Megérkezik vagy nem érkezik meg? Segítünk, hogy szinte biztosra mehess!

Black Friday cover

 


Bevezető

Ahogy közeledik a karácsony, úgy egyre kevesebben mernek távoli országokból ajándékot rendelni, félve, hogy nem érkezik majd meg időben. Az év legnagyobb kedvezményei Fekete Pénteken esedékesek, de ez a nap, már alig négy héttel van csak karácsony előtt, így a félelem jogos, de azért van néhány módja annak, hogy szinte biztosra menjünk! Ezeket próbáljuk most sorba szedni. Azt természetesen nem tudjuk garantálni, hogy a hazai posta is a helyzet magaslatán lesz (tavaly nem teljesítettek rosszul), de nem csak rajtuk, hanem rajtunk is múlik, hogy boldog lesz-e az ajándékozás, vagy bosszúság lesz a karácsony este.

Ebben a cikkben a két nagyobb kínai áruházzal, a Gearbesttel és a Banggoodal foglalkozunk, de a leírtak természetesen bármilyen, akár hazai webáruházra is érthetők!


1. Szállítás kezdete

szallitas kezdete

Ez az a pont, amiről a legtöbben megfeledkeznek, esetleg nem is tudják, hogy figyelni KELL rá. A nagyobb kínai áruházak sokszor több százezer féle terméket árulnak. Nyilvánvaló, hogy ezek nem mindegyike van raktáron náluk, jó részük folyamatosan érkezik be a beszállítók által, az áruház pedig folyamatosan küldi őket a megrendelőknek, a megrendelések sorrendjében. Olyan időszakokban, mint az ünnepek előtti fokozott érdeklődés, bizony előfordul, hogy a beszállítónak több időre van szüksége, esetleg nem tud elegendő darabszámot bevinni az áruházba, ilyenkor pedig a szállítás kezdetének időpontja távolabbra kerül a vásárlás időpontjától. A kínai áruházaknál jobb esetben fel van tüntetve, hogy hány nap múlva várható a szállítás kezdete. Ha ha a szállítás kezdetének például december 3-5 van megadva, akkor soha ne a jót feltételezzük, inkább számoljunk ötödikével!


2. Szállítás ideje

szallitas ideje

Nagyon fontos ez az adat is, hiszen ez mutatja, hogy a szállítás kezdetétől – tehát nem a vásárlástól számítva-, hány nap alatt érkezik meg a csomagunk. Itt is egy nagyobb időtartamot adnak meg, például 10-15 munkanapot. Ahogy a szállítás kezdeténél, úgy itt is feltételezzük inkább a hosszabb időt, már csak azért is, mert karácsony előtt komolyan megnövekszik a futárcégek és a posták leterheltsége, szóval készüljünk fel a rosszabb eshetőségre!


3. Raktárak

raktarak

A kínai áruházak sok raktárral rendelkeznek, ezek Kínában, Hong Kongban, vagy akár az EU területén is lehetnek. Ha több terméket vásárolunk, akkor figyeljük azt is, hogy az egyes termékek milyen raktárakból érkeznek hozzánk. A Gearbestnél előszeretettel küldik egyben a csomagot akkor is, ha a megrendelt áruk más-más raktárban vannak. Ilyenkor a termékeket előbb összegyűjtik egy helyre, utána postázzák el nekünk. Egyértelmű, hogy ez rengeteg felesleges idő, így, ha lehetséges, akkor azokat a portékákat, amik nem egy raktárban vannak, külön csomagként rendeljük. Ez már csak azért is jó, mert, ha valamelyik csomag nem ér ide időben, attól a többi még megérkezhet.


4. Szállítás módja

szallitas modja

A bevezetőben említett áruházakban, vagyis a Gearbesten és a Banggoodon több, akár 5-6 szállítási mód közül is választhatunk. Ezek között vannak drágák, de akár ingyenesek is, és vannak olyanok, amik viszonylag gyors érkezést ígérnek. Karácsony előtt azonban előfordulhat, hogy pont ezek a gyors szállítási módok lesznek a lassúak. Miért?

A miérthez tudnunk kell, hogy minden termék, ami az Európai Unión kívől érkezik a jogszabályok szerint megállapított értékhatár felett vámköteles árunak minősül. Anélkül, hogy jobban belemennénk a részletekbe, érdemes úgy számolni, hogy minden csomag, aminek az összértéke, a szállítás díját is beleszámolva 40 dollár felett van, arra vámot, nagyobb értékeknél pedig még forgalmi adót is fizetnünk kell. Vámolni pedig kétféle képpen lehet. Ha a gyors szállítást választod, akkor a futárcég vámol, ha azonban egy úgynevezett vámmentes szállítást választod, akkor az eladó intézi a vámeljárást, amikor a megrendelt termékek Európába érnek.

Előbbi esetben, ha a futárcég vámol, akkor a vámeljárás akár hetekre is elhúzódhat a rengeteg csomag miatt. Ha azonban a vámolást az eladó áruházra bízzuk, akkor ez normál esetben sem vesz 1-2 napnál többet igénybe. Így történhet meg, hogy az egyébként gyors szállítás karácsony előtt lassúvá, az amúgy lassabb pedig gyorsabbá válhat.

Vagyis a lényeg: Ha a csomagunk összértéke a szállítási díjjal együtt 40 dollár felett van, akkor a Banggood áruháznál válasszuk a kvázi vámmentes EU Priority Line szállítást, a Gearbestnél pedig a hasonló, de csak simán Priority Line módozatot. Utóbbi áruháznál előfordulhat, hogy a Priority Line alatt több féle szállítási mód is található, ezek mind “vámmentesek”, legalábbis a mi, vásárlók szemszögéből nézve.


5. Csomagkövetés

csomagkovetes

Bár az érkezés idejét nem befolyásolja, de az érdemes Olyan szállítási módot választani, ami regisztrált, vagyis a csomagunk kap egy ragszámot, és e szám segítségével ellenőrizhetjük merre jár. Ez karácsony előtt már csak azért is jó lesz, met, ha bevállaltunk egy neccesebb beérkezési időt, és a csomagkövetési szám alapján látjuk, hogy már biztos nem érkezik meg időben a pakk, akkor gondoskodhatunk pótlásról, akár 1-2 nappal az ünnep előtt is.

A csomaginformációkat általában a kereskedő oldalán is láthatjuk, de nem bízzuk magunkat erre, mert gyakran fals információt adnak. A következő oldalt javaslom a csomag követésére: https://www.1tracking.net/en


6. Európai raktárak

eu raktar

Ez a tipp az, ami lényegében 100 százalékos biztonságot nyújt. A nagyobb kínai kereskedők több raktárat is fenntartanak az EU területén belül. Ezek Angliában (még EU), Spanyolországban, Olaszországban, Csehországban, Lengyelországban, Németországban, Franciaországban találhatók a legtöbb esetben. Talán nem is kell ezt túlmagyarázni, az EU raktárakból a megrendelt csomag akár 3-7 munkanap alatt is megérkezhet, szemben a kínai beszerzéssel, aminek befutásához 3-4 hét is kellhet. Rádásként, az EU raktárakból rendelt csomagok 100 százalékban vám és ÁFA mentesek! Vagyis, ha tutira akarunk menni, akkor próbáljunk meg az EU területén található raktárak készletéből válogatni. Az egyetlen rossz hír a dologban, hogy ezekben a raktárakban, bár az utóbbi években látványosan bővült a választék, még mindig jóval kevesebb áru található, mint azokban, amik a távoli Kínában vannak.

Már csak egy dolgunk maradt, hogy megmutassuk, hogy találjátok meg az EU raktárakat! Ez a banggood esetében egyszerűbb, itt az EU raktárak külön aloldalt kaptak az áruházon belül, ezt itt találjátok:

Banggood EU raktáras termékek

A Gearbest esetén nem ennyire egyszerű a helyzet, itt raktáranként lebontva taáljuk a termékeket, tehát tovább tarthat a keresgetés. A raktárak listája a következő:

Raktár kódja

Ország

CN-099

Kína

CN-006

Spanyolország

Fast-07

Spanyolország

Fast-08

Lengyelország

Fast-23

Csehország

Fast-27

Anglia

CN-001

Anglia

Fast-29

Spanyolország

Fast-026

Portugália

Fast-30

Franciaország

Fast-36

Olaszország

HK

Hong-Kong

HK-2

Hong-Kong


Összegzés

A végső kérdésre a válasz ebben az esetben nem 42 lesz, mert a kérdés is más, mindössze annyi, vásárolhatunk-e még Fekete Pénteken kínai áruházban úgy, hogy a csomagunk karácsonyra megérkezzen. A válasz, ahogy a cikk tartalmából már gondolhatjátok, igen, de oda kell figyelni a részletekre. Természetesen nem tudjuk garantálni, hogy a futárcégek vagy a posta bírni fogja a terhelést, de az azért bíztató, hogy a tavaly előtti teljes összeomlás után, az elmúlt évben nem hallottunk komolyabb panaszokról. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a sok millió rendelésből ne lenne olyan, ami elveszik, bent ragad egy csomagelosztóban, vagy hasonló szerencsétlenség éri, de ezek sajnos előfordulhatnak a hazai áruházaknál is, főleg, ha nem is csak hazai raktárból szállítanak ők sem, ilyen pedig azért több is akad, a nagyok között is.

Szóval, rendeljetek, de ésszel, és ha neccesnek érzitek a csomag beérkeztét, akkor inkább ne kockáztassatok, sétáljatok el egy üzletbe vagy plázába, mert a békés és örömteli karácsony este jóval többet ér azoknál a forintoknál, amit egy kínai rendelés esetén megspóroltok! 


 

facebook button final

Ha a kinézett termékhez tartozó kupon már nem működik, írj nekünk a facebookon a gombra kattintva, és elküldjük a legfrissebbet!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve, mert amit mi nem találunk meg, olyan kupon nincs is!  Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet: