Jackass stílusú próbákat kellett túlélnie a Redmi Note 7-nek.

Redmi Note 7 03

Két ilyen video is érkezett, az elsőt a cég ügyvezető igazgatója, Lu Weibing követte el, így nem csak arról adott tanúbizonyságot, hogy nagyszerű cégvezető, hanem arról is, hogy a humort is érti, sőt. Az első felvételen a vélhetően igen szép pályafutás elé néző Redmi Note 7-et egy fém kukába helyezik, aminek tetejét ragasztószalaggal zárják le, ezt követően az ügyvezető úr egy laza mozdulattal útjára indítja a lépcsőről, mely út során 18 lépcsőfoknyi távolságot tesz meg 4 másodperc alatt, 2,7 méter szintkülönbséget bejárva. A földetérést és a kiszabadítást követően az eszközön komoly sérülés nem látható, érintésre reagál.

A második videóban a tesztelő új értelmet keres az új Redmi Note 7 készülékének, és görkorcsolyákká alakítja őket olyan módon, hogy egyszerű ragasztószalaggal kerekeket rögzít rájuk, így próbál meg megtenni néhány métert, nem túl nagy sebességgel és hatékonysággal. A teszt végén a készülék kritikus sérüléseket nem mutat, érintésre reagál, így ezt a nem hétköznapi próbatételt is sikerrel vette.

Újabb két ok, hogy a Redmi Note 7-et válasszuk, például a Gearbesten: ITT!

Forrás: GSMarena