Kicsi, jól néz ki, bírja a gyűrődést, és hordozható. Kell ennél több egy hangszórótól? Aligha, de a gyártó azért még rátett egy lapáttal.

Zene bárhol, bármikor – ezek a kulcsszavak manapság. Persze nem utolsó szempont, hogy normális legyen a hangkeltő eszköz, és azért nézzen is ki valahogy, elvégre nem mindegy, miből szól a muzsika. És ha nem Xiaomi a cucc, akkor Tronsmart. Nem is kérdés, elvégre jó visszhangja van a márkának a vásárlóktól, és ahogy kell, nem árazzák túl a termékeket, ahogy itt sem. Ez a hordozható hangszóró pedig nagyjából mindent tud, amit ma elvárunk egy ilyen eszköztől – talán még kicsit többet is. Jól felszerelt, szerintem jól is néz ki, lássuk mit is tud valójában!

A kinézete a szokásos téglatest, a mérete 250 x 82 x 104 milliméter, amihez 1780 grammos tömeg társul. Nem könnyű, de ennek meg is van az oka. Kezdjük is az akkumulátorral, amely 10 400 mAh-ás, amellyel akár 10 órán át is képes zenét lejátszani, míg, ha hívásokat kezelünk róla – mert ezt is tudja – akkor a 20 óra is kihozható belőle. Teljesen feltölteni 4-5 óra alatt lehetséges, ez USB Type-C porton keresztül történik, méghozzá maximum 5 V/3 A-el.

A külsejéről sok minden nem mondható el, az oldalain lyukacsos borítás kapott helyet, amely takarja a belső komponenseket. A hátoldalán, egy kis műanyag takarólemez mögött bújnak meg a csatlakozók. Itt találni egy USB Type-C portot, ami a töltésért felel, egy TF kártya- egy USB- és egy AUX bemenetet, mivel ezekről is képes zenét szolgáltatni. Az USB port azért képes a rákötött eszköz töltésére is – a beépített akkuval ez nem is lesz gond. Ezeken kívül csak egy ki- és bekapcsoló gomb van még itt, minden más kezelőgomb a tetején pihen. Itt már minden fontos művelethez adott egy gomb, méghozzá az alábbiak.

A hangasszisztens ikonjával a telefon asszisztense kelthető életre, illetve a hívásokat tudjuk fogadni vagy letenni. A menü gombbal a lejátszási módok között váltogathatunk, valamint a Bluetooth-ot lehet ki- és bekapcsolni. Ott van még a hangerőszabályozó csúszka, a play/pause gomb, de kapott az equalizer is egy sajátot, valamint az előző- és a következő zeneszámra is ugorhatunk egy-egy gombbal. Emellett szélen az NFC ikonja is befigyel, azaz ezzel a technológiával is továbbíthatjuk a zenét a Tronsmart Element Mega Pro-ra. A kezelőpanel háttérvilágítással bír, így sötétben is biztos helyre nyúlhatunk. Emellett adott azt IPX5-ös szabvány, így a por és a víz sem árthat neki – azért a medencébe ne dobjuk be.

A külső után nézzük a belső tulajdonságait, amik igencsak rendben vannak. A hangszóró névleges teljesítménye 60 W, a hangzás pedig 2.1-es. Helyet kapott benne két magas- és egy mélysugárzó, egy passzív membrán és két erősítő – így tényleg képes hangosan megszólalni. A frekvenciatartománya a (szokásos) 20 Hz – 20 KHz között mozog, az equalizer pedig három módot ismer, ezek a basszus kiemelése, az ének és a 3D hangzás. Ahogy az elvárható, Bluetooth segítségével is tudunk rá zenét küldeni, ehhez az 5.0-ás szabvány áll rendelkezésre. A BT hatótávja 20 méter, és kezeli az A2DP (1.3), az ACRCP (1.4) és a HFP (1.6) szabványokat.
Nagyjából ennyit tud ez a szerkezet, de van még egy tulajdonsága, amit mindenképp meg kell említeni. Ugye sztereó a kicsike, de ha valódi sztereó hangzást szeretnénk elérni, akkor két ilyen egység is bevethető. A telefonnal/tablettel párosítva így két hangszóróból érkezik a zene/hang, és már tényleg sztereóban hallunk minden megszólaló dallamot.

Specifikáció
GyártóTronsmart
ModellElement Mega Pro
VédelemIPX5
Teljesítmény60 W
Méret250 x 82 x 104 milliméter
Tömeg1 780 gramm
Akkumulátor10 400 mAh
TöltőportUSB Type-C (5 V/3 A)
Töltési idő4-5 óra
Működési időzenehallgatás: 10 óra  (50% hangerőn)
hívás lebonyolítása: 20 óra (70% hangerőn)
CsatlakozókUSB Type-C (töltés)
USB (pendrive-ról zene vagy telefontöltés)
TF kártyaolvasó (zenelejátszás)
AUX
Vezetéknélküli kapcsolatBluetooth (5.0)
NFC
Bluetooth hatótávolságmax. 20 méter
Támogatott Bluetooth profilokA2DP (1.3)
ACRCP (1.4)
HFP (1.6)
Frekvenciatartomány20 Hz – 20 000 Hz

Eléggé ígéretesnek tűnik a Tronsmart Element Mega Pro, és az ára sem vészes. A Geekbuyingon a GKBTSDE8 kuponnal most 74,99 $ (~21 750 Ft) ellenében hozzájuthatunk, a szállítás pedig – német raktárból – további 1,09 $-ba (~316 Ft) kerül. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Tronsmart Element Mega Pro

Kuponkód: GKBTSDE8

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: