Erős hardver, hatalmas akkumulátor, mégis filigrán és modern forma.

cubot power 10


Bevezető

Bár nem állítjuk, hogy az akkumulátor technológia nem fejlődik, azt bizton mondhatjuk, hogy közel sem olyan ütemben, ahogy azt szeretnénk. Telefonjaink egyre nagyobbak és bár az Android egyre kevesebb energiával is beéri, pontosabban egyre jobbak a takarékos megoldások benne, mégis az erősödő processzorok és egyre nagyobb kijelzők zabálják az energiát.

Manapság két lehetőségünk van. Keresünk egy modern, vékony telefont -amit aztán egy szilikon tokkal vastagítunk nehogy eltörjön – kis kapacitású akkumulátorral, amivel jó esetben másfél, esetleg nagyon spórolósan használva két napot tudunk töltés nélkül kihúzni, vagy veszünk egy nehéz féltéglát, amivel akár 5-6-7 napot is telefonálhatunk töltés nélkül. A köztes térben pedig csekély a választék.

A Cubot Power ebbe a résbe ült be, kapott egy tisztességes, de nem óriási akkumulátort és kapott egy több mint tisztességes hardvert. Nagy kijelző, erős középkategóriás proci, sok memória és még több háttértár. Igen jól hangzó kombináció, amire mi is felkaptuk a fejünket, és a hamar rendeltünk egyet.


Csomagolás és külső

A Cubot Power a gyértótól már megszokott fekete lapos dobozban érkezik, a fedlapon a telefon nevével. Bent is minden olyan, mint a többi Cubotnál, a felső tálcán a telefon, alatta három dobozban a kézikönyv, a szilikon hátlap, a tű a SIM-tálcához, a Type-C kábel és a töltőfej. Ezeken kívül más tartozékot nem találunk, de nem is vártunk mást, a szokásos csomagot megkaptuk. Esetleg még rakhattak volna be egy tartalék fóliát is, de ne legyünk telhetetlenek.

cubot power 1

A telefon a felső tálcán vár minket. Kiemelve az első benyomás, hogy egész vékony. Persze van ebben egy kis trükk, a telefon még tok nélkül is vastagabb, mint a szilikon tokba helyezett Xiaomi MIX 2-es készülékem, igaz az már az extrém vékony felé hajlik. A trükk a hátlap lekerekítésében van, ami a peremtől már nagyjából egy centire elkezdődik és agresszíven hajlok a keretig, ami maga is kerekített. Ezzel a módszerrel elérték, hogy a telefon, mint egy méretes szappantartó simul a kezünkbe, nem akar kicsúszni és a fogása is kellemes.

cubot power 2

A külső több mint elfogadható, a forma, a fényes fémhatású keret, és úgy általában az egész telefon minőségi érzetet kelt, mi kimondottan elégedettek voltunk vele. A 158,35 x 74,39 milliméteres mérethez 10,75 milliméteres vastagság tartozik, az egész cucc pedig mindössze 215 grammos, ami higgyétek el, ebben a kategóriában szinte varázslatosan kevés. Persze ahhoz, hogy a tömeg alacsony maradjon áldozatot is kellett hozni, a hátlap és a keret is fényes műanyag, ide nem fért el se az üveg se a fém, indokolatlanul növelte volna a telefon súlyát.

A gombok elhelyezése szokásos, vagyis a szemből nézve jobboldalon kaptak helyet a bekapcsoló és a hangerőszabályzó billentyűk, vele átellenben pedig csak a SIM-tálcát találjuk. A telefon alján a hangszóró rács és a Type-C csatlakozó vár minket, felül pedig nagy örömünkre egy hagyományos jack is helyet kapott.

cubot power 3

Az előlap teljesen hagyományos, az oldalsó keretek a telefon méretéhez képest kimondottan vékonyak, alul és felül pedig normál elrendezést találunk, vagyis a vastagabb keretben kaptak helyet a kamera és a szenzorok valamint a beszélgetésre használatos hangszóró. Szerencsére notchnak nyoma sincs, mi legalábbis ebben az esetben előnyként fogjuk fel valaminek, konkrétan a notchnak a hiányát.

A hátlap sem lett túltekerve, a króm keretbe foglalt ujjlenyomat szenzor felett egy villanót és egy kamerát találunk, ami papíron igen becsületes felbontást tud. A ujjlenyomat szenzor elhelyezése jól sikerült, ujjunkkal automatikusan pont oda nyúlunk ahol van, nem kell keresgélni, a kamera pedig a legfelső pozícióba került, így fényképezésnél sem takarjuk ki, és az ujjlenyomat szenzor helyett sem fogdossuk össze véletlenül.


Hardver

Processzor, memória, háttértár

Ha nem haragszotok nem fogok újra elmerülni a központi lapka leírásába, mert a MediaTek Helio p23-ról már eleget értekeztünk ezen az oldalon. Legyen most elég annyi, hogy a tavalyi év végén bemutatkozó lapkára idén tavasszal érkeztek az első telefonok, így kimondottan modern cuccról van szó. Ezt tükrözik a képességek is, támogatja a nagy felbontású kijelzőket és a nagy felbontású kamerákat, valamint a rádiók is jók benne, ideértve a Cat 6-os LTE-t is.

A processzor 8 magja két csoportba van rendezve, a felső fürt maximálisan 2,5 GHz-es sebessége pedig manapság szinte mindenre elég. Nyilván nem egy Snapdragon 845, de az ára sem az, szóval itt is kötünk egy kicsi, de közel sem kényelmetlen kompromisszumot.

A rendszer sebességével tehát nincs baj, a nagy felbontás ellenére remekül, akadás nélkül és finoman mozog a kép, nem tapasztalunk a görgetés közben sem megtorpanást. Ez nyilván elvárható egy modern, magas órajelre képes nyolcmagos procitól. A tesztprogramok is ezt mondják, meglepetés sehol, és ez ebben az esetben inkább jó, mint rossz. A Helio P23 hozza amit elvárunk tőle, sőt, ha megnétitek az OUKITEL K10 eredményeit, akkor láthatjátok, hogy az azonos SoC ellenére a Cubot elég szépen teljesít. 

 

Cubot Power

HOMTOM HT70

OUKITEL K10

Xiaomi Redmi S2

Processzor (SoC)

MediaTek Helio P23

MediaTek MT6750T

MediaTek Helio P23Qualcomm Snapdragon 625
Tesztprogram    

AnTuTu Bench. 7.x

93676 pont

 59136 pont

64785 pont78051 pont
AnTuTu Bench CPU/GPU/UX/MEM41 855/17 467/26 060/8294 pont26871/11250/16123/4989 pont27564/14384/18582/4255 pont38051/12742/19771/7484 pont

Geekbench 4.x (single/multi/Compute)

906/4108/3305 pont

623/2659/1843 pont

854/3891/3110 pont848/4022/3201 pont

PC Mark Work 2.0

5074 pont

3306 pont

4687 pont4818 pont

PC Mark Computer Vision

3252 pont

 2104 pont

2983 pont3122 pont

PC Mark Storage

4680 pont

 3288 pont

4118 pont4812 pont

3DMark Sling shot/extreme opengl-Vulkan

750/491-453 pont

 490/402/341 pont

575/70-442 pont863/479-423

3D Mark Ice Storm/extreme

12280/8369 pont

 10134/6627 pont

10067/6855 pont13872/8603

3D Mark API Overhead OpenGL/Vulkan

42392/117/763 pont

 31652/54/450 pont

38 612/76/681 pont 66188/175609 pont

Amiben viszont remekel a telefon az a memória és a háttértár, hiszen előbbiből 6 GB, utóbbiból 128 GB áll rendelkezésre, ez pedig manapság még kimondottan nagynak számít, ennél nagyobb 256 GB-os belső tárhely csak a nagyon drága telefonoknál érhető el.


Kijelző

A kijelző a telefon egyik legnagyobb erénye. A panel 5,99 hüvelykes az oldalarány a megszokott 18:9-es, a felbontás pedig a tisztes FHD, vagyis 2160 x 1080 pixel. A fényerő nem valami acélos, de ennek köszönhetően a feketék nagyon jók, a kontraszt kiemelkedően jó, és valahogy, bár a számok nem ezt mutatják a kijelző kimondottan dicsérendő minőséget produkál. A színhűség és úgy általában a színek élénksége tökéletes, a kép szép, és nem olyan értelemben, hogy persze, hogy szép, mert nagy a felbontás, hanem olyan értelemben, hogy jó ránézni. A színek kicsit talán hidegre lettek kalibrálva, de ezt már csak a tökéleteset kereső, de soha meg nem találó énem mondatja velem. A betekintési szögek nagyon jók, persze nem csoda, az IPS panel már csak ilyen. A színek még éles szögből is egészen jók maradnak, nagyon oldalról nézve látunk csak egy kis elszíneződést, de nem vagyunk biztosak benne, hogy ez nem a digitizer hatása a panel fölött.


Kommunikáció

Feljebb jelzés értékűen már írtunk az LTE rádióról, de most nézzük kicsit részletesebben a dolgokat! A legfontosabb, hogy a telefon kétkártyás használat esetén mind a két kártyánál támogatja az itthon használatos B20 800 MHz-es sávot, vagyis 300 megabittel hasíthatunk a mobil hálózaton. Bár a telefonra egyértelműen azt írják, hogy képes a két SIM-kártya kezelésére ez csak félig igaz, mert mindössze a dual standby módra képes. Használat közben nem találkoztunk gyengeséggel sem a beszéd minőségét se a mobilnet sebességét tekintve, minden kifogástalan volt.

cubot power 4

A wifi kétcsatornás, de „csak” az n szabványt támogatja. Van persze Bluetooth is, viszont az NFC már nem fért bele a büdzsébe. Kapunk viszont OTG-t, extraként wifi direct és a szokásos hotspot üzemmód is rendelkezésünkre áll.

Ha már rádióknál tartunk ne felejtsük ki a navigációt. A telefon rendelkezik a GPS műholdak követéséhez kellő csomaggal, de a GLONASS támogatás is be van építve. Tapasztalatunk szerint magasabb épületek között eltart egy darabig amíg megfelelő számú műholdat talál, de ha ezek megvannak, akkor a navigáció már kellően pontos és gyors lesz. Nem egy katonai pontosság, de amit megszoktunk a normálisabb telefonoktól azt itt is megkapjuk. Szabad területen persze a rendszer indulása felgyorsul, alapvetően sem az előbbi sem az utóbbi esetben nem találtunk olyan pontot, amibe beleköthettünk volna.


Kamerák

Eddig dicsértük a Cubot Powert, de a kamerák kapcsán ezt már nem tudjuk megtenni. A hátlapi egységet vizsgálva például bebizonyosodik, hogy hiába a nagyfelbontású, egyébként erős közepes minőségnek mondható Samsung szenzor a maga 20 megapixelével, ha a kamera szoftvere és/vagy a szenzor feletti lencserendszer már csak közepes színvonalat képvisel.

cubot power 5

Az elkészült képeken mintha minden esetben valami homály ülne, amit nem nagyon tudtunk hova tenni. Nem segített a dolgon a manuális beállítás sem. A színek még úgy ahogy a helyükön vannak, de a HDR már ezt is túltolja, miközben a fátyolosság továbbra is jelen van. A szoftver zajcsökkentés funkciója is igazodik a kamera többi képességének minőségéhez. Időnként csúnyán elmos mindent, ha teljes felbontásban nézzük a képet, akkor helyenként már zavaróan szétesnek a dolgok, amik rossz hatással vannak a részletességre és az élekre is.

Akadt problémánk a fókusszal is, ami rengeteg hezitálás után sűrűn döntött úgy, hogy nem hajlandó dolgozni. Ha sikerült is beállnia, akkor ahhoz normális fénymennyiség kellett, este nem is nagyon érdemes próbálkozni.

cubot power teszt foto 1kcubot power teszt foto 1kcubot power teszt foto 1kcubot power teszt foto 1k
cubot power teszt foto 1kcubot power teszt foto 1kcubot power teszt foto 1kcubot power teszt foto 1k
cubot power teszt foto 1kcubot power teszt foto 1kcubot power teszt foto 1k 

A lencserendszer sem remekel. A széleken ezeknél a kameráknál megszokott a torzítás, de a Cubot Powernél ez a szokásosnál is zavaróbb. Sűrűn tapasztalhatunk kromatikus aberrációt, erős fényben pedig valahogy elvesznek a részletek.

Nem mondjuk azt, hogy használhatatlan a fényképezőgép, de ha ezt a telefont választod, akkor ne azért vedd, mert a 20 megapixelre akarod életed fontos pillanatait bízni. Arra, hogy emléknek ellőjünk egy-egy képet tökéletes, de ennél többre ne is számíts!


Akkumulátor

A hardver leírásából ezt sem szabad kihagyni, főleg, hogy a telefon egyik legnagyobb előnye a versenytársakkal szemben. A 6000 mAh kapacitás manapság még tényleg soknak mondható, nálunk normál használat mellett négy és fél – öt napot kihúzott, eközben be volt kapcsolva a mobilnet, volt egy kis navigáció, fényképeztünk és videóztunk, szóval használtuk. Nyilván sok telefonálással már 1-2 nap alatt is nullára lehet meríteni, de ez azért már az extrém felhasználásnak számít. A gyári leírás szerint egy töltéssel például 15 órán át nézhetünk folyamatosan videót, ami a számot kimondva nem tűnik soknak, de ha belegondolunk, hogy reggel nyolctól este 11-ig folyamatosan nézhetnénk a filmeket, akkor nem mérnénk azt mondani, hogy kevés.


Szoftver

Vannak olyan témák, amikről nem lehet litániákat írni, ilyen a Cubot Power szoftvere is. A gyártó nem sokat vacakolt, felpattintotta a szűz Android 8.1-et a telefonra, és ezt mi nem hátrányként, hanem kimondottan előnyként szeretnénk tálalni. Kimondottan utáljuk a felesleges gyári szeméttel teletömött telefonokat, gondolunk itt például a Samsung cuccaira. Persze egy MIUI rendszer nem rossz, sok kényelmes dolog akad benne, de azért egy szűz Androidnál sok jobbat nem tudunk elképzelni.

cubot power 8

A rendszer relatív kevés erőforrást kíván, minden szépen gördülékenyen működik. Igaz, az extra funkciókért így gyakran kell a store-ban keresgélnünk, de legalább azt a szoftvert használhatjuk amit szeretnénk nem pedig amit ránk erőltetnek. Ilyen módon használhatjuk kedvenc média lejátszónkat vagy programindító alkalmazásunkat.


Összegzés

A Cubot Power jó telefon, még akkor is, ha a cikk végére került az egyetlen negatívum, a kamera. A cégnél jól oldották meg a hosszú üzemidő és a vele járó nagy akkumulátor problémáját, hiszen a 6000-es telep még éppen nem lett akkora, amivel csak bumszli telefont lehetett készíteni. Persze papíron találunk olyan telefont, ami hasonló üzemidőt hoz ki kisebb kapacitású akkuból, de aki használt már ilyen nagy aksis telefont az tudja, hogy a különbség érezhető.

cubot power 6

A telefon központi egysége elég takarékos, a szoftver is jó választás volt, mert a 8.1-es Android takarékossági funkciói sokat nyomnak a latban. A tesztekben szeretik kihangsúlyozni, hogy például hány órán át nézhetjük a telefonon a videókat egy töltéssel, de ezek az adatok semmit nem mondanak el a valós felhasználásról. A telefon több időt tölt pihenő módban mint aktívban, így mi sokkal fontosabbnak tartjuk azt, hogy ilyenkor mennyit fogyaszt. És itt jön képbe az Android egyre jobb, a pihenő üzemmódban bekapcsoló takarékos funkciói.

cubot power 9

A telefon a jelenlegi nagyon vacak árfolyam mellett is 60 ezer forint alatt marad, ami azt gondoljuk remek ár érte. Ha neked elsődleges a jó kijelző és a hosszú üzemidő, esetleg a videók, a zenehallgatás, akkor ez a Te telefonod. Egy esetben ne vedd meg, ha fényképezőgép helyett keresel mobilt, ebben az esetben tedd hozzá még egy Cubot Powernek az árát és tényleg jó kamerákat kapsz.

A telefont innen rendeltem: Cubot Power 6/129 GB

 

A szerző értékelése

{REVIEW}

label=Overall

decimal=0

max=5

Dizájn=4

Képességek=4

Hardver=4

Szoftver=5

Ár=5

{/REVIEW}