Legfrissebb összeállításunkat nem korlátoztuk be egy bizonyos összeghatárba, hanem minden kategóriában megnéztük, mely modellek számítanak most a legjobb vételnek. Ennek okán a válogatásban mindenki megtalálja magának – és a pénztárcájának – leginkább megfelelő okostelefont, legyen az akár 30.000 forint alatti, vagy 100.000 forint feletti árcédulával rendelkező mobil. A szemezgetést a belépőszint irányából indítjuk, a végén pedig a nagyvadakkal fejezzük be. Fontos megemlíteni, hogy lassacskán novemberhez érkezünk, így az ajándékokat (akár saját, akár más részére) célszerű időben útnak indítani, hiszen aki így tesz, nem csak összegben spórolhat sokat, hanem elkerülheti az év végi őrületet és tolongást. Mivel az okostelefon napjaink legtöbbet használt eszköze, ajándéknak gyakorlatilag mindig bejön! Vágjunk is bele!


Okostelefonok 40.000 forint alatt

Leagoo S11 4 GB/64 GB – 28.490 forint

Ez a telefon a mostani mezőny legolcsóbb példánya, azoknak ajánljuk, akik szeretnének egy modern külsejű, használható erőt biztosító hardverrel megáldott okostelefont a lehető legkisebb befektetés mellett. Kijelző tekintetében az S11 trendkövető, az IPS panel képátlója 6,3 hüvelyk, a felbontás 1520×720 pixel. A pixelsűrűség tehát kevésbé ütős, viszont így a kevésbé sasszeműek jobban látják a tartalmat és az akku is kisebb terhelést kap. Az előlapon egy 8 MP-es kamera került a szenzorszigetbe, hátul egy 13 MP-es fő egység és egy 2 MP-es mélységérzékelő csücsül.

leagoos11

A hátlap természetesen műanyag, de üvegszerűen csillogós, a zöldben különösen jól néz ki. A motorháztető alatt egy Helio P22 CPU dohog, 8 maggal, 2 GHz-es órajelen. A 4 GB RAM-mal megtámogatva egy korrekt belépőszintű vasat alkot, ami simán elviszi, amit kell. A tárhely mennyisége 64 GB, ez már önmagában sem kevés, de microSD kártyával tovább bővíthető. Adatkapcsolati vonalon meglepően jól domborít az S11: van Bluetooth 5.0, kétsávos WiFi (N szabványig), 4G/B20 támogatás, valamint GPS, de az FM-rádió is adott, NFC viszont nincs, de ez nem is elvárt tényező ebben a szegmensben.

leagoos11 2

A 3300 mAh-s akkuval nagyjából 1,5 napos üzemidőre számíthatunk, gyorstöltés nincs, de az USB port már type-C, ami örömteli. Az S11-en Android 9.0 fut, amiért ugyancsak jár a pirospont. Ha szeretnél egy új, modern telefont szinte vicc pénzért, a Leagoo S11 adja magát a helyzetre!

Vásárlás itt (szállításhoz az EU Priority Line-t válaszd):

Leagoo S11 4 GB/64 GB– 28.490 forint
(teljes termékspecifikáció a linken)

facebook button final
Ha a kupon már nem működik, írj nekünk a facebookon a gombra kattintva, és elküldjük a legfrissebbet!


Umidigi A5 Pro 4 GB/32 GB– 29.990 forint

A „kis pénzből a maximumot” másik iskolapéldája az Umidigi modellje. Ugyan ő pár hónapja már a piacon van, de még mindig az egyik legjobb ajánlat a kategóriában. A 6,3”-os kijelző itt már FULL HD+ felbontást kínál (2280×1080), LTPS IPS technológiával. Az apró cseppnoccsba 16 MP-es szelfikamera került, hátlapra pedig három egységet álmodtak meg a mérnökök. A fő szenzor egy Sony IMX398 (16 MP, F/1.8), a széles látószögű 8 MP-es, míg a mélységérzékő 5 MP-es. A Sony IMX398 már alkalmas arra, hogy egész jó képeket készítsünk vele.

A hátlap műanyag, ahova a kamerákon kívül egy ujjlenyomat-olvasó is felfért. A fekete mellett kék-lila színátmenetes hátlappal is elérhető az A5 Pro, ebben a változatban feltűnőbb jelenség. Nagy pozitívum a háromfoglalatos SIM-tálca, tehát a két darab SIM-kártya mellé helyezhetjük a microSD kártyát, és nem valamelyik helyére. A gyári tárhely mennyisége 32 GB, ez sem kevés, de ahogy írtuk, bővíthető. A processzor e modellnél egy Helio P23. Ez is egy 8 magos SOC, néhány olyan fejlesztéssel, amivel tovább erősödött. A 4 GB RAM társaságában becsülettel ki fogja szolgálni leendő tulajdonosát.

a5 pro 1

Hardverben és kijelzőben erősebb, adatkapcsolati téren némileg fejletlenebb a Leaggoo S11-nél. A Bluetooth 4.2 szabványú, a WiFi egysávos (N szabványig). FM rádió és GPS (Glonass, BeiDou) viszont itt is rendelkezésre áll, ahogy a 4G/B20/VoLTE is. Az akkumulátor 4150 mAh-s, amivel 2 napos üzemidő simán elérhető (a gyorstöltés 10 wattos). Az OS naprakész: Android 9.0. Mivel mindössze pár ezer forinttal kerül többe, az Umidigi A5 Pro komoly kihívója a Leagoo-nak és a 30000 forint körüli ársáv többi versenyzőjének is, ha mindenképpen FULL HD-s kijelzőt szeretnél, ő lesz a te választottad!

Vásárlás itt (szállításhoz az EU Priority Line-t válaszd):

Umidigi A5 Pro 4 GB/32 GB – 29.990 forint
(teljes termékspecifikáció a linken)

facebook button final
Ha a kupon már nem működik, írj nekünk a facebookon a gombra kattintva, és elküldjük a legfrissebbet!


Xiaomi Redmi 8A 2 GB/32 GB – 26.490 forint (Kuponkód: BG8AGG)

A Xiaomi az alsókategóriában is masszív vérfrissítést eszközöl, ennek az egyik eredménye a Redmi 8A, mely sok ponton megváltozott az elődhöz képest. A méret jelentősen nőtt, a kijelző immáron egy 6,22 hüvelykes IPS, HD+ (1520×720) felbontással. Pirospontot érdemel, hogy a megjelenítőt Gorilla Glass 5 üveg védi. A cseppnoccs egy 8 MP-es szelfikamerának ad otthont, alul pedig egy Redmi felirat díszíti az előlapot.A hátlap természetesen műanyag, mely jelenleg kék, vörös és fekete színekben érhető el. Oda is került néhány felirat, ami jelentősen feldobja az összképet, a Redmi 8A elől-hátul jóval komolyabb telefon benyomását kelti, mint ahova valójában tartozik. Kamerából egy darabot kapunk, de az legalább egy Sony IMX363 szenzoron alapuló megoldás (F/1.8, PDAF, stb), a munkáját LED-villanó is segíti. Ujjlenyomat-olvasó nem áll rendelkezésre, de arcalapú-feloldás beállítható.

redmi 8a 1

A Redmi 8A-nál is dicsérendő a háromfoglalatos SIM-tálca, tehát a tárhelybővítés kompromisszummentes. A beépített háttértár kapacitása 32 GB, ami akár 512 GB-os SD kártyával is bővíthető. A processzor maradt a Snapdragon 439 SoC nyolc maggal és 2 GHz-es üzemfrekvenciával, ami a mindennapi feladatokkal továbbra is gond nélkül megbirkózik, a 2 GB RAM okán viszont elsősorban azoknak ajánljuk a modellt, akik nem használnak túl sok alkalmazást egy időben (bár az OS-ben van egy algoritmus, ami folyamatosan optimalizálja a RAM-használatot, hogy mindig legyen belőle elegendő).

redmi 8a 2

Adatkapcsolati téren vegyes a felhozatal. A Bluetooth 4.2 szabványú, a WiFi egysávos (N szabványig), a GPS viszont mindent ismer (Glonass, BeiDou műholdak). Az FM rádió sem maradt ki, melynek különlegessége, hogy fülhallgató nélkül is használható, tehát van beépített antenna a borítás alatt. NFC nincs, viszont a szélessáv kapcsán nem lesz hiányérzetünk: a 4G B20 sávon is szakíthat.

Vásárlás itt (szállításhoz az EU Priority Line-t válaszd):

Xiaomi Redmi 8A 2 GB/32 GB– 26.490 Forint
kuponkód: BG8AGG
(teljes termékspecifikáció a linken)

facebook button final
Ha a kupon már nem működik, írj nekünk a facebookon a gombra kattintva, és elküldjük a legfrissebbet!


Okostelefonok 50.000-75.000 forint között

Umidigi X 4 GB/128 GB – 53.990 forint

Az Umidigi egy vadonat új középkategóriás darabbal támadta be a piacot, melyet nemes egyszerűséggel X-re keresztelt. Ez túl sokat nem mond, de vannak finomságok. Mindjárt itt van például a 6,35 hüvelykes kijelző, mely ugyan HD+ (1548×720) felbontást kínál, viszont AMOLED panelről van szó, így meglehetősen szikrázó színekre és remek feketére számíthatunk. Az előlapi kamera cseppnocsba került, 16 MP-t tud, mesterséges intelligenciával van megtámogatva és arcalapú-feloldást is kínál. A nagy durranás azonban nem ez, hanem az, hogy az ujjlenyomat-szenzor az Umidigi X-ben nem a hátlapra, hanem a kijelző alá került!

A hátlap üvegből készül és két árnyalatban választható. A kék-lila színátmenetes hasonló ahhoz, mint amit az Umidigi A5 Pro-nál láttunk, nála viszont a másik – flame black – szín néz ki igazan durván. Tényleg olyan, mintha a feketében piros lángnyelvek csapnának fel. Itt már a kameráknál is van ok hosszabban elidőzi, mivel a trió fő egysége az a 48 MP-es Samsung Isocell GM1 szenzor (F/1.79), ami a Redmi Note 7-ben már bizonyított, tehát itt is számíthatunk a jó minőségű fényképekre. A széleslátószögű lencse 8 MP-t tud, a harmadik példány pedig egy 5 MP-es mélységérzékelő. A kijelző alatt is komolyodnak a dolgok, hiszen a processzor egy Helio P60, mely a 8 mag mellett (2 GHz) már neurális gyorsítóval is rendelkezik. A munka során 4 GB RAM-ra támaszkodhat, míg a beépített tárhely mérete 128 GB (!). Ettől függetlenül bővítési lehetőség van (akár 256 GB-tal), bár ilyenkor az alkalmazható SIM-kártyák száma egyre csökken.

umidigi x

Adatkapcsolatok terén is szépen teljesít az Umidigi X: a WiFi kétsávos (AC szabvány támogatással), van NFC, FM-rádió és GPS, a BT pedig 4.2-t tud. A 4G B20-szal és a VoLTE lehetősége szintén adott. A 4150 mAh kapacitású akku 18 wattos gyorstöltéssel tölthető type-C porton keresztül, amivel a 2 napos üzemidő különösebb izzadás nélkül meglesz. A rendszer pedig Android 9.0 alapú. Ezen az áron ezekkel a jellemzőkkel és az AMOLED kijelzővel az Umdigi X egy egyedi ajánlatnak számít, ráadásul ilyet nem látsz minden második ember kezében az utcán!

Vásárlás itt (szállításhoz az EU Priority Line-t válaszd):

Umidigi X 4 GB/128 GB – 53.990 forint
(teljes termékspecifikáció a linken)

facebook button final
Ha a kupon már nem működik, írj nekünk a facebookon a gombra kattintva, és elküldjük a legfrissebbet!

Ha specifikáció alapján megtetszett az Umidigi X, de inkább Xiaomi vonalon szeretsz mozogni, akkor a Xiaomi Mi A3-at neked találták ki – itt találod: Xiaomi Mi A3 4 GB/64 GB – 49.490 forint – kuponkód: BGA33CL vagy BGA33CEU


Xiaomi Redmi Note 8 4 GB/64 GB – 49.990 forint (Kuponkód: BGB8GG)

A Redmi 7 sorozat a három tagjával hatalmas sikereket könyvelhetett el, de most itt van az utód, amivel a Xiaomi még nagyobb magasságokba akar eljutni. A 6,3 hüvelykes képátló, a FULL HD+ felbontás és az IPS kijelző maradt, ahogy a cseppnoccs is, de az íve kecsesebb lett. Lakója egy 13 MP-es szelfikamera. A színkínálatot kicsit megvariálták, a start fekete, fehér és kék árnyalatokkal indul, a hátlap továbbra is üvegborítást kap. Összességében a Note 8 egy sokkal csinosabb, jobban kinéző telefon lett, mint elődje, pedig csúnyának az sem volt mondaható.

A motorháztető alatt a Snapdragon 665-öt találjuk, ami 11 nanométeres gyártástechnológiával készül, így modernebb, mint az elődje. A grafikai megjelenítést az Adreno 610 intézi, a rendszermemória mennyisége pedig minimum 4, maximum 6 GB. A tárhely 64 vagy 128 GB lehet, de bővítési lehetőség szerencsére van, ráadásul 2+1 SIM-tálca formájában, tehát a microSD kártya (maximum 256 GB) nem veszi el a helyet a SIM-ek elől.

redminote8

A hátlapi főkamera maradt a 48 megapixeles Samsung ISOCELL szenzor, de szoftveres fejlesztésekre azért lehet számítani. Újdonság viszont, hogy mellé immár három segédszenzor került: egy 8 megapixeles ultraszéles, egy 2 megapixeles makró és egy 2 megapixeles mélységérzékelő.

Vásárlás itt (szállításhoz az EU Priority Line-t válaszd):

Xiaomi Redmi Note 8 4 GB/64 GB – 49.990 forint
kuponkód: BGB8GG
(teljes termékspecifikáció a linken)

facebook button final
Ha a kupon már nem működik, írj nekünk a facebookon a gombra kattintva, és elküldjük a legfrissebbet!


Lenovo Z6 Lite 4 GB/64 GB– 63.890 forint

A Lenovo Z6 Lite kétségkívül a kategória egyik bajnoka, nemrégiben volt alkalmunk tesztelni is. Ezen a néven hamarosan kivezetésre kerül, hogy aztán K10 Note néven térjen vissza a kínálatba. A név mindegy is, az ár/érték arány a lényeg, amiben kimagaslót nyújt. A 6,3 hüvelykes IPS kijelzőn szinte izzanak a színek (HDR), a 2340 × 1080 pixeles felbontásnak köszönhetően a részletgazdagság is hibátlan. A hátlap ugyan műanyag, ettől függetlenül jól néz ki (főleg a zöld színben) és elég visszafogottan gyűjti az ujjlenyomatokat.

z6 lite1

A négy kamerából álló (elöl egy, hátul) képalkotó rendszer ugyan nem korszakalkotó, de a kategórián belül simán helytáll, sőt, a 2× optikai zoom nagyon tetszett nekünk a tesztelés során. A kijelzője mellett a Z6 Lite legerősebb fegyvere a Snapdragon 710 processzor. A 8-magos, magas órajelre skálázódó egység fogyasztása barátságos. A telefon 6 GB-tal is elérhető, de a 4 GB-os kiadás tud igazán ütős árat felmutatni.

z6 lite2

Adatkapcsolati téren minden rendelkezésre áll, amire csak szükség lehet (az NFC-t leszámítva): Bltuetooth 5.0, kétsávos WiFi AC szabványig, 4G/B20 támogatás, valamint fejlett GPS, de az FM-rádió szerelmeseinek sem kell csalódni. A 4000 mAh-s akkuval a telefon 2 napot normál használat mellett simán kibír, melyet 18 wattos gyorstöltéssel küldhetünk tele. Android 9.0 fut rajta, így szoftveres téren is naprakészek lehetünk. A legolcsóbb Snapdragon 710-alapú modell, hatalmas erővel, nem fogsz benne csalódni, ha bizalmat szavazol neki!

Vásárlás itt (szállításhoz az EU Priority Line-t válaszd):

Lenovo Z6 Lite 4 GB/64 GB – 63.890 forint
(teljes termékspecifikáció a linken megtalálható)

facebook button final
Ha a kupon már nem működik, írj nekünk a facebookon a gombra kattintva, és elküldjük a legfrissebbet!


Xiaomi Redmi Note 8 Pro 6 GB/128 GB– 71.990 forint (Kuponkód: BG8PGG)

A Note 7 Pro kapcsán sajnos nem szánta el Global verzióra magát a Xiaomi, a Note 8 Pro-val viszont szerencsére megtört a jég – itt van, megérkezett, amire oly sokan vártunk!

A Pro változat elég sok mindben eltér az alapmodelltől. Az előlapot vizsgálva a felbontás (FULL HD+) és a notch maradt, a méret viszont nőtt, mivel a kijelző egy benne 6,53 colos IPS panel. Az előlapi kamera felbontása itt 20 megapixel. Az üveg hátlap baromi jól néz ki, pláne a zöld színnel, de a fehér és a fekete sem csúnya, valósággal vonzza a tekintetet. A hátsó kameranégyes a Note 8-hoz képest változatlan maradt, leszámítva a főkamerát, ami a Samsung 64 megapixeles ISOCELL Bright GW1-es típusú szenzora, 0,8 mikronos szenzorpixelekkel és quad bayer színszűrővel. Ez azért nem semmi, persze a legjobb eredményre ennél a kameránál is pixelösszevonás esetén tehetünk szert.

A Snapdragon 665 helyett MediaTek Helio G90T (+ Mali-G76 GPU) került bele, ami energiahatékonyság szempontjából valamelyest elmarad a konkurens gyártótól, ellenben az előzetes mérések alapján teljesítmény tekintetében elég szépen fog domborítani, aminek különösen azok örülhetnek, akik sokat játszanak a mobilon. Az energiaigényt nagyobb akkumulátorral igyekszik kompenzálni a Xiaomi, ugyanis a Pro-ba 4500 mAh-s telep került. A rendszermemória mennyisége 6 GB, illetve 8 GB lehet, tehát bőven van segítsége a Helio G70T-nek. Tárhelyből a szokásos kiépítések választhatók: 64 kontra 128 GB.

note8pro 1

Az ujjlenyomat-olvasót egyébként mindkét variáns esetében a hátlapra helyezték, de Note 8 Pro kapott IP52 tanúsítványt is. Adatkapcsolati téren az egyetlen jelentős változás, hogy a Note 8 Pro már NFC-t is kínál a leendő tulajdonos számára.  Az OS Android 9.0, mely később frissíthető lesz. Van ok az örömre, hiszen a Note 8 Pro-ból végre nekünk is kijut, hiszen a Global verziónak hála van B20 és magyar nyelv is! Ha te is erre a pillanatra vártál, akkor az alábbi link segítségével máris megrendelheted magadnak!

Vásárlás itt (szállításhoz az EU Priority Line-t válaszd):

Xiaomi Redmi Note 8 Pro 6 GB/128 GB – 67.690 forint
kuponkód: BG8PGG
(teljes termékspecifikáció a linken)

facebook button final
Ha a kupon már nem működik, írj nekünk a facebookon a gombra kattintva, és elküldjük a legfrissebbet!


Xiaomi Mi 9 Lite 6 GB/64 GB – 70.990 forint (Kuponkód: BG9LGG)

Az eredetileg CC9 névre keresztelt típus Mi 9 Lite-ra változott, mire Európába ért, ezzel téve teljessé a Mi 9 palettát. A megjelenítő 6,39 hüvelykes, FULL HD+ felbontást tud (2340×1080), de ami a legfontosabb, hogy egy Super AMOLED panelről van szó. Ha valakinek ez lesz az első AMOLED kijelzős telefonja, tátva fog maradni a szája, pláne, hogy az ujjlenyomat-olvasót is ebbe integrálták. A csepp-alakú szenzorszigetbe épített előlapi kamera felbontása sokkolóan nagy, 32 MP. Csakúgy, mint szinte minden idei Xiaomi, a Mi 9 Lite is gyönyörű, melyhez a speciális fényjátékot játszó üveg hátlap nagyban hozzájárul. A hátlapi kameratrió főszenzora a 48 MP-es Sony egység, ez dolgozik a Mi 9T-ben és a Mi 9 SE-ben is.

 mi9lite 2

Meggyőző minőségű képeket képes lőni, de mozgóképrögzítésben sem utolsó. A fennmaradó kettős egy 8 MP-es széleslátószögű egységből és egy 2 MP-es mélységszenzorból tevődik össze. A központi egység egy Snapdragon 710, mely ismerős lehet a Lenovo Z6 Lite-ból is. Ugyan nem a legfrissebb SoC, a 10 nm-es csíkszélesség és a Snapdragon 845 alapjain nyugvó 8 mag még évekig magabiztos erőt fog szolgáltatni. A RAM mennyisége 6 GB, a tárhely 64 vagy 128 GB lehet (UFS 2.1), de fontos változás a Mi 9 Lite-nál, hogy a Mi 9T-vel és SE-vel ellentétben ez a modell bővíthető – akár 256 GB-os microSD kártyával, ilyenkor azonban a 2-ből 1 SIM kártya slotról le kell mondani.

 mi9lite 1

Adatkapcsolatok terén mindenből a legjobbat nyújtja a Mi 9 Lite: a Bluetooth 5.0, kétsávos AC-s WiFi, erős GPS, NFC, infravörös port és FM-rádió. A 4G vonatkozásában természetesen a B20 sáv és a VoLTE használatának lehetősége adott. Az akku 4030 mAh kapacitású, melyet akár 18 wattos gyorstöltéssel is táplálhatunk USB type-C porton keresztül. A telefon Android 9.0-val és MIUI 10-zel a fedélzetén bújik ki a dobozból, de később mindkettő frissülni fog. A Mi 9 család legújabb tagja egy kellemes mixet vonultat fel, leendő tulajdonosa nem fog csalódni benne, de ha valaki mégis inkább a kompakt méreteket kínáló Mi 9 SE-vel (Kuponkód: BG109SE2) vagy a szenzorsziget-mentes Mi 9T-vel (Kuponkód: BG89T6C) szimpatizál, azokkal sem jár rosszul.

Vásárlás itt (szállításhoz az EU Priority Line-t válaszd):

Xiaomi Mi 9 Lite 6 GB/64 GB – 64.690 forint
kuponkód: BG9LGG
(teljes termékspecifikáció a linken)

Xiaomi Mi 9 Lite 6 GB/128 GB – 76.990 forint
kuponkód: BGM10CL 
(teljes termékspecifikáció a linken)

facebook button final
Ha a kupon már nem működik, írj nekünk a facebookon a gombra kattintva, és elküldjük a legfrissebbet!


Okostelefonok ~ 100.000 forint felett

Xiaomi Mi 9T Pro 6 GB/64 GB – 97.990 forint (Kuponkód: BG9TP64U7)

A Redmi K20 Pro Xiaomi Mi 9T Pro-ra átkeresztelve érkezett meg hozzánk, amivel házon belül is komoly konkurenciát állított a gyártó a Mi 9-nek. A kijelző egy 6,39 hüvelykes, Full HD+ felbontású AMOLED panel, az ujjlenyomat-olvasó bele van építve, akár csak a Mi 9 SE és a Mi 9 esetében. Az előlapi kamera a készülék tetejéből emelkedik ki, aminek felbontása 20 megapixel (f/2,2).

A hátlapon nincs változás, a vörös, fekete és piros árnyalatú üveg hátlap mindegyike gyönyörű, ahogy meglátja az ember, azonnal birtokolni akarja. A hátoldalon a technikát tekintve MI 9T-hez képest nincsenek egetverő változások: a főegység a 48 megapixeles Sony IMX586 f/1,8-as optikával (ez már képes 4K felbontáson 60 FPS-sel videót rögzíteni), mellé egy 13 megapixeles ultraszéles és egy 8 megapixeles telefotó szenzor került. Az egységek a hátlap közepén pihennek.

mi 9t pro 1

A motorháztető alatt a Snapdragon 855 SoC robog, ami hosszú évekre elegendő naftát szolgáltat, semmi nincs, ami megakaszthatná, körülbelül ugyanez mondható el a 6/8 GB-nyi rendszermemóriáról. A tárhely 64 GB-os, 128 GB-os és 256 GB-os opciókban van jelen, bővítési lehetőség nincsen.  Az NFC mellé megkapunk minden földi jót (BT 5.0, kétsávos AC-s WiFi, GPS, FM rádió), a 4000 mAh-ás akku pedig képes 2 napos üzemidőt kisajtolni magából, de a 27 W-os Quick Charge 4+ gyorstöltéssel szemvillanás alatt meg is tölthetjük (például egy ilyen töltővel). A szoftver Android 9.0/MIUI 10, melyek később frissülni fognak. Ha mindenben a maximumot szereted, de a noccsot kerülöd, aki a Mi 9T Pro lesz az, amit kerestél!

Vásárlás itt (szállításhoz az EU Priority Line-t válaszd):

Xiaomi Mi 9T Pro 6 GB/64 GB – 97.990 forint
kuponkód: BG9TP64U7
(teljes termékspecifikáció a linken)

Xiaomi Mi 9T Pro 6 GB/128 GB – 102.990 forint
kuponkód: BG9TRGG
(teljes termékspecifikáció a linken)

facebook button final
Ha a kupon már nem működik, írj nekünk a facebookon a gombra kattintva, és elküldjük a legfrissebbet!


OnePlus 7 (122.990 forint, kuponkód: BGTYOP78) és OnePlus 7 Pro (167.990 forint, kuponkód: BGOP7PGR6)

Azok számára, akik szeretik a csúcstechnológiát, de nem szeretnek ezért Huawei és Samsung-szintű árakat fizetni vagy unják a két csúcs-márkát, az aktuális OnePlus zászlóshajók ajánlhatók. Mindkét modell AMOLED kijelzőt kínál, de a kisebb testvér 6,41” – 2340×1080/HDR10, a nagyobb 6,67” – 3120×1440/HDR10+/90 Hz felállásban. Az ujjlenyomat-szenzorok a panelek alá kerültek. A Oneplus 7 előlapi kamerája (16 MP) cseppnoccsba került, a Pro változat viszont motoros megoldást vonultat fel (16 MP). A hátlapi kameraszekció főszenzora mindkét típusnál 48 MP-es, de az apertúra F/1.7 kontra F/1.6. Optikai képstabilizátor mindkét megoldásnál jelen van. A OnePlus 7 csak egy 5 MP-es mélységérzékelőt kínál másodlagos opcióként, a Pro változatra viszont 8 MP-es telefotó és egy 16 MP-es széles látószögű kamera került fel a fő egység szomszédságába. 4K/60 FPS video rögzítést mindkét modell biztosít használója számára.

oneplus 7 pro 2

A hardver természetesen high-end. Snapdragon 855 központi egység, 6 vagy 8 GB RAM társaságában (Pro-nál akár 12 GB-tal). A tárhely nem bővíthető, de vélhetően valahogy el fogunk boldogulni a 128/256 GB-nyi háttértáron. A kapcsolódási lehetőségek tárháza is széles: Bluetooth 5.0, kétsávos AC-s WiFi, kétsávos GPS, NFC, 4G B20-szal és VoLTE-vel.

oneplus 7 pro 1

Az USB mindkét telefonon a legmodernebb: 3.1-es szabványú type-C, melyen keresztül nem csak az adatok száguldanak gyorsan, hanem az energia is a 3700, illetve 4000 mAh-s akkumulátor irányába. A kistesó 20 wattos, míg a bátyó 30 wattos (Warp Charge) gyorstöltést kínál. A jelenlegi szállítmányokon még Android 9.0 pihen OxygenOS 9.5-tel, de épp a napokban jelentette be a gyártó, hogy a OnePlus 5-től kezdődően minden modell hamarosan megkapja az Android 10-et. A OnePlus 7. generációja elől-hátul gyönyörű, a hardver és a kamerarendszer méltó a felsőkategóriához. Ha szeretsz kitűnni a megszokottból (Samsung, Huawei), akkor elérkezett az idő az első OnePlus-odra!

Vásárlás itt (szállításhoz az EU Priority Line-t válaszd):

OnePlus 7 8 GB/256 GB – 122.990 forint
kuponkód: BGTYOP78 
(teljes termékspecifikáció a linken)

OnePlus 7 Pro 6 GB/128 GB – 167.990 forint
kuponkód: BGOP7PGR6
(teljes termékspecifikáció a linken)

facebook button final
Ha a kupon már nem működik, írj nekünk a facebookon a gombra kattintva, és elküldjük a legfrissebbet!


Mostani összeállításunk végére értünk, reméljük, tudtunk hasznos információkkal és jó árakkal szolgálni (az utóbbiban biztosak vagyunk). Ha valamely termékkel vagy a vásárlás menetével kapcsolatban kérdésetek van, vegyétek fel velünk a kapcsolatot facebook oldalunkon vagy facebook csoportunkban, melyek elérhetőségeit az alábbi linkeken találjátok:

facebook button final

Vásárlási segédlet: