Újabb taggal bővült a kínai gyártó általam birtokolt portékáinak köre, mint a címből is rájöhettetek, egy (okos) mérleggel bővült a család, ami rengeteg adatot árul el a testünkről.

Ha bármi oknál fogva be kell szereznem valamit, számomra nem kérdés, hogy a Xiaomi háza táján kezdem meg a kutakodást. Természetesen nem utolsó szempont, hogy az ára azért kedvező legyen, de ezzel gondolom sokan vagyunk így. Nos, az elmúlt hónapokban sikeres abszolválásra került a fürdőszoba felújítása, és ennek apropóján ugye azért be kellett szerezni ezt-azt. Már csak azért is, mert néhány használati tárgy nem mai darab volt – és a személymérleg múlt évezredi volt, így megérett a cserére. Az új kütyü esetén nem is volt kérdés, merre kezdem meg a kutakodást. Szerencsére döntésemben nem kellett olyan kérdésekre választ adnom magamnak, hogy okos eszköz legyen vagy mezei, amire csak ráállok, és megmondja a szörnyű igazságot. Így hát jött, látott, és elszörnyesztett a Body Compositon Scale 2…

Csomagolás

Ezen a részen piszok hamar végig megyek – hisz nem sok említésre méltó dolog akad itt. Kapunk egy fehér kartondobozt, rajta a termék képével, a gyártó logojával és a termék neve is ott virít. Semmi extra – de ezt megszoktuk, nem is kell csicsás külső, a belbecs a lényeg.
A dobozt kinyitva karton házba bújtatva találjuk a mérleget – ami megóvja szállítás közben a törékeny felületet. Ezt kiemelve alatta egy kis rejtett dobozban a szükségtelen papírok pihennek – bele se kukkantottam, megvallom. Ennyi, de nincs is másra szükségünk – maximum 4 darab AAA (mikro ceruza) elemre, hogy működjön is a szerkezet.

Külső

A dobozból kivéve egyből elfogott a színtiszta Xiaomi feeling. Egyszerűen gyönyörű a mérleg, az anyaghasználat és az összeszerelés minősége pedig (ahogy megszokhattuk) remek. Sajnos a képek nem adják vissza a termék eleganciáját, a felhasznált anyagok prémium minőségűek. A száraz adatokat tekintve a mérete 300 x 300 x 25 milliméter, a tömege 1,7 kilogramm, míg az anyagát tekintve edzett üveggel és ABS műanyaggal találkozunk. Nagyon vékony a maga nemében, és a lekerekített sarkok is kellemes benyomást tettek rám, öröm volt kézbe venni. A tetején az edzett üvegre állva lehet megméretkezni, a súlyunk pedig azonnal megjelenik a rejtett LED kijelzőn – vagy az appban, de erről később. Kikapcsolt állapotban a kijelző nem is látszik, a fényerejét automatikusan képes szabályozni a mérleg – itt is megvan a prémium érzet.
Az alján négy pici lábacska pihen, illetve itt tudjuk behelyezni az elemeket, mint mondottam vala 4 darab AAA méretűvel megelégszik. Amik cseréjével nem kell sokat bajlódni, a gyártó ígérete szerint 12 hónapot is kihúz egy ilyen szettel a mérleg.

Használat

Itt sem kell technikai zseninek lenni, hogy működésre bírjuk a mérleget, egyszerűen csak tegyük le a földre, és álljunk rá. Azonnal fel is villannak diszkréten a LED-ek, és máris pörög a számláló. De ennyivel ne elégedjünk meg, főleg, ha ennyi pénzt adunk egy termékért – ami simán megéri az árát.
Amennyiben minden funkciót szeretnénk kihasználni, és a lehető legtöbbet megtudni, akkor ajánlom a MiFit appal való szinkronizációt. Ekkor ugyanis a testtömegen kívül 13 féle adattípust is megjelenít, amelyek segítenek az egészséges életmód elérésében/fenntartásában. Ekkor a számunkra ismeretlen adatok is napvilágra kerülnek. Érdemes a procedúrát azzal kezdeni, hogy megadjuk a magasságunkat és a születési időnket adjuk meg a programban, ha még nem lenne a mobilunkon – és itt nem érdemes szépíteni. Ezeket az adatokat a komplex algoritmusokkal és a bioelektronikus ellenállás analízis (BIA) segítségével számolja ki a szoftver, amik az alábbiak:

BMI

testzsír arány

izomarány

testvíz arány

alak

zsigeri zsír

alapvető anyagcsere

csonttömeg

egészségügyi pontszám

ideális testtömeg

test kor

protein százalék

testsúly

Ezeket a részletes adatokat a MiFit appon keresztül tekinthetjük meg, ha a mérleggel épp megméretkezünk. Megvallom, itt szörnyülködtem egy sort az adatok alapján… Ezek egy része nem lepett meg, nemcsak a karantén volt rám rossz hatással, de egészségügyi gondok is adódtak. Nem mentség (teljesen), de jön a jó idő, úgyhogy neki lehet kezdeni formába hozni magam.

Tartogat még egy érdekes funkciót a mérleg, ez pedig nem más, mint az egyensúly teszt. Ekkor egy lábbal kell a mérlegen állni, míg a másik behajlítva van, és csukott szemmel kell ezt a pózt megtartani.

A szerkezet 100 grammtól képes mérni egészen 150 kilogrammig. Így nemcsak magunkat, de akár csomagokat – a leírás szerint akár gyümölcsöt, zöldséget is – mérhetünk vele, bár megvallom, utóbbiakra valahogy nem fogok vetemedni. Amiatt sem kell aggódni, ha nem csak mi használnánk a mérleget, hanem példának okáért a család is. Ugyanis képes 16 embert nemcsak megkülönböztetni, de az információkat is tárolni, így nagycsaládosoknak sem lehet gond ez a rész.

Összegzés

A használata gyerekjáték, a MiFit pedig bőségesen ellát minket adattal a testünkről. Természetesen ezen adatok csak tájékoztató jellegűek – kezeljük is így őket, ez nem egy professzionális orvosi műszer. A design, mint írtam, nagyon szépre sikerült, egyszerűen öröm ránézni magára a mérlegre. Ugye egy mérlegtől (elsősorban) azt várjuk el, hogy megmondja a súlyunkat. Ezt könnyedén, és pontosan meg is teszi, de a 21. század követelményeinek is megfelel a szerkezet. Tudja, éppen ki állt rá, megmutatja testünk “összetételét”, szinkronizálja egy app-al, és javaslatokat is tesz, hogy egészségesebbek legyünk. Úgyhogy így visszagondolva, best buy volt ez a Xiaomi cucc is….
Be kell vallani, nem filléres a cucc, de aki kicsit is törődik az egészségével, ennyit simán rászánhat. A Tomtop-on most 34,99 $-t (~10 310 Ft) kérnek érte, míg a szállításnémet raktárból – ingyenes. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Xiaomi Body Compositon Scale 2

facebook button final


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: