Ugyan ez nem ez a legújabb, 5-ös széria egyik darabja, viszont így sem lehet rá panasz semmilyen téren- az áráról meg ne is beszéljünk (csak a végén).

Néha-néha felbukkan nálunk egy TV, amiről érdemes pár szót ejteni. Na jó, a gyártó fix szokott lenni, nem is kérdés miért – és nem (csak) azért, mert szeretem a kínai vállalat termékeit. Egyszerűen arról van szó, hogy minőségi beszállítókkal dolgoznak, remek a hardver, és nem utolsósorban az áruk is kedvező. Otthon szerintem mindenkinek akad legalább egy készüléke, ha nem is a hagyományos szerepet tölti be már, de azért egy nagy képernyőn kényelmesebb egy filmet megnézni, mint egy mobilon vagy tableten. Főleg, ha áthívunk pár ismerőst, hogy egy közös mozi estet tartsunk, amelyen jól elszórakozhatunk. Nos, erre is van egy pénztárcabarát ötletünk, lássuk mit érdemes/kell tudni róla!

A Xiaomi (természetesen) televíziókat is gyárt, és eddig nem olvastam róla negatív kritikát, ezért is merem ajánlani. A szóban forgó készülék 94,6 x 60,6 x 23,3 centiméteres, a tömege 7,6 kilogramm. Lábak nélkül ez 96,4 x 54,1 centiméterre és 7,5 kilogrammra módosul – bár a tömeg nem mérvadó. A képátló, ahogy a címből is kiderült 43”, ami 109 centméternek felel meg itthon. A vékony, szürke színű kávák között a panel 3840 x 2160 pixelben, azaz 4K-ban adja vissza a képet, amely támogatja a HDR-t is. A kijelző nem mellesleg a szintén kínai BOE vállalattól érkezik – többek között szállítanak a Huawei-nek, az Apple-nek, így elmondható, nem kispályások ebben a szegmensben. A TV hátoldalán akad pár csatlakozó, így kapunk 3 HDMI-t, 2 USB-t, egy 3,5 mm-es audio kimenetet, egy CI portot (DVB-T2+C), egy Ethernet bemenetet, egy optikai kimenetet, AV inputot és egy hagyományos antenna bemenetet. Egy „átlagos” televízió esetén ez – szerintem – bőven elegendő, így nem hiszem, hogy erre a mennyiségre bárki panaszkodna. A hangokat 2 x 8 W-os hangszórók szólaltatják meg, amelyek támogatják a DTS-t és a Dolby Audio-t is.

A külső után nézzük a belsőt, elvégre már leáldozott a buta TV-k kora is! A rendszer működéséért az MSD6886NQGA-8-00H4 platform felel, amelyben egy négymagos (Cortex-A55, 64 bit) CPU dolgozik, a GPU szerepét pedig a Mali-470 MP3 (650MHz) látja el. Ezek együttesen a kép élességének- és a színek pontosságának javításában is szerepet játszanak. Míg memóriából 2 GB-ot kapunk, addig tárhelyből már 8 GB áll a rendelkezésünkre, és bár ez elsőre ugyan nem tűnik soknak, de nem egy telefonról van szó, elegendő lesz. Okos TV-ről lévén nem maradt ki a Wi-Fi, amelyből dual-bandes (2,4 és 5 GHz) egységet kapunk, emellé pedig az Ethernet port is adott (100 Mbps), így a világhálót könnyedén elérhetjük. A Bluetooth nyújtotta kényelemről sem kell lemondani, 4.2-es szabványon képes kommunikálni más eszközökkel. Operációs rendszerből aránylag friss, konkrétan az Android 9-es verziója pihen a belső tárhely egy részén. Ennek hála a Play áruházból tudjuk tovább bővíteni az alkalmazások listáját.

Végül essen pár szó a távirányítóról is, amely csinos kis darab. Ez szerencsére nem az eddig megszokott, minden TV-hez alaptartozék, amely tele van kismillió gombbal, hanem a márkától megszokott, kecses kis alkalmatosság. Összesen 12 gomb található rajta, ezzel a készülék összes funkciója elérhető és kezelhető. Ez már nem infrán keresztül küldi a jelet a televíziónak, hanem a fejlettebb Bluetooth kapcsolatot használja – részben emiatt is került ez az átviteli forma a rendszerbe.

Leírás:

  • Gyártó: Xiaomi
  • Típus: Mi TV 4S
  • Tápfeszültség: 220-240 V, 50/60 HZ
  • Fogyasztás: 75 W
  • Méretek (állvánnyal/állvány nélkül): 964 x 606 x 233 / 964 x 561 x 233 mm
  • Tömeg (állvánnyal/állvány nélkül): 7,6 kg / 7,5 kg
  • Panel mérete: 43 hüvelyk (109 centiméter)
  • Panel típusa: BOE
  • Betekintési szög: 178 ° (H) / 178 ° (V)
  • Színmélység: 16,7 M 8 bites
  • Színtartomány: 72% (Typ.)
  • Színhőmérséklet: 10 000 + -3 000 K
  • Fényerő: 250 nit (TYP)
  • Háttérvilágítás: OD 20
  • Platform: MSD6886NQGA-8-00H4
  • CPU: 4xCortex-A55 mag (64 bites)
  • GPU: Mali-470 MP3 (650 MHz)
  • Operációs rendszer: Android 9.0
  • Memória: 2 GB
  • Tárhely: 8 GB (nem bővíthető)

Csomag tartalma:

  • 1 x Mi TV 4S
  • 1 x Távirányító
  • 2 x Talp
  • 4 x Csavar
  • 1 x Használati útmutató

És mi más következne a végén, mint az a bizonyos lényegi kérdés, mint az ár. Nos, ebben sem okoz csalódást a TV. A Tomtop webáruház most a németországi raktárból történő kiszállítással – amely ingyenes, és 3-5 munkanap alatt itt is van419,99 $-t (~130 000 Ft) kér a TV-ért. Ennyiért itthon ilyen készüléket nem találni, ezért, ha őt kerested, ne hagyd ki ezt az akciót!

A vásárlásért kattints az alábbi linkre:

Xiaomi Mi TV 4S 43″ UHD


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet: