Ha el akarod kezdeni az edzést, vagy csak formában akarsz maradni a téli zimankó idején, jól jöhet egy szobakerékpár.

Egyre többen vannak kis hazánkban is, akik sportos(abb) életmódot folytatnak. Azonban a hideg és az esős (a hóról már álmodni sem merek) időjárás – no meg a korlátozások – a négy fal közé szorítanak mindenkit. És sokan vannak, akik igénylik a mozgást, történjen az bármilyen formában is. Nemcsak edzésnek kiváló egy szobakerékpár, de a meglévő állóképesség fenntartásában, vagy éppen a sportolás elkezdésében is segítséget nyújthat. Ennél nincs kifogás, hogy nem jó az idő – hiszen a lakásban maradunk – és unalmas sem lehet, hiszen közben hallgathatunk zenét, vagy akár egy filmet is megnézhetünk. A jó kondinak pedig bármelyik életkorban csak pozitív hatásai lehetnek.

A helyhiány sem lehet kifogás, a szerkezet ugyanis 41 x 42 x 135 centiméteres összecsukott állapotban, míg kinyitva 41 x 79 x 119 centiméteres helyet foglal. A szobakerékpár tömege 15 kilogramm, a terhelhetősége pedig maximum 120 kilogramm lehet – így szinte bárki használhatja. A testmagasság sem jelent nagy gondot, az ülés szerencsére könnyen állítható, a földtől 77 – 87 centiméteres magasság között.

A szerkezet már a legújabb trendeket követi, így a lendkerék elől található, mintha egy velocipédet tekernénk. A Merax X-Bike Lite mágneses fékrendszerrel rendelkezik, a lendkerék tömege 2,5 kilogramm. A használata nemcsak gyerekjáték, de igen halk is, így bármikor is támad kedvünk tekerni egyet, nem zavarunk vele senkit. Az is mindegy, hogy éppen most kezdünk bele az edzésbe, vagy rendszeresen szoktunk sportolni, ugyanis nyolc nehézségi szinttel rendelkezik a szobakerékpár. Így mindenki megtalálja az állóképességének megfelelő edzésintenzitást.
Már régen elmúltak azok az idők, amikor a szobakerékpárra csak felültünk, tekertünk, és jóesetben láttuk az aktuális sebességünket. Itt is, mint minden valamire való fitneszeszköz esetében kapunk egy computert is, hogy ne vaktában tekerjünk.

Az LCD kijelzőn természetesen valós időben követhetjük a statisztikánkat. Azaz láthatjuk a sebességet, a megtett „távolságot”, a pulzusunkat és az elégetett kalóriák számát. A pulzusmérés az ergonomikus kormányba helyezett érzékelők segítségével történik, itt azért érdemes megemlíteni, hogy ez nem túl pontos. Inkább tájékoztató jellegű adatról beszélhetünk, de ez ma már minden ilyen típusú szerkezetnél megtalálható funkció.

Leírás
MárkaMerax
TípusX-Bike Lite
MegnevezésMágneses szobakerékpár
Színkék
Méretenyitott állapotban: 41 x 77 x 119 centiméter
összecsukva: 41 x 42 x 135 centiméter
Tömege15 kilogramm
Terhelhetőség120 kilogramm
Lendkerék tömege2,5 kilogramm
Funkcióksebesség
megtett távolság
pulzus
elégetett kalória

Aki szeretne (többet) mozogni, ezzel a szobakerékpárral könnyen megteheti az otthona kényelmében. Így sem az időjárás, sem a napszak nem akadályozhat minket, hiszen elég rá felpattanni, és mehet az edzés – közben még a kedvenc műsorunkat is nyomon követhetjük. Az árára sem lehet panasz, ugyanis az 5BKELDF3 kuponnal most 199,99 $-ért (~58 665 Ft) juthatunk hozzá, azonban csak a kék színű kerül ennyibe! A jó híreket folytatva a szállítása ingyenes, ráadásul német raktárból, így 3-10 munkanap alatt itt is van a kerékpár. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Merax X-Bike Lite mágneses szobakerékpár

Kuponkód: 5BKELDF3

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: