Megérkezett a 2018. évi pénzügyi jelentése a kínai márkának, amikre joggal lehetnek büszkék.

Xiaomi 001

2018 nem volt a mobilipar legjobb éve eladások tekintetében, már korábban is majdnem minden elemző a stagnálást jósolta, vagy visszaesést – nem alaptalanul. Nos, igazuk is lett, a piac 0,1%-os „növekedést” produkált, az okok megértéséhez nem kell atomfizikusnak lennünk. Egyszerűen arról van szó, hogy a piac telítődött, illetve a gyártók által preferált csúcskészülékek ára az egekbe szökött. Az IDC statisztikája alapján globális szinten 4,1%-kal kevesebb mobilkészülék fogyott 2017-hez képest, ennek ellenére a kínai vállalat 29,8%-os növekedést ért el ebben a szegmensben.

Xiaomi 002

Nos, erről a stagnálásról/visszaesésről valószínűleg elfelejtettek a Xiaominak szólni, mivel közzétették az éves jelentést, és ebben elképesztő, 52,6%-os bevétel növekedést értek el 2017-hez képest, így a teljes forgalmuk 174,9 milliárd yen volt (7,1 billió forint), ami összhangban állt a várakozásokkal, és a nettó nyereség meghaladta a piaci várakozásokat. Ez önmagában is szép teljesítmény, és nemcsak a belpiacon szárnyal a vállalat, a nemzetközi porondon is egyre népszerűbbek. Ezt jól mutatja, hogy ebben a szegmensben 118,1%-os a növekedési mutatójuk, ami a teljes forgalom 40%-a, nagyjából 70 milliárd yüan (2 870 milliárd forint). Hagyományosan a kínai piac a legfontosabb nekik, ott eleve jól álltak, de de már az indiai piac 30%-a is az ő kezükben van, és Európa a következő célpont, ahol a 2018-as évben 415%-os növekedést értek el,és valószínűsíthető a további növekedés hála az egyre több Mi Store megjelenésének.

Xiaomi 003

A mobiltelefon piacon kívül is szép eredményeket értek el, mivel a jelentés szerint az aktív IoT eszközök száma már meghaladta a 151 millió darabot, ami 193%-kal több a megelőző évhez képest. Az adatok szerint 2,3 millió felhasználó rendelkezik ötnél több készülékkel (szerény személyem is 7 készülékkel áll jelenleg), a bevétel tekintetében a forgalmuk 43,8 milliárd yüan (1,8 billió forint) volt.

Xiaomi 004

A kínai cég az okostévék piacán is sikeres, összesen 8,4 millió eladott darabszámot produkáltak, ami 225%-os növekedést jelent. Ha figyelembe vesszük, hogy a TV-ből Global verzió nem létezik, ez is nagyszerű teljesítmény – kíváncsi lennék a számokra, ha itthon vagy Európában is lehetne kapni megfelelő támogatással.

Xiaomi 005

A Xiaomi elképesztő teljesítménye mögött egyszerű okokat találunk, ami egyrészt abból áll, hogy egy teljesen egységes és homogén ökoszisztémát építenek ki, amik nagyszerűen kapcsolódnak egymáshoz, valamint az a törekvés, hogy a nyereséget alacsony szinten tartva mindenkinek tudnak megfelelő alternatívát kínálni, legyen az mobiltelefon, okosóra, aktivitásmérő, vagy akár a legegyszerűbb kellék a lakásban.

Teljes mértékben elképzelhetőnek tartom, hogy a növekedése itt nem áll meg a cégnek, mivel egyre fontosabb számukra a nemzetközi jelenlét, így nemcsak egyre több embert érhetnek el a termékeikkel – szolgáltatásaikkal, hanem a bevételek is tovább emelked(het)nek.