Egy ház esetén fontos a védelem, elvégre könnyű a rablók áldozatául esni, de létezik megfizethető biztonsági felszerelés.

Ma már egy átlagos családi házban is alsó hangon milliókat érnek a használati tárgyaink. Gondoljunk csak bele, mi mindenünk van, amiket könnyű meglovasítani, legyen az TV, számítógép, szerszámok. A legtöbb háznál nincs semmiféle védelem – se riasztó, és a szomszédok már nem ismerik úgy egymást, mint régen. Persze ez a kamerarendszer sem akadályozza meg a rossz szándékú embereket, de ha meglátnak pár kamerát, könnyen más célpontot keresnek a mi lakunk helyett.  Valamint, ha megtörténik a baj, legalább a hatóságoknak videófelvételük lesz az elkövető(k)ről, és így nagyobb eséllyel lehet őket azonosítani, és kaphatjuk vissza értéktárgyainkat.

Ennek a rendszernek több előnye is van. Egyik, hogy összesen négy kamrát kapunk, így elég jól le lehet fedni a területet, amit meg szeretnénk figyelni. A másik az, hogy nem kell a kábelekkel sokat bajlódni, a képet a kamerák vezeték nélkül továbbítják az NVR felvevőnek – csak az áramot kell biztosítani számukra. A harmadik, amit kiemelnék pedig az, hogy riasztást tud küldeni a rendszer, vagy mi is rápillanthatunk az eseményekre, ha úgy kívánnánk. De lássuk kicsit részletesebben ezt a megfigyelő rendszert.

Kezdjük a szett agyával, az NVR rögzítővel, amely mérete 25,5 x 21 x 4,3 centiméter, színe fekete. Az elején a kezelőgombok kaptak helyet – leginkább egy videólejátszóra hasonlít, míg a portok a hátoldalon kaptak helyet. Itt a két antenna mellett találunk egy VGA- és egy HDMI kimenetet, egy LAN- és egy USB portot, valamint az energiaellátáshoz szükséges 12 V-os DC bemetet. A gép belsejében egy SATA csatlakozós HDD is beszerelhető, amelyre rögzíti a felvételt – ezt külön kell megvenni. Az energiaellátásról egy 12 V/2A-es töltőfej gondoskodik, míg a felvétel maximum 1920 x 1080 pixelen történhet. A rendszert több módon is beállíthatjuk, így lehetőségünk van a kézi felvételi módra, az ütemezettre, a mozgásérzékelés esetén történő felvételre, vagy a riasztásra. A kamerákkal Wi-Fi-n keresztül képes kommunikálni, a két antenna segítségével stabilabb és erősebb a kapcsolat az eszközök között. A hálózati frekvenciák közül a b/g/n szabványokat ismeri, míg az Ethernet portja 10/100-as – ez bőven elegendő is neki.

Kamerából négyet kapunk, így teljes a szett – a felveő is csak ennyit képes kezelni. A méretük 6,5 x 6,5 x 17 centiméter, tömegük 325 gramm, színük ugyanúgy fekete, és IP 66-os besorolással rendelkeznek. Ennek hála teljes mértékben védettek a por ellen, de a víz sem árthat neki. Ez azért magától adódik, hiszen elsősorban kültéri felhasználásra szánja az ember ezeket. A kamera felbontása 720p (1280 x 720 pixel), egy ¼-es CMOS érzékelő rögzít mindent. Ahogy az elvárható, éjjel sem lesz gond a használatukkal, összesen 3 darab infralámpa kapott helyet mindegyiken a tökéletes felvétel elkészítése érdekében. Felvételt akár 20-30 méteres távolságig képes készíteni, és a kamerának elegendő mindössze 0,1 lux fény, hogy megfelelően működjön. Energiához ők is az elektromos hálózaton keresztül jutnak, az adapter a csomag részét képezi. Az NVR rögzítőhöz kétféle módon kapcsolódhatnak, vagy az Ethernet porton keresztül, vagy Wi-Fin, elvégre ugyanazokat a hálózatokat (b/g/n) ismeri a kamera, mint a központi egység.

Leírás
NVR rögzíő
Méret25,5 x 21 x 4,3 centiméter
EnergiaellátásDC 12 V/2 A
Csatornák száma4
Felvételi módkézi ütemezett mozgás riasztás
Felbontás1920 x 1080
1024 x 768
1366 x 768
1440 x 900
Hálózati protokollokUPnP, SMTP, PPPoE , DHCP, stb.
CsatlakozókVGA
HDMI
USB 2.0
RJ45 (10/100)
Wi-Fi802.11 b/g/n
MerevlemezSATA HDD/SSD (nem tartozék)
Kompatibilis operációs rendszerekAndroid / iOS
Kamera
Mérete6,5 x 6,5 x 17 centiméter
Tömege325 gramm
IP védettségIP 66
EnergiaellátásDC 12 V/1 A
Érzékelő1/4″-os CMOS, 4 milliméteres
Felbontása1280 x 720 pixel
IR lámpák száma3 darab
IR távolság20-30 méter
KéptömörítésH.264
Csatlakozóktöltőport RJ45 port
Wi-Fi802.11 b/g/n
Csomag tartalma1 x NVR rögzíő
4 x kamera
5 x hálózati adapter
1 x USB egér
1 x hálózati kábel
csavarok és tiplik a kamerák rögzítéséhez
1 x használati kézikönyv (angol)

Aláírom, nem egy profi szettről beszélünk, de azért nem is kerül annyiba. A csomag mindent tartalmaz, amivel kiépíthetjük a biztonsági rendszerünket, csupán egy monitor/TV kell, és egy winchester – mindkettő olcsón beszerezhető. Kevés kábelezéssel (csak az áramnak kell) felszerelhető minden, és akárhonnan, akármikor tudjuk ellenőrizni, mi történik a portánkon. Nem mondom, hogy ez még karácsony előtt ideér – csodák azért még vannak – de az ára igen kedvező. A Tomtop-on most 109,99 $ (~31 950 Ft) ellenében megvásárolható, a szállítás német raktárból történik, ráadásul ingyen! A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

KKMoon 4 csatornás kamerarendszer

facebook button final


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: