Az elmúlt években nem csak a technika fejlődött rohamosan, ezek a változások életünket is számos tekintetben átformálták, ideértve a zenefogyasztással kapcsolatos szokásinkat. Gyerekkoromban volt a TV alatt egy music center 2 darab videoton hangszóróval, amire a zenével való első ismerkedéseim során Korda Gyuri és Neoton bakelitlemezeket pakolgattam, később hatalmas ugrásként kazettára váltva a korongokat. Aztán jött a CD és az MP3, és tényleg minden megváltozott, mára azonban ezeket a dolgokat is megmosolyogjuk, hiszen a YouTube és a Spotify korát éljük. Már nem használnunk diskmant vagy MP3 lejátszós USB sticket, okostelefonunk a zenével kapcsolatos elvárásainkat is képes maradéktalanul kiszolgálni, egy dolgot kivéve, ez pedig a hangzás. Vannak ütősebb hangszóróval felszerelt darabok, de olyan telefon még nem volt a kezemben, amit direkt módon szívesen használtam volna zenehallgatásra a saját hangkeltőjén keresztül. Ha szeretnénk a dallamokat privát szférán belül tartani, akkor egy fül- vagy fejhallgató lesz a mi barátunk, de ha zenehallgatás közben szükség van a fülünkre más tekintetben is, vagy éppen nem szeretjük, ha 1 centiméteres távolságból érkeznek a zörejek, akkor egy hangszóróra vagy hangfalra lesz szükség.

bw wa2 1

További változás a témában a kábelmentesség eljövetele, amiért hatalmas köszönetet mondhatunk a Bluetooth technológiának, ami bizony nagyon kényelmes tud lenni, akár fülhallgatóról beszélünk, akár egy olyan hangszóróról, ami nem fix telepítésű (tehát gyakran változtatjuk a helyét), illetve akkor is, ha az okostelefonról játsszuk át rá (streameljük) a tartalmat. Ezt nevezzük Bluetooth hangszórónak, a következő tesztben pedig egy ilyen termékkel ismerkedünk meg közelebbről.

BlitzWolf BW-WA2 20W wireless Bluetooth  Speaker

A BlitzWolf neve már itthon is egyre több ember fülében cseng ismerősen – a gyártó termékeinek minőségét és árát tekintve ez nem meglepő. A hangszóró csomagolása és doboza a megszokott stílust követi, a fehér alapon középre csak a típus kerül felfestésre, a felső zöld területen aztán felbukkan a BlitzWolf neve is.  A hátoldalra kerültek a legfontosabb termékjellemzők, valamint egy QR-kód is, melynek segítségével pillanatok alatt a gyártó oldalára juthatunk. A doboz tartalma a megszokott módon minimalista, de pont elég, ami jelen esetben egy USB töltőkábelt, egy AUX kábelt (3,5 mm jack) és felhasználói kézikönyvet és egy garanciakártyát jelent. 

bw wa2 3

Formavilágot tekintve a BW-WA2 alapvetően a tégla alakú Bluetooth hangszórók kategóriájába tartozik, de mivel minden oldala lekerekített, egy kissé kilapított hengernek is beillik. A méretét tekintve nem túl nagy, 7,6cm magas, 6,8 cm széles és 20 cm hosszú, így hangszóró mivoltát tekintve kompaktnak mondanánk. Mivel kerekített a forma, alul apró talpak gondoskodnak arról, hogy ne guruljon össze-vissza a felületen, ahova leültettük. A hordozást – amennyiben azt kézben, szabadon tesszük – egy bőr pánt is segíti, ezzel egyébként megfelelő helyre a BW-WA2 fel is akasztható. A hangszóró fekete színben érhető el, látványra hozza azt a minőségérzetet, amit a gyártótól megszoktunk.

bw wa2 4

A BlitzWolf e hangszórót elsősorban kültérre álmodta meg, mivel a termék speciális hálós borítása az elején és a hátulján ellenáll a víznek, felül és alul pedig a gumírozott területek és betétek szintén ezt a képességét segítik elő. Azt nem mondjuk, hogy szakadó esőben nyugodt szívvel hallgassuk órákon keresztül, de az IP66 tanúsítvány birtokában azért egy lightosabb esőtől nem fog zavarba jönni. A két szélre elhelyezett membrán fedele ezüst színű festést kapott, jól tud kinézni, amikor ezek használat közben mocorognak a helyükön a basszustól. Kézbevételkor érezzük, hogy a BlitzWolf nem purhabbal töltötte ki a test belsejét, itt bizony tartalom van, ami 530 grammos tömeget eredményez – persze azért a karunk nem fog leszakadni tőle.

bw wa2 6

A BW-WA2 gyomrában bújik meg a működéshez szükséges elektronika és az akkumulátor, aminek kapacitása 4000 mAh, ez a hozzávetőlegesen 4-5 órás töltési időt követően 4-7 órás lejátszási időt biztosít a beállított hangerőnek (100% volume/50% volume) a függvényében. A teljesítmény 20 watt, ennek okán harsány torokra számítottunk a BW-WA2-től.

Specifikáció:

  • Termék jellege: Bluetooth hangszóró
  • Méretek: 200 × 68 × 76 mm
  • Tömeg: 530 g
  • Színválaszték: fekete
  • Bluetooth verzió: 4.1
  • Vezeték nélküli hatótáv: ~ 10 m
  • Akkumulátor kapacitás: 4000 mAh
  • Csatlakozási lehetőségek: Bluetooth, aux-in, USB
  • Lejátszási idő: 4,5-7 óra
  • Töltési idő: kb. 4-5 óra
  • Üzemi feszültség: 5V
  • Névleges teljesítmény: 20 W
  • Beépített mikrofon: van
  • Tanúsítvány: IP66

bw wa2 5

Csomag tartalma:

  • 1 darab Bluetooth hangszóró
  • 1 darab USB töltőkábel
  • 1 darab AUX kábel
  • 1 darab felhasználói kézikönyv/garanciakártya

Használat

A kezelőszerveket felül, középre helyezve, egy vonalban találjuk. Ez a terület az akasztópánttal indul, majd 3 apró töltésjelző LED-del folytatódik, melyek fehéren világítanak. A sor a bekapcsológombbal folytatódik, körülbelül 3 másodpercig kell nyomva tartani, hogy az eszköz be- vagy kikapcsoljon. Mellette egy villám jelet találunk, ami egy extra funkció, ugyanis a hangszóró a nagy akkukapacitásnak köszönhetően az USB porton keresztül „Power bankként” is használható, tehát töltésre is alkalmas – ez a gomb ezt a funkciót aktiválja. Az „M” gombbal az USB-re csatlakoztatott pendrive választható ki forrásként. A fennmaradó rész a lejátszásvezérlésre használatos (léptetés, hangerő, stb), a végén viszont egy ismerős piktogramra lehetünk figyelmesek. Ez bizony egy NFC jelölés, de a támogatás igazából csak arra szolgál, hogy segítségével gyorsabban tudjuk felépíteni a Bluetooth kapcsolatot a hangszóró és a forráseszköz között.

bw wa2 7

A hangszóró hátoldalán vannak elhelyezve a különféle csatolófelületek. A vízállóságot biztosító gumiajtó mögött egy 3,5-es jack (AUX) port, egy micro USB és egy normál USB bújik meg. A microUSB port egy töltőport, ez adatátvitelre nem alkalmas.  Az USB kapcsán pendriveról történő lejátszás megoldható, de a csatlakozót a korábban leírt módon használhatjuk másik eszköz töltésére is. A vezetéknélküli kapcsolat hatótávja a specifikáció szerint körülbelül 10 méter, ami nem túlzó, nálunk beltérben 8-9 métert tudott, úgy, hogy két darab 12 cm-es és egy 20 cm-es fal állt az útjába, szabad térben pedig 15-16 méter volt az, ahol már kezdett szakadozni az összeköttetés, így a Bluetooth erejére és stabilitására nem lehet panaszunk.

bw wa2 8

Igaz ez a kompatibilitásra is, az eszköz a 4.1-es szabvány követelményeit teljesíti, az iOS és Androidos eszközök mellett Bluetooth-szal rendelkező digitális lejátszókkal is képes együtt működni. Maga a BT kapcsolat is pillanatok alatt kialakítható volt a teszt ideje használt Honor 8-cal (Android 7.0), az elmentett párosítást követően is minden esetben, szempillantás alatt létrejött a kommunikáció (éppen ezért nem feltétlen van jelentősége az NFC-s gyorsításnak), ha bekapcsoltuk a hangszórót (erről a beépített asszisztens hanggal is értesít, de ez be- és kikapcsoláskor is szinte üvölt, nem az aktuálisan beállított hangerőn szólal meg, ami egy kicsit idegesítő). A pendrive-ról történő lejátszás gyors és problémamentes, de csak FAT32-re formázott eszközzel boldogult, az NTFS nem nyerte el a tetszését.

bw wa2 9

Nem esett még szó a hangminőségről… Hangerőt tekintve elég komoly szintet tud prezentálni a BW-WA2, ezen a ponton is tetten érhető, hogy főleg kültéri használatra szánja a gyártó. Tényleg durva, mekkora erő képes kijönni ebből a méretből, és a basszusok kapcsán nem lehet hiányérzetünk, szemre is elég fickósan tudnak mozgolódni a kis membránok, viszont a közép és a magas tartományból sajnos keveset kapunk. Ennek az az eredménye, hogy a kevésbé basszusorientált számok, sokféle hangszerrel, sok énekhanggal bizony elég tompán szólalnak meg, kissé dobozhangon.

bw wa2 10

A hangminőség tekintetében be kell vallanunk, a BlitzWolf BW-WA2 csalódást okozott, talán a nálunk járt termékek garmadáját tekintve először. Valamennyire menti a helyzetet, hogy a hangerő és a basszus erős, így kintre – az udvarra háttérzenének vagy pörögni nem rossz, de nem vele fognak a legszebben megpendülni a hangjegyek a fülünkben. Akinek ez fontos, annak eláruljuk, hogy a TWS funkciónak köszönhetően egyszerre két BlitzWolf BW-WA2 hangszórót használva sztereó módban is megszólaltathatjuk a zenét, ám ennek kültérben nem biztos, hogy nagyon nagy hasznát fogjuk venni.

bw wa2 11

Összegzés, ár

A BlitzWolf BW-WA2 hangszóró sok területen pozitív produkciót mutatott. Én elsősorban azért szereztem be, hogy a garázsban és az udvaron munka közben legyen valami, ami szól, és ne kelljen a kukába dobni, ha például hirtelen leszakad az ég, és elázik a cucc. Erre a megfontolásra ez a modell tökéletes, mivel hangos, bírja a vizet, pendrive-ról is meg tudom hajtani és akár az okostelefonomat is fel tudom vele tölteni.

bw wa2 end

Ugyanakkor azokban az órákban, amikor bent használtam a monitor alá helyezve, és kicsit jobban oda tudtam figyelni a zenére, akkor a hangzás kapcsán már adott tartalmak esetén volt hiányérzetem, amihez nem szoktam hozzá a BlitzWolf termékek kapcsán, de mint tudjuk, a kivétel erősíti a szabályt. Ettől függetlenül kültérre, melós társnak bátran merem ajánlani, ha az a cél, hogy szóljon valami – de nem ez a gyártó legjobb hangzást nyújtó Bluetooth hangszórója. A Banggoodon a BG15WA2 kuponkóddal most 13.890 forintért kaparinthatjuk meg, ez EU Priority Line szállítás pedig csak 480 forint.

A termék megvásárlásához kattints ide:

BlitzWolf BW-WA2 Bluetooth hangszóró

Kuponkód – BG15WA2 – 13.890 ft

facebook button final
Ha a kupon már nem működik, írj nekünk a facebookon a fenti gombra kattintva, és elküldjük a legfrissebbet!

A szerző értékelése

{REVIEW}

label=Overall

decimal=0

max=5

Dizájn=5

Képességek=4

Hangzás=3

Üzemidő=5

Ár=4

{/REVIEW}


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: