angolszász mértékegységekTámogatott
Egyéb funkcióknaptár, tétlenség- emlékeztető, kamera távirányítás, telefon keresése, óra keresése
Technikai paraméterek
ÉrzékelőG-szenzor, pulzusszám-érzékelő
KépernyőMéret: 1,3 hüvelykes

Típus: IPS

Felbontás: 240 x 240 képpont

 AkkumulátorAkkumulátor kapacitása: 200 mAh

Készenléti idő: ~20 nap
Működési idő:

– gyártó szerint: ~7-10 nap

– tapasztalat: ~3-4 nap

Töltési idő: ~2 óra

Töltés típusa: mágneses töltés

Megjelenés
SzíjAnyaga: szilikon/bőr (opcionális)

Hossza: ~205 mm

Szélessége: ~20 mm

Tömeg és méretTermék mérete: 47,6 x 55 x 12 mm

Termék tömege: 49 g

[Vérnyomásmérő monitor] BlitzWolf® BW-HL2 1,3 hüvelykes teljes körű érintőképernyő egészségügyi monitor fényerőszabályzó BTV5.0 intelligens óra1 x BlitzWolf BW-HL2 okosóra
1 x töltőkábel
1 x használati útmutató

Ennyiért viszont jó választás, a lefontosabb dolgokat tudja, jól is néz ki. A Banggoodon lehet megvásárolni, ráadásul a BG2BWHL2 kuponnal most 32,99 $ (~11 000 Ft) ellenében, a szállítás 3,19 $-ba (~1 000 Ft) kerül.

A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

BlitzWolf BW-HL2 okosóra

Kuponkód: BG2BWHL2

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: