A mopot mindenki – még férfitársaim is – ismeri, amelynek hála könnyen és gyorsan tudjuk a lakást kitakarítani .

Azt már tudjuk, hogy a Xiaomi ott segít, ahol csak tud, azaz mindenhol. A takarítás terén sincs mentség, hogy ne az ő szerkezeteit használjuk. Ezzel a felmosóval (ha egyáltalán ez a jó szó rá) nemcsak szélsebesen végezhetjük el a házimunka ezen részét, de szinte minden padlófelülettel megbirkózik. Így használhatjuk kerámián, keményfán, de akár laminált padlón is. Könnyen kezelhető, befér az asztal, a kanapé, a szék alá is, és áramforrásra sincs szüksége a működéshez. Plusz, még azt a mindenki által utált felmosóvödröt sem kell magunkkal hurcolásznunk a lakásban, amiben a víz elég hamar gusztustalan színű és állagú lesz.

A szerkezet maga 124 x 35,5 centiméteres, a tömege 750 gramm (üresen). Anyagát tekintve ABS és acél, a felmosófej pedig 355 x 120 milliméteres. A nyele teleszkópos, így könnyen összecsukható, ha épp nincs rá szükségünk. Közvetlenül a fej előtt helyezkedik el a 350 milliliteres víztartály, amelynek hála egyrészt a súlypont alul helyezkedik el, másrészt pedig akár 100 négyzetméternyi területet képes feltakarítani. A könnyű használatért a fej 360 fokban képes forogni, így minden sarkot – rést képes elérni. A felmosófej mikroszálas anyagból készült – így nemcsak összegyűjti a koszt, de hamar fel is szárad a padló, nem kell tócsákat kerülgetni. Ezt ragasztócsíkokkal látták el, így könnyen cserélhető, ha esetleg elhasználódna. A víztartály tartalmát a fogórésznél elhelyezett kis karral lehet kipermetezni közvetlenül a mop elé, pontosan 2 millilitert, amit utána csak fel kell törölnünk.

Jellemzők:

  • Gyorsan száradó padló
  • 2 ml vízpermet egyetlen fújással
  • 95 cm széles permetezőterület
  • Szén-mikroszálas törlőkendő
  • 360 fokos forgás
  • 1,2 méteres felmosófej
  • 1 másodperc alatt kicserélhető felmosófej

Műszaki adatok:

  • Márkanév: Xiaom Deerma
  • Méret: 124 x 35,5 centiméter
  • Tömeg: 750 gramm
  • Szín: fehér
  • Anyaga: ABS + acél
  • Tartály kapacitása: 350 milliliter
  • Forgási szög: 360 fok
  • Nyél maximális hosszúsága: 120 cm
  • Felmosófej anyaga: szén-mikroszálas kendő
  • Felmosófej mérete: 35,5 x 12 centiméter

A csomag tartalma:

  • 1 × Deerma vízpermetes mop
  • 1 × felmosófej
  • 1 × víztartály
  • 1 × felhasználói kézikönyv

Ezzel a szerkezettel akár élvezetes is lehet a felmosás – akár. Ne párunkat lepjük meg vele, jobban fog örülni, ha megvesszük, és mi segítünk be ezzel a házimunkába. Nem kell áram, nincs olyan eset, hogy lemerül az akku, csak előkapjuk, és már takaríthatunk is. Mindezt pedig újra a Xiaomival tehetjük meg, és a név alapján előre sejthető, hogy nem egy teszkós minőséget kapunk a pénzünkért. Amiből nem is kell egy vagyont rááldozni, hogy tiszta/tisztább lakásunk legyen, a Tomtopnál most villámakció keretében – korlátozott mennyiségben – 21,99$ (~6890 Ft) ellenében megkapjuk NÉMET raktárból, a szállítása pedig ingyenes. Ennyiért egy sima felmosót vágnak hozzánk egy vödörrel, ami azért nem ez a szint…

A vásárláshoz kattints az alábbi linkre (és válaszd a német raktárat):

Xiaomi Mijia Deerma vízpermetes mop


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet: