Előrendeléses akcióban, minél korábban rendeled, annál olcsóbb!

Képtalálat a következőre: „Zeblaze VIBE 3 ECG”

Manapság a gyártók között azon megy a verseny, hogy ki hány szenzort tud kevés pénzért az okosórába vagy karkötőbe tenni. Emiatt már megjelentek a 3000 forintos kategóriában is a vérnyomás és véroxigén szint mérő szenzorok. A Zeblaze azonban most valami újat mutat nekünk, hiszen olcsó, színes kijelzős okosórájába EKG funkciót épített.

zeblaze vibe 3 ecg smartwatch

Az óra amúgy mutatós darab, tényleg óra formájú, órának kinéző tárgy, ami fel van vértezve a szokásos okosóra funkciókkal. Méri a lépéseink számát, figyelmeztet a beérkező üzenetekre, mutatja az elégetett kalóriát, a megtett távolságot, és persze a pulzust is, illetve az alvás monitorozása sem maradt ki. Nyolc különböző sportágat támogat, így mérhetjük teljesítményünket futás, gyalogls, hegymászás, kerékpározás, foci, kosárlabda, tenisz és asztalitenisz közben is. A kijelző színes, több féle számlap közül választhatunk. Lényeges, hogy a VIBE 3 ECG IP67-es víz és porállóságot is kapott, így bár búvárkodni nem érdemes vele az izzadságunk, esetleg egy kézmosás vagy egy gyors zuhany nem fog ártani neki.

zeblaze vibe 3 ecg for sale

A nagy truváj persze a címben is említett EKG funkció, ami bármikor rendelkezésünkre áll, miután az órát a csuklónkra csatoltuk. A VIBE 3 ECG-hez letölthető, Wearheart-nak nevezett telefonos applikáció Androidra és iOS-re is elérhető, ezen keresztül jelenik meg a grafikon az óra mérései alapján. A képek alapján jól áttekinthető szoftvernek tűnik, az EKG görbét pedig valós időben is figyelhetjük, illetve egy másik oldalon a rendelőben kapott papírcsíkhoz hasonló felületen megtekinthetjük a mérés után a grafikont.

zeblaze vibe 3 ecg sports smartwatch

zeblaze vibe 3 ecg smartwatch for sale

Már a funkció miatt is felkaptuk a fejünket a VIBE 3 ECG miatt, de amin talán még jobban meglepődtünk az óra ára. A három színben, kékben, feketében és  bordóban megvásárolható Zeblaze VIBE 3 ECG ugyanis az előrendeléses akcióban csak 39,99 dolárba, vagyis uszkve 11 585 forintba kerül az első 500 megrendelőnek. Ebből már nem sok van! Ha lemaradsz, akkor a második 500 vevő 14 482 forintért tudja megvenni, a harmadik sávban pedig már 20 276 forintba fog kerülni. Szóval érdemes igyekezni!

A szállítás várhatóan egy hét múlva indul, az órát itt tudod megvenni: 
Zeblaze VIBE 3 ECG


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve, mert  Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet: