Egy kellemesen erős, mégis nem túl nagy laptop jól jöhet azoknak, akik állandóan hurcolják a gépüket, erre a Huaweinek is van egy jó ajánlata.

Ha meghalljuk, hogy hordozható – kicsi és könnyű – laptop, akkor általában arra asszociálunk, hogy egy Word eldöcög rajta. Nos, a kínai vállalat nem pont így gondolja, így egy elég ütős hardvert találunk a gép belsejében. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a külcsínnel. A laptop mérete 286 x 211 x 14,9 milliméter, a tömege 1330 gramm. A vékony, kecses géptest persze hátrányokat is maga után von, méghozzá a csatlakozók terén. Ebben nem bővelkedik, mindössze két USB Type-C csatlakozót találunk rajta, ebből az egyik a töltésért felel, ezen kívül egy 3,5 mm-es jack csatlakozót találunk rajta. Ezért érdemes egy USB elosztót beszerezni, amennyiben külső perifériákat is szeretnénk csatlakoztatni a géphez. A fedlapot felhajtva szemünk elé tárul a kijelző és a klaviatúra. Utóbbi a megszokott, minimalistább kialakítású, amelyről hiányzik a numpad, de ez ekkora méret esetén megszokott. A kijelző – ahogy a gép neve is sugallja – 13”-os, a képaránya 3:2, felbontását tekintve pedig 2160 x 1440 pixel. A megjelenítő képes az érintésérzékelésére, így akár egy tabletként is használható, ha éppen nem akarunk egérrel vagy billenytűzettel bajlódni. A kijelző körül vékony káva található, egyedül alul vastagabb, ahol a gyártó logo-ja is pihen, míg felül kapott helyet az 1 megapixeles kamera. Egyszerűen szép a külső, meg kell hagyni.

A belbecsre sem lehet panasz, egy elég erős motor lakozik a géptestben. A meghajtásról az Intel újgenerációs, Core i5-10210U processziora gondoskodik, amely maximum 4,2 GHz-en képes üzemelni. A GPU szerepét az NVIDIA GeForce MX250 tölti be, amely 2 GB-nyi GDDR5-ös memóriával rendelkezik. Emellett 16 GB memóriát, illetve 512 GB tárhelyet kapunk, amely gyors M.2-es csatolófelületbe illeszkedik. A hálózati kapcsolatok terén is rendben van minden, a Wi-Fi kezeli a b/g/n/ac szabványokat, és természetesen dual-bandes. Kapunk még egy Bluetooth egységet, ez 5.0-ás szabványú és egy ujjlenyomat-olvasót is beépítettek a bekapcsoló gombba, így a biztonság is adott. Az energiát egy 3660 mAh-ás Li-ion telep biztosítja, amelyhez egy 65 W-os USB-C típusú adapter tartozik. Az operációs rendszer tekintetében pedig előre telepített Windows 10 áll bevetésre készen.

LeírásMárka:  Huawei
Modell: MateBook 13 (2020)
CPU: Intel Core i5 10210U (négymagos, maximum 4,2 GHz-es órajle)
Grafikus kártya: NVIDIA GeForce MX250 (2GB GDDR5)
TárolásRAM: 16 GB (LPDDR3, 2133MHz)
Merevlemez: 512 GB SSD (NVMe, M.2 csatolófelület)
KijelzőKépernyő mérete: 13 hüvelykes
Képarány: 3: 2
Képernyő felbontása: 2160 x 1440 pixel
Képernyő típusa: IPS panel
Érintőképernyő: Multi touch
Vezeték nélküli kapcsolatWIFI: 802.11 b/g/n/ac , dual-band (2,4 & 5 GHz)
Bluetooth: 5.0
Kamera1 megapixel
Portok2 × USB Type-C
1 x 3,5 mm-es fülhallgató/mikrofon kombinált csatlakozó
AkkumulátorKapacitása: 3 660 mAh Li-ion
Tápegység típusa: HUAWEI USB-C 65W hálózati adapter
Operációs rendszerWindows 10 Home (előre telepített)
Egyéb funkciókHangszóró/mikrofon: Beépített sztereó hangszórók és mikrofon
Ujjlenyomat-olvasó: Beépített, a bekapcsoló gombban
Méretek és tömegTermék mérete: 286 × 211 × 14,9 mm
Termék tömege: 1,33 kg
Csomag tartalma1 x töltő
1 x notebook

Összességében elmondható, hogy egy kicsi, mégis kellően erős gépet kapunk a pénzünkért, amely keményebb feladatokkal is megbirkózik. A hardver komoly teljesítményre képes, így bármilyen fronton megállja a helyét, egyedül a csatlakozók számára lehet panasz. Ezt könnyen orvosolhatjuk egy kiegészítővel, amelynek hála több periféria is csatlakoztatható a MateBook 13-hoz. És végül jöjjön a gép ára, ami – a tudásához és kialakításához mérve – nem is olyan vészes. A Geekbuyingon most 1149,99 $-t (~356 000 Ft) kérnek érte, a szállítás – EU Priority Line – 35,19 $ (~10 000 Ft). Így a VÁM és ÁFA megfizetése szóba sem kerülhet. Sőt, a MateBook135 kuponkóddal tovább faraghatjuk a vételárat, 1136,99 dollárra.

A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

HUAWEI MateBook 13
Kuponkód: MateBook135facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet: