Tavasszal indult el a kínai gyártó X szériája, amivel a középkategóriát szeretné letarolni, és itt az újabb jövevény, ami szám szerint a harmadik.

RealmeX2 01

Kissé értetlenül vakarom a fejem a Realme stratégiáját nézve, ezt a mobilt nem tudom hova rakni a termékpalettán. Májusban mutatták be az X nevű telefonjukat, ami kellemes hardverrel és árcédulával érkezett. Ezt most ősszel frissítették, egyből két telefonnal, amik a Realme XT és XT 730G nevet kapták – utóbbinál a processzort is jelölik a névben, és ha miden igaz decembertől lesz megvásárolható. Most viszont megjelent az X2 nevű készülék is, és az eltérés alig észrevehető a két modell között – mondhatni semmiség. Ugyanazokkal a méretekkel – 158,7 x 75,2 x 8,6 mm – rendelkeznek, a tömege csupán 1 grammot hízott, így 183 gramm lett. Az előlapot ugyanaz a Super AMOLED 6,4”-os, 1080 x 2340 pixel felbontású, apró notch-csak tarkított kijelző foglalja el, mint az XT-nél. Az ujjlenyomat-olvasó itt is a kijelző alatt kapott helyet, a változás a szelfi kamerát érintette. Ennek felbontását megduplázták, így már 32 megapixelben lőhetjük az önfotókat.

RealmeX2 02

Hátul a kamerák száma és paraméterei nem változtak, így a főkamera 64 megapixeles (f/1.8) lett, mellé kapunk egy 8 megapixeles (f/2.3) nagylátószögű egységet, valamint egy 2 megapixeles (f/2.4) makro lencsét, és egy 2 megapixeles (f/2.4) mélység-érzékelős szenzort. Megkapjuk a 3,5 mm-es jack csatlakozót, és a 2.0-ás USB Type-C csatlakozót is. A belső hardverelemek is szinte pontról pontra megegyeznek, így adott a dual-bandes Wi-Fi a/b/g/n/ac támogatással, a Bluetooth 5.0, és a helyzetünket is az A-GPS, GLONASS, GALILEO, BDS műholdak segítik. A processzorban fedezhetünk fel változást, míg az XT esetében a Snapdragon 712 munkálkodik, addig az X2 esetében már a Snapdragon 730G (8 nm, 2 x 2,2 GHz Kryo 470 Gold & 6 x 1,8 GHz Kryo 470 Silver) teljesít. Viszont itt jegyezném meg, hogy hamarosan érkezik az XT 730G telefon is, tippeljétek meg, melyik processzor lesz benne? Pontosan. A memória/tárhely opciók is változtak kicsit, itt a legkisebb kiszerelés a 4/64 GB, ami helyett kérhetünk 8/128 GB-ot, vagy 8/256 GB-ot is (az XT szériánál ez 4/64 GB, 6/128 GB és 8/128 GB). Ami mér érdemi változás, hogy ebbe a telefonba már az NFC chip is bekerült, így a mobil többcélú lett. Az energiát ugyanaz a 4000 mAh-ás akku szolgáltatja mindegyik modellben, és támogatja a gyorstöltést is ((VOOC Flash Charge 3.0).

RealmeX2 03

A szoftverhez sem nyúltak a mérnökök, Android 9-cel érkezik a mobil (ez később frissíthető lesz a 10-es verzióra), az egyedi megjelenést pedig a Color OS 6 biztosítja. A választható színek is maradtak, így Pearl White (gyöngyház fehér), és Pearl Blue (gyöngyház kék) marad a választék. Az ára a Realme X-nek 225 dollárról indul (~74 000 Ft), ami nagyjából 10 $-os felárat jelent a processzorért, a tárhelyért és az NFC-ért, ami még meg is éri.

RealmeX2 04

A logikát sajnos így nem látom a telefonok elnevezésében, ha azt nézem, hogy az XT frissített változata úton van ugyanezekkel a paraméterekkel. A X2 igazán megörökölhette volna az elődje (Realme X) pop-up kameráját, akkor tisztábban látnám a szériák közti különbségeket, de így összemosódik minden. Amennyiben ezt félretesszük, és magát a mobilt nézzük, azt kell mondani, hogy egy jól összerakott, kedvező árú telefont ad ki a gyártó a kezei közül.

Update: A telefon EU verziója végre rendelhető, ráadásul egy elég agresszív leárazást produkáló kedvezménnyel indítja a piaci rajtot a Banggood. Szállítási módnak válaszd az EU Priority line-t!

A megrendeléshez kattints az alábbi linkre:

Realme X2 8 GB/128 GB – EU version
 289,99 dollár (81.990 ft)

facebook button final

Ha a kupon már nem működik, írj nekünk a facebookon a gombra kattintva, és elküldjük a legfrissebbet!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet: