Kifejezetten a kisebb tesztkészülékek fotózásához rendeltem egy mini „fotóstúdiót”, remélem ezzel majd könnyebben megy a munka a jövőben.

Pulutz 01

Az oldal indulása óta bajban voltam a saját — és tesztre kapott — kisebb eszközök fotózása miatt. Mivel nem ez a főállásom, így munka után tudok csak dolgozni a cikkeken – ami nem minden esetben ideális. A környéken nem igazán van a szabadban jó hely fotókat készíteni, a lakásban pedig a fényviszonyok nem a legideálisabbak ehhez. Eddig próbáltam a meglévő lámpákkal megoldani a megvilágítást – főleg sötétben, de ez sem volt a legjobb megoldás, így döntést hoztam. Venni kell felszerelést, amivel el tudom látni a munka fotós részét, viszont egy komoly softbox szóba sem jöhet több dolog miatt. Az első, hogy nem lenne kihasználva, így a befektetés nem lenne gazdaságos. A második, hogy ezek nagy helyet foglalnak, a tárolása pedig nem kis akadályokat gördítene elém. A harmadik pedig a szokásos fránya anyagiak, mivel nem akartam egy kisebb vagyont erre költeni (fölöslegesen). Ekkor akadtam rá erre a kis, hordozható tárgyfotózáshoz szükséges eszközre, ami a legtöbb kritériumomnak megfelel. Nem is tudom tulajdonképpen, hogy magyarul mi a helyes megnevezése – mivel softboxnak nem nevezhetjük (az más tészta), a legmegfelelőbb név a tárgysátor, így megpróbálom ezt használni. Ennek az előnyeit gyorsan fel tudom sorolni, mivel olcsó, nem túl nagy, beépített fényforrással rendelkezik, és a tárolása is gyerekjáték. Nem kellett sokat agyalnom, hogy erre van szükségem, tehát megrendeltem.

Pulutz 02

Ez a bemutató nem lesz bőlére eresztve, elvégre sok minden nem mondható el egy fotóskellékről, de azért vágjunk bele! Az egész csomag egy lapos, könnyű és nagyobbacska zacskóban érkezett. Kibontás után egyből egy kis meglepetés ért. Minden, amit kaptam egy kis zsákban van, amivel könnyen szállíthatjuk a tárgysátrunkat hátterekkel együtt, és nem koszolódnak. Apró, de kellemes figyelmesség, jól esik az embernek. A csomag tartalma mellesleg maga a műanyag doboz, amit össze kell hajtogatni, ennek mérete 24 x 23 x 22 centiméter, tömege 243 gramm. Ezt magunknak kell összehajtogatni, ami nem egy bonyolult feladat, és pár pillanat alatt meg is vagyunk vele. Az egyes oldalakat kis fülekkel rögzíthetjük egymáshoz, hogy stabilan tartsák magukat, szállításkor pedig alig foglal helyet, így nem egy kockával kell közlekedni.

Pulutz 03

A termék színe fehér, a három oldalán csak a márkajelzés díszíti. A tetején – a LED körszalag belsejében egy kis kihajtható kémlelőt is vágtak, amennyiben felülről szeretnék a terméket fotózni. A doboz maga három oldalról zárt, az elején nyitott. Emellé kapunk 6 db (fehér, fekete, piros, sárga, zöld, kék) háttereket, valamint egy tartót, amiben az egész pakkot szállíthatjuk. A háttereket szintén kis fülekre lehet rögzíteni, amelyek a hátfalon találhatóak, így ezek cseréje gyorsan történik, anyagukat tekintve szövet hatásúak.

Pulutz 04

A dobozra tetejére (vagyis bele) már gyárilag ráerősítették a LED gyűrűt , amit USB-n keresztül tudunk árammal ellátni. Az áramfelvételhez szükséges kábel hossza 2 méter, amin egy kis vezérlőpanel kapott helyet. Ezen négy gomb található, egy bekapcsológomb, egy-egy a fényerő szabályozáshoz és egy a színhőmérséklet állításához. Ugyanis a LED-ek meleg- illetve hidegfehér színnel képesek megvilágítani a tárgyakat. Az USB végződésnek hála nemcsak hálózati áramforrásról vagyunk képesek működtetni a világítást, egy egyszerű powerbank is megteszi – így tényleg hordozható. A LED-ek száma összesen 64, ebből fele meleg fehér – fele hideg fehér fényt bocsát ki magából. Míg a sárgás szín 3200 K-nel világít, addig a sterilebb fehér 6500 K értékkel ontja a fényt magából. A teljesítménye 7 – 14 W között állítható a kis távirányítóval, így az egészen lágy megvilágítástól a kemény-erős fényekig tudunk választani nekünk megfelelő erősséget. A fényforrás nagy előnye, hogy nem villódzik, így a tárgyak azonnal egyenletes megvilágítást kapnak, az elkészült képek pedig szebbek lesznek a normál izzókkal készültekhez képest.

Pulutz 06

Műszaki adatok:

  • LED-ek száma: 64 db
  • Lámpa fényereje: 24-26 lm
  • Fehér fény színhőmérséklete: 6500 K
  • Meleg fehér színhőmérséklete: 3200 K
  • Teljesítmény: 7-14 W
  • Feszültség: 5 V
  • Fényerő: 1% –100%
  • Áramellátás: USB porton keresztül
  • Kábel hossza: 2m
  • Mérete: 23 x 23 x 1cm
  • Tömege: 243 g

Csomag tartalma:

  • 1 x stúdiódoboz
  • 1 x hordtáska
  • 1 x fekete háttér
  • 1 x fehér háttér
  • 1 x sárga háttér
  • 1 x piros háttér
  • 1 x kék háttér
  • 1 x zöld háttér
  • 1 x használati útmutató

tent

Ugyan nem egy profi szerkezetről van szó, de úgy vélem megfelel azon céljaimnak, amikor kisebb tesztkészülékekről kell pár fényképet készíteni. Akinek néhanapján jól jönne egy ilyen, annak bátran tudom ajánlani, és egy vagyont sem kell ráköltenie. Készen kapjuk, nem kell otthon bíbelődni egy fotós sarok felállításával, ezzel egy perc alatt nekiállhatunk a munkának. És hogy mibe fáj egy ilyen tárgysátor? A Banggoodon az AFfbG10 kuponnal mindössze 11,69 $-t (~3 500 Ft) kérnek érte, a szállítás pedig ingyenes.

A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

PULUZ Portable Foldable Mini Shooting Tent
Kuponkód: AFfbG10

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!

A szerző értékelése

 

{REVIEW}

 

label=Overall

 

decimal=0

 

max=5

 

Dizájn=4

 

Képességek=4

 

Ár=5

 

{/REVIEW}


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: