Akinek szúrja a szemét a Mi 10 – netalántán a Mi 10 Pro – ára, annak már elérhető a könnyített verziós kiadás is.

Sokan megbotránkoztak az idei csúcstelefonok árain – én nem igazán. Elég komoly hardver került bele minden téren, és azért ezek nem olcsó komponensek. Sokan szerettek volna egy ilyen készüléket, de az árcédula miatt inkább visszatáncoltak, és/vagy kivárásra játszottak. Nos, nekik – és mindenki másnak – tudok egy jó hírrel szolgálni, megvásárolható a Mi 10 Lite telefon, jóval kedvezőbb áron. Persze a baráti árért, és a Lite utótagért cserébe kompromisszumokat kell kötni, de (véleményem szerint) ennek a mobilnak sincs semmi szégyenkezni valója.

A készülék mérete 163,7 x 74,8 x 7,9 milliméter lett, a tömege 192 gramm. Az előlapot egy 6,57”-es, 1080 x 2400 pixel felbontású AMOLED kijelző foglalja el. Az ujjlenyomat-olvasó a kijelző alatt kapott helyet, és a képernyőbe egy csepp alakú bevágásban figyel a 16 megapixeles szelfi-kamera. A hátlapon – a könnyítés eredményeképpen – ugyan szintén négy kamera található, de azok felbontása kissé megfogyott. Így az elsődleges szenzor 48 megapixeles (f/1.8) felbontású, ami mellé jár egy 8 megapixeles (f/2.2, 120o) széles látószögű kamera, valamint egy 2 megapixeles (f/2.2) makró- és szintén 2 megapixeles (2.4) mélység-érzékelő szenzor. Videót maximum 4K@30/60fps-sel tudunk rögzíteni, de aki szereti a lassított felvételeket, annak be kell érnie 1080p-vel, ott viszont akár 120/240/960 fps-sel lehet mozgóképet is rögzíteni. Adott az infraport, valamint a 3,5 mm-es jack csatlakozó is, a töltőport pedig USB Type-C-s, ahogy annak lennie kell 2020-ban.

A meghajtásról a Snapdragon 765G (7 nm, 1 x 2,4 GHz Kryo 475 Prime & 1 x 2,2 GHz Kryo 475 Gold & 6 x 1,8 GHz Kryo 475 Silver mag) felel, míg a GPU szerepét az Adreno 620 tölti be. A memória/tárhely kombinációk száma összesen háromféle lehet, amennyiben valaki a 6 GB-os memóriával szerelt mobilt választja, úgy 64 vagy 128 GB-nyi tárhely közül választhat, azonban ha ez kevés, a 8 GB rendszermemóriával szerelt változat esetén már 256 GB-nyi tárhely jár. Fontos megjegyezni, hogy a belső tároló mérete SD kártyával nem bővíthető, így érdemes mérlegelni, melyik változatot választja az ember fia. A többi komponenst szinte fel sem kellene sorolni, majdcsak egyértelmű minden hardverelem. Így adott a dual-bandes Wi-Fi, amely az ac szabványig (Wi-Fi 5) bezárólag észleli a netet, de ott a Bluetooth is, amely viszont már 5.1-es. A helyzetünket az A-GPS, GLONASS, BDS, GALILEO, QZSS műholdak próbálják megtalálni, és az NFC sem hiányozhat a Mi 10 Lite-ból. Az energiaellátásért egy 4160 mAh-ás akkumulátor felel, amely támogatja a 20 W-os gyorstöltést. Operációs rendszerből természetesen a MIUI 11 fut a mobilon, amely Android 10-es alapokon nyugszik – a későbbiekben ezek frissülni fognak értelemszerűen.

 

ModellXiaomi Mi 10 Lite 5G (Global verzió)
Támogatott hálózatok2G: GSM B2/B3/B5/B8

3G: WCDMA: B1/B2/B4/B5/B8

4G: FDD-LTE: B1/B2/B3/B4/B5/B7/B8/B20

TDD-LTE: B38/B40/B41

5G: n1/n3/n7/n28/n77/n78

SIM-kártyahely: Dual SIM-Dual Standby (nano SIM)

Hardver OS: MIUI 11 (Android 10 alapon)

CPU: Snapdragon 765G

GPU: Adreno 620, max. 625MHz

RAM: 6 GB (LPDDR4X)

ROM: 64/128 GB UFS2.1 (opcionális)

Tárhely bővíthetőség: nem támogatott

KijelzőMérete: 6,57″ AMOLED TrueColor kijelző

Felbontása: 2400 x 1080 pixel (Full HD+), 20:9 képarány

KameraHátlapi kamerák:

  • 48 megapixeles fő kamera:  1,6 μm, 4 az 1-ben pixelösszevonás, f/1.79
  • 8 megapiyeles nagylátószögű kamera: 120 ° látószög, f/2.2
  • 2 megapixeles mélység-érzékelő: 1,75 μm,
  • 2 megapixeles makro kamera: 1,75 μm, f/2.4, AF (2–10 cm)

Mozgókép készítés:

4K: 30/60 fps

1080p: 30/60/120/240/960 fps

720p: 30/120/240/960 fps

Előlapi kamera:

  • 16 megapixel (f/2.25)

Videófelvétel:

1080p – 30 fps

720p – 30/120 fps

Támogatott nyelvekAzerbajdzsán, maláj, bosnyák, katalán, cseh, dán, német, észt, angol (India), angol (Egyesült Királyság), angol (Egyesült Államok), spanyol (Spanyolország), spanyol (Amerika), baszk, francia, galíciai, hausa , Horvát, indonéz, olasz, lett, litván, magyar, máltai, holland, hivatalos norvég, üzbég, lengyel, portugál (Brazília), portugál (Portugália), román, albán, szlovén, szlovák, finn, svéd, vietnami, török, Görög, belorusz, bolgár, kazah, macedón, orosz, szerb, ukrán, grúz, örmény, héber, urdu, arab, perzsa, nepáli (India), nepáli (Nepál), marathi, hindi, asszámi, bengáli (India), bebgali (Banglades), pandzsábi, gudzsaráti, orija, tamil, telugu, kannada, malajálam, thai, khmer, koreai, japán, egyszerűsített kínai, pandzsábi, gudzsaráti, orija, tamil, telugu, kannada, malajálam, thai, khmer, koreai,Japán, egyszerűsített kínai, hagyományos kínai (Tajvan), hagyományos kínai (Hongkong)
Akkumulátor Kapacitása: 4 160 mAh

Gyorstöltés: 20 W (QC 3.0)

Töltő interfész: USB Type-C

Töltő típusa: EU (22,5 W)

Egyéb funkciók Wi-Fi: 802.11 a/b/g/n/ac, 2×2 MU-MIMO támogatás, Miracast, WiFi Direct

Bluetooth: 5.1

Helymeghatározás: GPS (L1 + L5), Galileo (E1 + E5a), GLONASS (G1), Beidou (B1), QZSS (L1 + L5)

Érzékelők: képernyő alatti ujjlenyomat-érzékelő, AI arcfeloldás NFC, közelségérzékelő, környezeti fényérzékelő, gyorsulásmérő, giroszkóp, elektronikus iránytű, infravörös érzékelő,

Audio: Hi-Res audio, Mi Audio Sound

Fejhallgató-csatlakozó: 3,5 mm

Méretek és tömegTermék mérete: 163,71 x 74,77 x 7,88 milliméter

Termék tömege: 192 gramm

Csomag tartalma1 x Xiaomi Mi 10 Lite 5G okostelefon

1 x USB Type-C USB kábel

1 x védőtok

1 x EU töltő

1 x SIM tű

Elmondható, hogy egy igen kellemes hardverrel szerelt mobilt adott ki (ismét) a Xiaomi, amely képes a legmodernebb hálózatokra is felkúszni. Akinek nem kell a legerősebb processzor, vagy a jelenleg elérhető legnagyobb felbontású kamera, de szeretne egy 5G képes mobilt kedvező áron, akkor ez az ő készüléke lehet. A Banggood weboldalán – természetesen a Global verzió – már meg is vásárolható a 6 GB rendszermemóriával szerelt két változata, Aurora Blue, Dream White és Cosmic Grey színekben.

A kisebb (6/64 GB-os) modellért 349 $-t (~107 000 Ft) kérnek a BGX10L6 kupon felhasználásával, az EU Priority Line szállítás pedig 5,77 $(~1 770 Ft). A nagyobb tárhellyel bíró változat (6/128 GB-os) ára sem vészes, a BGX10L8 kuponnal ez is csak 399 $ (~122 000 Ft), a szállítás – EU Priority Line – pedig ugyanúgy 5,77 $ (~1 770 Ft). A vásárláshoz kattints az alábbi link egyikére:

Xiaomi Mi 10 Lite 6/64 GB

KUPONKÓD: BGX10L6

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!

Xiaomi Mi 10 Lite 6/128 GB

KUPONKÓD: BGX10L8

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: