Bevezető

Több okoseszközökkel kapcsolatos írásunkban megjegyeztünk már, mennyire erős fejlődésen megy keresztül ez a terület, az eladott eszközök száma szinte robbanásszerű, ami nagyban köszönhető annak is, hogy a gyártási volumen felpörgött, és a kínálat hatalmas. Legyen szó egy egyszerű aktivitásmérőről, mint például a Xiaomi Mi Band 4 vagy a Honor Band 5, vagy méregdrága Samsung, esetleg Apple okosóráról, mostanra olyannyira széles a paletta, hogy aki valóban szeretne magának valamilyen okoseszközt a csuklójára, az biztosan talál is. Most egy olyan terméket szeretnénk bemutatni, amely sok területen felsőkategóriás erényeket csillogtat, azonban az ára a bőven megfizethető sávban marad. Ő nem más, mint a Kospet Optimus, a Kospet Optimus Pro kistestvére. Ismerkedjünk meg vele közelebbről!

optimus 3

Sokaknak lehet (még) ismeretlen a cég neve, de érdemes odafigyelni rájuk, mert már több ízben olyat tettek le az asztalra, amit a „nagyobb” gyártók is megirigyelhetnek. Maga a cég 2014-ben jött létre, és már több mint 40 országban vannak jelen különféle termékeikkel, céljuk nem kevesebb, mint egy high-end márka meghonosítása a piacon. Elöljáróban annyit, hogy egy olyan óra következik, ami több területen megpróbál kitűnni a piac többi szereplője közül.

Doboz, tartozékok

Az óra egy, a cég színeivel domborító (fehér, némi kékkel) kartondobozban érkezett, ami egy minimalista, de jól kinéző megoldás. Persze a box csak addig érdekes, amíg ki nem bontjuk, utána úgyis félre lesz tolva és a belbecs lesz a lényeg. Ami a dobozon kívül érkezett, az egy extra ajándékszíj a termékhez – a Kospetnél értenek hozzá, hogy kell begyűjteni gyorsan az első pirospontot. Ebből már hamar kis is derült, hogy a szíj természetesen cserélhető.

optimus 1

A kartonba csomagolt körítés közepes: a puha zacskóba csomagolt és finom anyaggal körbevett óra alatt a legszükségesebbek bújnak meg, ami egy töltő-bölcső, egy microUSB kábel, egy felhasználói kézikönyv, egy csavarhúzó, tartalékcsavarok és egy tartalék kijelzővédó fólia, utóbbi szintén örömteli. A szíj mellé egy UK-EU átalakítófej is mellékelve volt, ezt azóta se tudjuk hova tenni. Az órára a gyári szilikon szíj már felszerelve érkezik, így a feltöltést követően az okoseszköz egyből készen áll arra, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a karunkon.

optimus 2

Külső, kijelző