Mint az bizonyossá vált, a kínai cég végleg szakít a Google szolgáltatásaival.

Huawei 01

Nem igazán meglepő a bejelentés, hogy a május óta tartó embargó miatt a két cég szoros együttműködése véget ért. Ugyan egyes oldalak arról cikkeznek, hogy a Huawei Google mentes jövőt épít, azonban ez – részben – botorság. Mi, akik tudjuk, hogy mit beszélünk, az elején leszögezzük, hogy nem a teljes Android rendszerrel szakít a vállalat, hanem csak a szolgáltatásokkal. Ez a kissé furcsa helyzet abból adódik, hogy maga az operációs rendszer egy része nyílt, szabadon hozzáférhető, alakítható. Ezt a szeletet megtartja a Huawei, csupán a GMS-től kell megválnia – ami tartalmazza a Play áruházat, a Térképet, a Youtube-ot, és a többi Google-féle szolgáltatást. Ezeket a saját rendszerükkel pótolják, aminek a neve a HMS (Huawei Mobile Services), és gőzerővel fejlesztik ezt a részt. Hogy lássuk, mennyire komolyan veszi a vállalat a saját ökoszisztémáját, arra jó példa Wangfei Fred (a gyártó osztrák leányvállalatának első embere) nyilatkozata.

Huawei 02

Ebben kifejti, hogy cége számára többé nem opció a Google licencek használata. Jelenleg kereskedelmi embargó él – amely szerint az amerikai cégek nem kereskedhetnek a Huawei-jel – így a Google sem szállíthat nekik. A jövőben, ha el is törlik ezen korlátozásokat, akkor is a fejük felett lebegne Damoklesz kardja (megint embargót hirdetnek), ami olyan bizonytalanná tenné az együttműködést – a két cég között – amire nem lehet üzletet építeni. A másik példa pedig nem más, mint a pénz. Csak idén a vállalat négymilliárd dollárt költ a HMS-re, ebből hárommilliárd dollárt a fejlesztők kapnak, akik a rendszeren dolgoznak, és egymilliárd dollár jut marketingcélokra. Természetesen a sikerhez nem elegendő a jó alap, programok is kellenek, hogy a telefonokat használni is lehessen. Elsődleges céljuk az amerikai cégekhez köthető népszerű appok (Facebook, Instagram, Viber, stb.) portolása a HMS-be. Ennek azonban nem technikai, hanem jogi akadályai vannak – kérdés, mit tudnak lépni ezügyben a vállalatnál – de a Google ökoszisztémába tartozó programok akkor is hiányozni fognak a rendszerből. A cég emellett fejlesztőstúdiókat/csapatokat támogat anyagilag, hogy az alkalmazásaikat HMS-kompatibilissé tegyék.

Huawei 03

Jelenleg a mobilfront kétpólusú. Az Android mellett csak az iOS rúghat labdába, most ezt a helyzetet szeretné felforgatni a Huawei. Ugyan tavaly ősszel megjelent a Mate 30 Pro – amely már a Google Play szolgáltatások nélkül debütált – azonban kisebb felhajtással, mint az elődmodell(ek). Nemsokára érkeznek az idei csúcskészülékek, amelyek szintén GApps nélkül kerülnek forgalomba, így képet kaphatunk arról, hogy a piac mit szól az új fejlesztéshez. Annyit előre leszögezhetünk, hogy a három új modell hardverügyileg rendben lesz, ahogy erről ebben a cikkben már beszámoltunk.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet: