A fürdőszobai kiegészítők terén sem kell hiányolnunk a kínai márkát, most ezen eszközök közül jöjjön egy szappan(hab) adagoló.

Xiaomi Mijia Soap Dispenser

Nagyszerű eszköznek tartom a szappanadagolót, régóta szerves része a fürdőszobámnak. A pumpás eszközök sem rosszak, ha a régi AMO szappannal vetjük össze – egy hátránya mégis akad, amit nem szerettem soha. Ha koszos az ember keze, és meg kell nyomni az adagolót, hogy folyékony tisztítószerhez jussunk, azt is összekoszoljuk. De nem ezzel a remek szerkezettel, amelynél elég a kezünket az adagolófej alá tenni, és kapunk egy adag habot. Ugyan itt megjegyezhetnétek, hogy oké, de a vizet meg kell nyitni, akkor a csap lesz koszos – de erre a problémára Xiaomi ZAJIA Automatic Sense Infrared Induction Water Saving Device-t ajánlom, ami a vizet nyitja meg / zárja el a kéz odatartásakor. Most, hogy ezt is megoldottam (szívesen 🙂 ), térjünk vissza az eredeti témához! Tehát az infra érzékelőnek hála a szappanadagolóból egy kézmosáshoz elegendő habot kapunk, és nem addig engedi ki magából az anyagot, amíg a kezünket alátartjuk. Így amiatt sem kell aggódni, hogy a folyadékkal összemaszatolunk bármit is, vagy hogy még folyik belőle a cucc, mikor már nem akarjuk – ami látványnak sem a legszebb. Direkt odafigyeltem (és fogok is), hogy habot írjak, mivel nem szappant kapunk a kezünkbe, vagy valami folyadékot, hanem HABot, ugyanis a készükék ilyen halmazállapotúvá alakítja a tartályban lévő folyadékot. Itt érdemes gyorsan megjegyezni, hogy az adagoló állítólag bármilyen, bolti folyékony szappannal utántölthető. Amennyiben sűrű lenne a szappan, úgy érdemes 70% víz – 30% szappan arányban utántölteni a tartályt.

Xiaomi Soap Dispenser 02

A “rövidke” bevezető után lássuk az érdemi részt. Mivel nem tudtam, mit fogok tesztelni, ezért a csomag mérete meglepett, ami pontosan 13 x 9,6 x 25,50 centiméteres volt, és 896 gramm tömegű. Először csak pislogtam, de kibontás után azonnal tudtam, hogy a kedvenc gyártóm termékéről van szó, ugyanis magán hordozza a Xiaomi védjegyeit. Egy fehér hasábot kaptam, amin kínai írásjelek mondanának valamit – ha érteném – szerencsére az oldalán azonban angolul feltüntették, mit is rejt a doboz. Kinyitva viszont a jól megszokott helykihasználás és minimalizmus fogad, minden millimétert felhasználtak, így szokásukhoz híven pont akkora a tér, amekkorának lennie kell, hogy minden beleférjen. A csomag tartalmaz egy flakon (250 ml) antibakteriális folyadékot, magát az adagolófejet, valamint 3 db AA elemet, ami a működéséhez szükséges, és a kínai leírást. Maga az eszköz 10 x 6,6 x 20,5 centiméteres, kissé ovális alakú, ami a teteje felé szépen összeszűkül. A feje kissé ívesen – pontosan 13,5 fokosan hajlik meg, így az ergonomikus kialakításnak hála kényelmesen tudjuk alátenni a kezünket. A tömege 250 gramm csupán, de ez a szerkezeté, a tartály kb. ugyanennyit tesz hozzá, így üzemkész állapotban nagyjából fél kilós az egész kiegészítő.

Xiaomi Mijia Soap Dispenser 2

Az üzembehelyezéshez folyadékkal teli tartályra kell az eszközt ráhelyezni, majd a hátoldalán lévő takarólemez levétele után következhet a három elem behelyezése. Ezzel meg is vagyunk, már csak a bekapcsológombot kell megnyomni, aminek hatására a tetejénél lévő LED fehéren felvillan. Ezzel meg is volnánk mindennel, már használhatjuk is, ami nemcsak egyszerű, de gyors is. Semmit nem kell nyomkodni, a fej alsó részénél egy infraszenzor figyel, így amint alátartjuk a kezünket, az érzékelő észlelve azt 0,25 másodperc alatt kapunk is egy adag habot. Kis berregés hallatszik ugyan a működés közben, de szerencsére ez diszkrét, így senki nem panaszkodhat miatta. A hab állaga nekem a habfürdőéhez áll a legközelebb, ezt a 12:1 levegő-„szappan” aránya eredményezi. A gyárilag hozzá kapott folyadék pH semleges, természetes illóolajat tartalmaz, és ötféle baktériumot képes elpusztítani, név szerint a 8099, ATCC 6538, ATCC 1542, ATCC 10231, ATTC 13311 – így is csúnyák, de a nevük is az, így azt mondom, jó ha nincsenek velünk. Aki kicsit járatosabb a témában, igazán megmondhatná ezek pontosan mit is takarnak, a kutakodásom eredménye nem volt 100%-ban hiteles, félrevezetni viszont nem akarok senkit fals információk leírásával.

Xiaomi Soap Dispenser 04

Most megosztom veletek tapasztalataimat így pár nap használat után, és mint első ilyen eszközöm. Mint mondtam, az üzembe helyezés gyerekjáték, bekapcsolás után azonnal tettre kész a kütyü. Meglepően gyorsan teszi a dolgát, elegendő mennyiségű habot adagol, hogy megtisztítsam a kezem. Méretéből adódóan nincs szüksége nagy helyre, egy fogmosópohárnál alig nagyobb helyen is elfér, és szépen is mutat. Külön tetszik, hogy a kapott folyadék zöldes színű, jól passzol a fehér készülékházhoz. Bevallom, annyira megtetszett, hogy az első pár alkalommal, mint egy gyerek, úgy élveztem a működését, és garantálom, ők is élvezni fogják a kézmosást ezzel. Csak győzzük utántölteni, mert ők állandóan ott fognak legyeskedni körülötte. Amúgy majdcsak egy hét használat után arra jutottam, hogy ugyan kevésnek tűnhet a 250 ml-es tartálya, de egy 2-3 fős háztartásban így is ki fog tartani simán 2-3 hónapig, vagy akár tovább – persze ez nagyban függ a használattól is.

Kicsit kanyarodjunk vissza az üzemeltetéséhez! Szerencsére nem kell fúrni – faragni, a saját talpán megáll a szerkezet, ami IPX3-as besorolást kapott, ez annyit tesz, hogy a vízpermet ellen védett. Így bárhol használható, legyen szó a fürdőszobában a mosdókagylón / vagy mellette, de akár a konyhában is. Működés és bekapcsolás esetén az előlapnál fehéren felvillan a LED, így tudjuk, ha működik, ellenben, ha kikapcsoljuk, vagy merül az elem, akkor piros színnel kapunk visszajelzést.

Összességében ezzel a termékkel is maradéktalanul elégedett vagyok. A csomag mindent tartalmaz, ami a használathoz szükséges, az anyaghasználat, akárcsak az összeszerelés minősége sem hagy kívánnivalót maga után, a formaterv pedig kecses, minden lakásban megállja a helyét. Ezt nem is vonhatjuk kétségbe, a termék 2018-ban “Good Design Award”-ot nyert.

MárkaXIAOMI MIJIA
Méret100 x 66 x 205 mm
Működési hőmérséklet5 – 40℃
Működési páratartalomRH 0 – 95%
Vízállósági besorolásIPX3
Érzékelési távolság< 70 milliméter
Tömeg250 gramm
Energiaellátás3 x AA elem

Amennyiben te is szeretnél egy ilyen érintésmentes „szappanadagolót”, akkor ezt most a Banggoodon 38,99 dollárért (~11 400 Ft) vásárolhatod meg, a szállítás pedig 1,6 dollár (~450 Ft) Air Parcel Registered szállítási móddal, így nyomon lehet követni, hogy merre jár út közben. A rendeléshez nincs is más dolgod, mint az alábbi linkre kattintani:

MIJIA Automatically Touchless Foaming Dish

A szerző értékelése

{REVIEW}

label=Overall

decimal=0

max=5

Dizájn=5

Képességek=5

Körítés=5

Ár=4

{/REVIEW}


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve, mert amit mi nem találunk meg, olyan kupon nincs is!  Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!

Vásárlási segédlet: