A nagysikerű – és kedvelt – Huami által gyártott Amazfit GTR óra Lite verziója már elérhető a Gearbesten, és egyből kedvezménnyel kapható.

AmazfitGTRLite 01

A kínai vállalat az új okosórájával bátran mondhatjuk, hogy egy ikonikus órát tett le az asztalra… vagyis tett a csuklónkra. Aki megvásárolta, szereti, a többiek pedig (szerintem) szeretnének egyet. Gondolom a GTR-t már nem kell bemutatni senkinek, mivel mindenki ismeri – aki nem, az itt olvashatja a tesztet róla. És hogy mi a különbség a két óra között? Szerencsére nem sok mindenben tér el – tényleg csak egy pár dolgon változtattak, a lényeg (nagyjából) maradt. A megjelenése továbbra is elegáns, az átmérője is maradt 47 milliméter. A foglalat kerámiából készült, a szíj szilikonból van – természetesen ez cserélhető – egyéb iránt 22 mm-es széles. A szerkezet maga 47,2 x 4,7,2 x 10,8 milliméteres, a tömege 360 gramm. A kijelzője 1,39” -es AMOLED panel, amely 454 x 454 pixel felbontású, és Gorilla Glass 3 üveg védi a sérülésektől. Az óra ugyanúgy 5 ATM-ig bírja a gyűrődést, mint a „sima” GTR, az üzemidő – hála a 410 mAh-ás akkumulátornak – ugyanúgy kiemelkedően jó, akár 24 napig bírja egy feltöltéssel.

AmazfitGTRLite 02

A Lite verzió nyolcféle sportmódot támogat, így ez néggyel kevesebb, mint a nagytestvérnél, de a legnépszerűbbek megtalálhatóak így is. A támogatott edzések a futás, a futópad, a séta, a kül- és beltéri kerékpározás, az úszás, az elliptikus tréner, és a torna. Itt egyedül a túrázást hiányolom. Szerintem az pár embernek jól jönne, de ez az olcsóság egyik ára. Ahogy elvárható, a különböző értesítésekről jelez nekünk az óra, és a pulzuson kívül már a vérnyomásunkat is mérhetjük vele, ahogy az alvásunk minősége is nyomon követhető.

AmazfitGTRLite 03

 

LeírásMárka: Amazfit

Modell: GTR Lite

Képernyő: AMOLED

Képernyőfelbontása: 454 x 454

Képernyő mérete: 1,39 hüvelyk

Üzemmód: Érintőképernyős

RAM: 16 MB

ROM: 40 MB

Vízálló: Igen

IP besorolás: 5ATM

Bluetooth verzió: Bluetooth 5.0

FunkciókRiasztás típusa: Rezgés

Telefon keresése: Támogatott

Bluetooth hatótávolság: 10 m – 15 m

Egészségügyi nyomkövető: vérnyomás mérés, pulzus mérés, lépésszámláló, tétlenség emlékeztető, alvás monitorozás

Üzenetek: Üzenet ellenőrzése

Értesítések: Támogatott

Egyéb funkciók: Riasztás, Barométer, Fényerőszabályozás, Naptár, Iránytű, Visszaszámlálás, Alacsony energiaszint emlékeztető, Stopper, Időjárás-előrejelzés

Értesítések fogadása: Facebook, G-mail, Instagram, Üzenet, QQ, Skype, Twitter, Wechat, Weibo, WhatsApp

Távirányító funkció: Kamera vezérlés

Kompatibilis rendszerverzió: Android 5.0/iOS 10.0

AkkumulátorAkkumulátor kapacitása: 410 mAh

Töltési idő: Körülbelül 2 óra

Készenléti idő: Akár 24 nap

Óratest és szíjSzíj anyaga: Szilikon

Tok: Kerámia és fém

A számlap alakja: Kerek

Tárcs mérete: 1,39 hüvelyk

Szíj szélessége: 22 mm

Méret és tömegTermék tömege: 360 gramm
Csomag tömege: 287 gramm
Termék mérete: 47,2 x 47,2 x 10,8 milliméter
Csomag mérete: 115 x 113 x 55 milliméter
Csomag tartalma1 x Amazfit GTR Lite okosóra

1 x töltő

1 x felhasználói kézikönyv

AmazfitGTRLite 04

Senki sem kételkedhet benne, hogy a Huami (a Xiaomival karöltve) ismét egy nagyszerű eszközt alkotott. Aki szeretne egy okosórát – de kicsit drágállja a GTR-t – annak remek választás lehet a Lite verzió, mely alig lett megpiszkálva, így nem kelti azt az érzést, hogy egy kiherélt, funkcióktól megtépázott órát kapnánk a kevesebb pénzért. Emiatt is ajánlom bátran, aki szeretne egyet, a Gearbest oldalán most 109,99 $-ért (~ 33 000 Ft) vásárolható meg, a szállítás pedig (Priority Line) pedig ingyenes!

Csapj le a bevezető árra az alábbi linkre kattintva:

Amazfit GTR Lite


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet: