Ma sem maradunk friss hírek nélkül a kínai márkához kapcsolódóan, ami elég érdekes információkat tartalmaz a jövőre nézve.


A két vállalat – a Xiaomi és a Redmi – 2019 vége óta szinte pár hetente lep meg minket egy-egy új készülékkel. Ennek lehet örülni, vagy bosszankodni, de tény, hogy így sikerült az idei évben is növelniük az eladásaik számát, miközben a többi gyártó alig tudott növekedést felmutatni – vagy éppen visszaesett a kereslet a termékeik iránt. A cég vezérigazgatója bejelentette, hogy ez év végéig abbahagyja a 4G képes okostelefonok gyártását a kínai piacon. Így minden belpiacos mobiltelefon 5G képes lesz – bár a kínálat nagyja már így is az. A 4G-s okostelefonok helyett a műholdas internet fejlesztésével kíván foglalkozni, illetve elkezdik ők is kutatni/fejleszteni a 6G-t.

Lei Jun, a Xiaomi társalapítója és vezérigazgatója egy interjúban mesélt a vállalat jövőbeni terveiről, illetve megosztotta azokat a nehézségeket is, amelyeket a COVID-19 okozott. Elmondása szerint az 5G forradalmasítja az iparágát olyan alkalmazásokkal, mint a 4/8K-s videokonferencia, a streaming játékok vagy a gépjárműveknél az auto-pilot rendszerek. Így a Xiaomi/Redmi az új készülékek esetén az 5G-s modellekre kíván koncentrálni. A Kínában kitört koronavírus járvány komolyan érintette a vállalat ellátási láncait, és az 5G képes mobilok kifogytak a raktárakból.  Ez arra késztette a Xiaomit, hogy 250 millió jüant (~11 250 000 000 Ft) fektessenek be a gyártási kapacitás növelésébe – ami azért nem kis pénz. Ennek eredményeként – illetve annak, hogy Kínában rohamléptekkel épül az új generációs mobilhálózat – a cég tervei szerint a 4G-s modellek eltűnnek a belpiacról. Így a forrásokat és a mérnököket átcsoportosíthatják az 5G-s telefonok tervezésére, fejlesztésére.

Mindemellett egyre nagyobb figyelmet fordítanak az IoT-re, amely egyre jobban behálózza mindennapi életünket. A kínai kormánnyal is együttműködnek, az 5G-s technológiára támaszkodó katasztrófa-figyelmeztető rendszerek és más, közszolgáltatási rendszerek kiépítésében. Végül, de nem utolsó sorban, a Xiaomi belevágott a 6G-s és a műholdas internetes technológia kutatásába is, amelyek a jövőt vetítik előre a cég számára.

Ugyan a 4G-s telefonok első körben csak a hazai piacon kerülnek kivezetésre, azonban nem kell nagy jóstehetségnek lenni, hogy belássuk, ez a folyamat lassan át fog szivárogni a nemzetközi verziókra is, így 1-2 éven belül megszűnhetnek az ilyen típusú készülékek. Addigra remélhetőleg kis hazánkban – és minden más országban is – annyira kiépül az 5G-s hálózat, hogy fel sem tűnik nekünk ennek a hiánya.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!
facebook button final

Vásárlási segédlet: