A Xiaomi az idei csúcsrouterével olyan technikai arzenált állít csatasorba adott ár mellett, amit a konkurenciának nehéz lesz überelni.

Bizonyára nem kell hangsúlyoznom, hogy az elmúlt 30 év alatt az internet mennyire fontos részévé vált az életünknek, az elektromos áram után talán a második helyre tenném a sorban. Az információ áramlás, a webáruházak, a kommunikáció, az okosotthonok fejlődése, és még száz dolgot lehetne említeni – mind igénylik az internetet, a megfelelő otthoni hálózat kiépítésével karöltve. Magyarországon sok mindenben lehet kivetni valót találni, de az internet nem tartozik ezek közé. Napjainkban már néhány ezer forintért szert tehetünk akár gigabites sebességű vezetékes internet kapcsolatra, de a mobilnetes lefedettség és sebesség kapcsán sem lehet okunk panaszra. Ma már tele van a ház WiFi-képes eszközökkel, mindenkinél ott a laptop, az okostelefon, a tablet, de egyre gyakoribb, hogy háztartási eszközeink is fel tudnak csatlakozni a hálózatra, különös tekintettel az okostévékre.

Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a felhasználói élmény, az otthoni hálózat meghatározó eleme a router, hiszen ez juttatja el a szolgáltató bejövő kapcsolatát a háztartás arra alkalmas eszközei között, és döntő jelentősége van a stabilitásban, a sebességben és a szolgáltatásokban. Ha egy friss, minőségi, jó routert szerzünk be, azzal nem csak időtálló megoldásra tehetünk szert, hanem rendkívül sok bosszúságtól is megkímélhetjük magunkat, kezdve a szakadozó kapcsolattól, a lassú hálózattól, illetve az olyan szolgáltatásoktól való lemondástól, amelyek ma már alapelvárásnak tekinthetőek.

Pár éve még azt mondtam volna, egy minőségi routert nem lehet komoly tízezrek kicsengetése nélkül megúszni, mélyen a zsebben kell nyúlni, különben nem lesz maradéktalanul boldog a végeredmény, mára azonban egyik kedvenc gyártónk – a Xiaomi – ebben a világban is elhozta a megváltást. Ugyanakkor ugyanúgy, ahogy az okostelefonok világában egyre inkább tényezővé akartak válni, ugyanez figyelhető meg a routerek piacán. Ma már nem csak pár ezer forintos, „kis-aranyos” Xiaomi routerek léteznek, hanem a közép- és a felsőkategóriában is igen komoly termékeket találunk, évre évre megújítva a palettát. Az AX1800 és az AX3600 itthon is elég közkedvelt modellek, hiszen azért az árért cserébe, amit kérnek értük, más márkában minimum egy osztállyal gyengébb útválasztót tudnánk csak betenni a kosárba.
A korábbi nagymenő, az AX6000 után viszont néhány héttel ezelőtt bejelentésre került az utód, a Mi Router AX9000, amelyről első pillantásra nehéz eldönteni, hogy egy UFO-e, vagy egy birodalmi hajó a Csillagok Háborújából.

Doboz, tartozékok

Mivel maga az AX9000 router sem kicsi, nem voltam meglepődve azon, hogy egy igen tekintélyes méretű dobozzal a kezében csöngetett be a futár. A külső héj, a nagy fekete kartondoboz a méretes, aranyszínű felirattal még csupán elegáns volt, de nem meghökkentő — a benne lévő lekerekített, kemény szivacskoffer már annál inkább, jómagam még nem láttam ilyet – az biztos, hogy megfelelő védelmet nyújt a terméknek a távolságok leküzdése során.

Csúcsrouterhez képest ugyanakkor a tartozékok köre igen szűken van mérve, a készülék mellé egy hálózati adaptert (kínai modell lévén szükségünk lesz EU átalakítóra), egy rövidke LAN kábelt és egy kínai nyelvű használati útmutatót csomagoltak.

Külső, dizájn, vezetékes és vezetéknélküli képességek

A mérete sem hétköznapi, az alapterülete 270 x 270 milliméter, az antennák pedig 174 mm magasra nyúlnak fel. A neve egyéb iránt arra a hatalmas számra utal, hogy az egyes protokollok által elérhető elvi maximális sebesség 9000 Mbit/s, ezzel persze nem érdemes a valóságban kalkulálni. Ha nem látnánk virtuálisan a burkolat alá, azt gondolhatnánk, hogy négy antennás a gépezet, valójában viszont összesen 12 darab antennát helyeztek el a monstrumban a megfelelő eredmény eléréséhez. Ha ez még nem lenne elég, minden antennának van egy dedikált jelerősítője is a burkolat alatt, ami elég jól hangzik. Sőt, van egy dedikált antenna az AIoT eszközök számára is.

Természtesen nem ok nélküli ez az antenna tenger, frekvencia kínálat is akad bőven: a 2,4 GHz-es tartományban Wi-Fi 6-ot használva maximum 1148 Mbps a tempó, az 5,2 GHz-es sávban ez az érték 4804 Mbps, 5,8 GHz-en pedig 2402 Mbps-os átviteli tempó sajtolható ki, persze elméleti síkon. Amit még érdemes megjegyezni, hogy 4×4 MIMO támogatás esetén értendőek az értékek. WiFi téren tehát az AX9000 mindent tud, amit ma egy router csak tudhat a vezetéknélküli technológiákról, a szabványszatyorban ott van minden, ami eddig valaha engedélyt kapott: IEEE 802.11a/b/g/n/ac/ax.

A vezetékes képességek kapcsán sem lehet okunk panaszra. Egyrészt számomra külön öröm volt, hogy a korábbi modellek egy részével ellentétben az AX9000-re nem négy, hanem becsületes router módjára 5 darab ethernet port került, melyből négy darab gigabites sebességet támogat, az ötödik (WAN port) viszont akár 2,5 gigabites tempóra képes, így ha netán az internet sebessége a szolgáltató részéről továbblépne a jelenlegi 1000 mbites szintről, akkor is hosszú évekre be vagyunk biztosítva, hogy mindig meglesz a maximális sávszélesség.
Nézzük meg egy kicsit közelebből az óriást!

Az elején találunk két darab állapotjelző LED-et és egy rácsos szellőzőnyílást, amire szükség is van, mert egyrészt van bent lóerő bőven, másrészt ennek megfelelően a CPU aktív hűtést kapott. A fordulatszám automatikusan szabályozott, így zavaró zajszintről szó sincs, ráadásul ez a rácsszerkezet egyébként az összes többi oldalon is visszaköszön, így nem kérdés, hogy a légáramlás megfelelő lesz.

Forrás: XiaomiToday

A baloldalon találunk egy dedikált Mesh gombot, amivel több routert tudunk hálóba kötni, így alkotva még nagyobb és még erősebb lefedettséget. Hasznos dolog, de én sokkal jobban örültem annak, ami mellette van: egy natív USB 3.0 port háttértárak számára. Mostanában a Xiaomi routerek híján voltak az USB portnak, amit nem igazán tudtam mire vélni 2021-ben, szerencsére legalább a csúcsmodell kapcsán helyreállt a rend.

A jobb oldalra került a tápegység bemenete, a reset és a ki-bekapcsoló gomb, ezeket azért túl sokszor nem fogjuk birizgálni, de ha kell, kéznél van, és mivel a gombok mérete eltérő, összekeverni sem fogjuk őket, így akár látatlanban is elvégezhető a kívánt művelet.
A hátsó traktust korábban már érintettem, örömteli az 5 darab RJ45 port megléte, az meg hab tortán, hogy a WAN csatlakozó nem csak gigabitet tud, hanem képes akár 2,5 gigabites átvitelt biztosítani.

A Mi router AX9000 alja gyakorlatilag egy merő szellőzőrács, négy darab hatalmas gumitalppal megfűszerezve, így stabilan áll a talaj a lába alatt. A fedele már izgalmasabb, a Mi felirat körül 4 darab csíkszerű LED-et találunk, amit X-típusú atmoszféra lámpának kereszteltek el, és akár 16 millió árnyalattal képes világítani, és ezt is öt féle módban képes megtenni, amitől a gémereknek biztosan össze fog szaladni a nyál a szájukban.

De mi is az a WiFi6, és miért jó nekünk?

Ezt a kardinális kérdést s3nki kollégám igen jól összefoglalta az AX3600-zal foglalkozó cikkében, így most az ő anyagát hívom segítségül magyarázatként:

Nagyon sok minden változik a Wi-Fi 5-ről 6-ra történő átállásnál, amiből mi, mezei userek nem sokat fogunk észrevenni, hiszen látszólag, a működésben nem lesz változás. Az eszközünk szépen felcsatlakozik a hálózatra, és lesz net. A változások ennél persze sokkal mélyebbek.
A Wi-Fi 6 fejlesztésénél a kulcsszó a rugalmasság volt. Az előző szabvány kiadásakor (2013) egy átlagos háztartásban 3-5 eszköz használt vezeték nélküli kapcsolatot. Ez napjainkra minimum duplázódott. Egyre több a mobiltelefon, a tablet, a tévék is wifisek, a tv-box is wifis, és akkor még nem beszéltünk a különböző okosotthon eszközökről, robotporszívókról, okos lámpákról, okos konnektorokról és egyebekről. Szóval, ha egy háztartáson belül 10-15 wifis eszköz van, már meg sem lepődünk, és ez még csak a jelen.

Évről-évre, nagyságrendekkel nő a wifis eszközök száma, és a növekvő eszközszámot a ma kapható routerek egyre nehezebben szolgálják ki. Ez nem csak a beléjük épített vas, például a processzor gyengeségére, hanem az alkalmazott technológia hiányosságaira is visszavezethető.

A Wi-Fi 6-ot alkalmazva sokkal rugalmasabb és megbízhatóbb hálózatok építhetők ki, akár több száz wifis kütyü egyidejű kiszolgálására. Ezt több új technológia bevezetésével érik el. A Wi-Fi 6 esetén például az átviteli csatorna szélessége 160 MHz-re nő, emellett pedig megjelenik az 1024-QAM (Quadrature Amplitude Modulation) moduláció, amivel egységnyi idő alatt négyszer annyi adatot lehet átvinni.

Megkapjuk a Wi-Fi 6-tal a OFDMA (Orthogonal Frequency Division Multiple Access – ortogonális frekvenciaosztású többszörös hozzáférés) nevű módszert, ami lehetővé teszi, hogy egyszerre több eszközt szolgáljon ki a router (vagy AP). Ez egy kicsit bővebb magyarázatra szorul.
A routerek, amióta több antennával rendelkeznek és használják a MIMO (MU-MIMO) technológiát, azóta képesek párhuzamosan több eszközt is kiszolgálni, vagyis egyszerre több eszköznek adatot küldeni. Viszont, adatot fogadni csak egy eszköztől tudtak egyidőben. A forgalmat ráadásul az is lassítja, hogy antennánként egy régebbi router csak egy eszközzel tud egyidőben kommunikálni.

A gyártók ezt rendre egy teherautós példával szemléltetik. A dolgot úgy kell elképzelni, van egy Wi-Fi 5 routerünk 4 antennával, akkor a példánál maradva, a csomagok kiszállításához négy teherautót használhatunk, amik mind 1-1 eszközhöz visznek ki egy-egy adatcsomagot. A wifis eszköznek jelezni kell a router felé, hogy a csomag megjött és hibátlan. A router egyszerre egy eszköztől tudja a megérkezett jelzést várni, a többi három eszköz pedig vár a sorára, hogy az üzenetet elküldhesse. A Wi-Fi 6 esetén a menet teljesen megváltozik. Egy antenna egyidőben nem csak egy, hanem több eszköznek is tud adatot küldeni. Vagyis, ha az előző példánál maradunk, akkor a négy antenna négy teherautó, de teherautónként nem egy-egy, hanem akár mind a négy wifis eszközünknek van egy-egy csomag. Tehát, egy ciklus alatt az egy antenna elküld annyi adatot, mint a régebbi megoldásnál 4 küldött el. Ha pedig négy antennánk van, akkor az egyszerre elküldött csomagok száma nem négy, hanem 4 x 4 lesz. Ráadásul a visszafelé küldött adat is gyorsabban eljut a routerbe, vagyis egyszerre több eszköz jelzi, hogy a szállítmány hibátlanul beérkezett, jöhet a következő csomag.

A sebesség tehát, a Wi-Fi 6 esetén nagyságrendekkel gyorsul a Wi-Fi 5-höz képest, főleg, ha egyszerre sok eszközt kell adattal kiszolgálni.

Van aztán itt még egy technológia, ami javítja az adatátvitelt, ezt pedig BSS Coloringnak nevezik. Ez azt a problémát igyekszik kiküszöbölni, amikor sok, egymáshoz közel lévő AP vagy router egyazon csatornán akar kommunikálni. Ez olyan helyeken jelent komoly problémát, mint például egy panelház (csak, hogy a lakossági felhasználásnál maradjunk), ahol például minden lakásba ugyan az a cég köti az internetet, minden lakásba ugyanazt a routert használják, bekötéskor a szakemberek nem választanak olyan csatornát, ami kevés eszköz sugároz, a router pedig nem képes csatornát váltani.

Ha ilyen esetettel találkoztunk, akkor a hibajelenség mindig az volt, hogy a net szakadozott, a sebesség ingadozott. Ennek oka az interferencia, és az, hogy a routernek meg kell várnia, amíg létrejön egy tiszta jel, és csak ez után tudja elküldeni az adatcsomagot a wifis eszköznek.
A Wi-Fi 6 esetén a router képes érzékelni, hogy egy adott csatornán milyen erős a zavaró jel. Egy nulla és hét közötti skálán jelöli a jel erősségét, és ezeket az erősségeket jelöli különböző színekkel. Innen a colours elnevezés. Ha úgy találja, hogy egy adott csatornán a zavaró jelszint alacsony, akkor ős is használni fogja ezt a csatornát, ám ha a jelszint erős, akkor nem. Ezzel a módszerrel a csatornák sokkal hatékonyabban megoszthatók, kevesebb interferencia keletkezik, vagyis röviden, a wifis routerekkel túlzsúfolt környezetben is gyorsul az adatok átvitele.
Még egy mondat, aztán be is fejezem. A korábbi Xiaomi, illetve Redmi AC2100-as routerek is használtak egy technológiát, ami természetesen bekerült az AX3600-ba is (és az AX9000-ba is). Ezzel pedig a router képes volt felismerni a wifis eszközt, aminek jelet továbbított, például meg tudott különböztetni egy telefont egy okosizzótól, sőt, még a routertől való távolságot is „látta”, így automatikusan ki tudta választani azt a frekvenciát, jelesül a 2,4 vagy 5 GHz-et, amin keresztül az adatokat továbbította.”

A leírtakat annyival egészíteném ki, hogy természetesen a Mi Router AX9000 is képes az ezt támogató eszközök automatikus felismerésére, ha ezt a szoftverben engedélyezzük. Ugyan nem újkeletű dolog, de természetesen ott van a tudástárban a Beamforming is. Ennek lényege, hogy az útválasztó képes arra, hogy az adott jelfolyamot ne minden irányba, hanem célzottan szórja egy adott eszköz irányába. Ha ebben a fogadó eszköz is partner, akkor az eredmény egy nagyobb hatótávolságú, erősebb jel. Nyilván sokkal részletesebben is lehetne még taglalni ezt a technológiát, de itt most nem ez a cél, így haladjunk tovább!

Aztán persze az is megjegyzendő, hogy esetében már nem kettő, hanem háromsávos routerről beszélhetünk, mivel a gamerek (játékosok számára) egy külön 5G-s frekvencia van fenntartva, az úgynevezett E-Sport channel. Ezen túlmenően nem csak exkluzív játék frekvenciasávval rendelkezik, hanem beépített “játékgyorsítót” is kínál, amely az összes lényeges platformot támogatja, például mobiltelefon, PC, konzol.

Hardveres felépítés, erődemonstráció

Szó mi szó, a Xiaomi mérnökei az AX9000 megálmodásakor nem törekedtek a kompromisszumra, sokkal inkább a maximalizmus jellemezte a gondolataikat. A központi lapka a Qualcomm IPQ8072, amely egy négymagos egység A53 magokkal, amik 2,2 GHz-en ketyegnek. A hálózat további gyorsításáért egy kétmagos, 1,7 GHz-es NPU felel, a motorháztető alatt tehát összesen 6 darab mag szunnyad, ennek nemrég még okostelefonban is örültünk volna. Nyilván öreg hiba lett volna ez a rengeteg processzormagot kevés RAM-mal megfojtani, a Xiaomi-s gárda nem is követte el: 1 GB memóriát pakoltak az AX9000 nyomtatott áramkörére. A Xiaomi azt kommunikálja, hogy ez a hardver az egyéb technológiákkal kiegészítve akár 1000 darab eszközt ki tud szolgálni egy időben. Azért az szájtátós…

Beüzemelés

A Mi Router AX9000 elődeihez hasonlóan nem csak az asztali gépről, böngészőn keresztül, hanem mobilról is beállítható. Mi több, a mobilos felület angolul beszél, szóval érdemes elsőként ezzel próbálkozni az alábbiak szerint:

• Helyezzük áram alá a routert, és dugjuk be az internet kábelét a WAN portba!
• Mobilunkra letöltjük majd feltelepítjük a Google vagy az Apple internetes áruházából az Mi Wifi nevű appot.
• Az app indítása után megkeresi a routert, ezután, ha van Mi account, akkor jelentkezzünk be, ha nincs, akkor előbb regisztráljunk egyet.
• Ha volt már Mi routerünk, akkor most vissza tudjuk annak a beállításait tölteni, ha ez az első, akkor válasszuk ezt.
• A router megvizsgálja a hálózatunkat, és ettől függően lép tovább. A leggyakoribb PPPOE kapcsolat esetén kéri az internethez a nevet és a jelszót, és már kész is vagyunk. Van internetünk és van wifink is.

Igen ám, csak esetünkben ez a beüzemeléskor még nem volt megoldható, mert a friss csúcsrouter még annyira új, hogy a Mi WiFi alkalmazás fel sem ismerte. Ha Ti is ilyenbe futtok bele, akkor érdemes elővenni a régi, bevált módszert: PC-n vagy notebookon nyitunk egy böngészőablakot (lehetőleg Chrome-ban), és beírjuk a router IP címét (AX9000 esetén ez alapértelmezés szerint 192.168.31.1 volt). Ennek eredményeként betölt a Mi WiFi felület „asztali verziója” és el tudjuk végezni a konfigurálást. Persze csak azután, hogy az ablakra jobb gombbal kattintva a Google fordítóval lefordíttatjuk, amit látunk, mert a kínai karakterek láttán nem lesz túl sok támpontunk. Mivel az a példány kínai belpiacra szánt modell, így kiválasztható angol nyelvet ne is reméljünk, a fordítóra kell hagyatkoznunk. Később persze úgysem ezt a metódust fogjuk használni, hanem a telefonra telepített Mi WiFi alkalmazást, abban viszont már nem lesz probléma az angol nyelv kiválasztása.

Az időközben megérkezett friss firmware meg is oldotta ezt a problémát, a feltelepítést követően a Mi WiFi is felismerte és kezelte az újdonságot, ami nagy könnyebbség, már csak a natív angol nyelv miatt is (magyarról azonban le kell mondani). A főoldalon láthatjuk a csatlakoztatott eszközök listáját, és ha valamelyikre rákattintunk, különféle plusz opciók érhetőek el, például korlátozhatjuk a sávszélességet vagy letilthatjuk a hozzáférést, illetve jogosultságot is adhatunk a router USB portjára kötött USB tár eléréséhez, stb.
A programban optimalizálható a WiFi jel, feltelepíthetőek plusz pluginek, elvégezhetőek a különféle rendszerfrissítések, illetve elérhető a routerrel kötött háttértár is, ahova közvetlenül a telefonról adatmentést, végezhetünk, de az alkalmazásban természetesen megtaláljuk a szokásos egyéb paramétereket is, ami egy router kapcsán szóba jöhetnek. Ha valakinek az angol nem probléma (ha sokat Xiaomizik, akkor vélhetően nem az), szeretni fogja a Mi WiFi, átlátható, jó kis APP, de…

Meg kell jegyeznem azt is, hogy a teszt idején a Mi WiFi még nem élvezett teljes funkcionalitást, a router USB 3.0 portjára kötött SSD-t például természetesen csak úgy tudjuk megosztani a hálózaton, ha a Samba protokoll bekapcsolásra kerül, ennek viszont a Mi WiFi appban nyoma sem volt, a Xiaomi Home szoftvert kellett feltelepíteni és kínai régióra állítani, ezt követően itt volt „enabledre” állítható a Samba szerver. Ha ez megtörtént és utána a Mi WiFi appban kiosztottuk a hálózaton lévő eszközöknek a hozzáférést, már problémamentesen látták és kezelték a meghajtót.

Számomra további negatívum volt, hogy az USB-s funkciók sora a Samba-szerver bekapcsolását követően véget is ért, legalábbis jelen állapotban semmilyen más képességgel nem tudjuk felruházni az USB-re csatolt tárat, tehát a Media Server használatáról is le kell mondani (DLNA), ami nekem azért volt fájú pont, mert korábban a DLNA segítségével közvetlenül streameltem a tartalmat az USB-re dugott tárról az okostévére.

Tesztek

A Xiaomi AX9000 képességeinek felmérésére egy ASUS AC66U B1 modellt állítottam be ellenfélül, mely ugyan már nem túl friss, de még ma is egy közkedvelt darab. A méréseket első körben otthoni környezetben (saját ingatlan) családi házas utcában végeztem el, melyhez egy Xiaomi Mi Note 10 okostelefont és speedtestet használtam böngészőből futtatva. A ház téglából van, több helyen a lakótérben is 20-30 cm-es falakkal ráadásul ahogy a képen látható, a router elhelyezése sem ideális. Ennek megfelelően ennél a résznél a 2,4 GHz-es sávot használtam, WiFi 5-ön (AC). A garázzsal megjelölt adatok egy szinttel lejjebb kerültek lemérésre, míg maga a router a többi helységgel egy szinten, a dolgozószobában volt beröffentve.

Az eredményekből látható, hogy az AX9000 már 2,4 GHz-en, WiFi5-ön is képes volt megvillantani valamit a tudásából, hiszen a legtöbb helyen nagyjából kétszeres, vagy mégnagyobb sávszélességet mértem az ASUS-hoz képest. Ez alól kivétel a legtávolabbi pont, a hálószoba, ami gyakorlatilag a ház „black hole”-ja, ezzel a résszel már a csúcs-Xiaomi sem tudott mit kezdeni, a jel gyenge volt és szakadozott, amit a sávszélesség számadata is érzékeltet. Egyszerűen ideáig már annyi falon kell átjutnia a jelnek, hogy mire ez megtörténik, a veszteség hatalmas (természetesen ebben a helyiségben az ASUS routerrel is használhatatlan a dolog, egy Tenda jelerősítő van alkalmazva). Összegezve, a Xiaomi mindenhol gyorsabb volt, nem is kevéssel, de hát ezt is vártuk tőle.

A második mérés már vállalati környezetben történt a munkahelyemen egy 4 emeletes épület földszintjén. Azt fontos megjegyeznem, hogy a routerek egyik esetben sem direktben kapták a netet, hanem egy központi eszközre alrouterként voltak csatlakoztatva, ami belejátszik az alacsony netsebességbe és a mérésbe egyaránt (ezzel viszont sajnos nem tudtam mit kezdeni, adott feltétel volt). Az ellenfél nem változott, viszont sávot váltottam, itt a távolságok és a falak száma lehetővé tette a mérést 5 GHz-en. Első körben WiFi5-öt használva mértem le mindkét routert a Xiaomi Mi Note 10 telefonnal, míg a harmadik mérésnél egy Samsung Galaxy S21 telefonnal sikerült kipróbálni az AX szabványt (WiFi6) is. Mint említettem, a routerek nem direktben kapták a netet, így maga a WiFi esetleg hiába tudott volna nagyobb sebességet felmutatni, az épületben eloszló sávszélesség az én végpontomon a router mellett állva és mérve így végül nagyon hasonló adatokat mutatott. Egy folyosón áthaladva és egy másik helyiségbe érve már kezdett domborítani a Xiaomi AX9000, WiFi5-ön nézve is jóval erősebb volt a jel, igazi, a Samsung Galaxy S21-gyel mért WiFi6-os próba viszont némileg alulmúlta a várakozásomat.

Az ellenfél – ASUS AC66U B1

Összegzés, vélemény

Meg kell valljam, találkoztam már pár útválasztóval életem során, de talán olyan komoly megoldással, olyan magas kategóriával, mint amit a Xiaomi Mi router AX9000 képvisel, még nem hozott össze sors, így természetesen kellő izgalommal vágtam bele az ismerkedésbe.
A Xiaomi zászlóshajója külsőleg sem hétköznapi, és a futurisztikus külső nem csak dizájnfogás, hanem átgondolt tervezés eredménye, habár nekem a felső RGB LED-es megvalósítás már egy picit sok volt, de elismerem, hogy ma ezek a fícsörök szükségszerűek a felső szegmensben, ha egy termék a játékosoknak is van célozva.

Azt gondolom, az AX9000 hardveresen tényleg fantasztikus. Bitang erős a SoC, RAM is van mellé pakolva bőséggel, ha valaki családi házba veszi, az ziher, hogy a nagyobb házibulik alkalmával sem fog elfogyni, bármennyi eszköz is legyen rálógatva.
Vezetékes és vezetéknélküli kapcsolatok terén is azt nyújtja, amit ma nyújtani lehet, sőt, kicsit talán még a jövőt is – ha ennyire friss, ennyire nagy tudású eszközbe invesztálunk, biztosak lehetünk benne, hogy 2 év múlva nem lesz szükség újabb cserére, és ahogy a router körül cserélődnek a dolgok egyre újabbra és újabbra, úgy fogjuk tudni napról napra egyre jobban kihasználni azt a sebeséget és tudástárat, ami benne lakozik.

Ami kevésbé nyűgözött le, az a szoftveres rész, igaz, hogy ebbe az is belejátszott, hogy a beállításkor még a Mi WiFi alkalmazással nem volt társítható az eszköz, utána már egy nagyobb szintet lépett előre a dolog, ezzel együtt is végig volt egy olyan érzésem a teszt során, hogy a firmware a gépen azért még erősen első generációs, ezen még bőven kell csiszolni – és fognak is, hiszen az első javítás, illetve továbbfejlesztett FW már másnap értesítést küldött, hogy telepítésre készen áll. Ha ezt a részt is sikerül szépen kigyúrni a Xiaominak (OpenWRT-ről beszélünk, így lehetőség azért akad a fejlesztésre), akkor válik majd a Mi Router AX9000 minden téren makulátlanná. Megjegyzendő, hogy a tesztben kínai belpiacra szánt termék szerepelt, globál piacra szánt verzióról egyelőre nincs hír, de ez nem jelenti azt, hogy később nem érkezhet, ugyanakkor aki már rutinos xiaomi router felhasználó, az nem fog megijedni a kínai verziótól, hanem inkább örülni fog neki. Nekem a teszt során maximálisan elnyerte a tetszésemet és végig láttam benne a potenciált, mégha azt a mostanra már frissnek közel sem nevezhető Xiaomi Mi Note 10 telefonommal nem is tudtam kihasználni. Ami viszont csalódás volt, az a Media Server (DLNA) hiánya, ezt szerintem egy csúcs eszközből hiba volt kihagyni, ugyanakkor reménykedem benne, hogy ezt a hiányosságot később pótolják a fejlesztők.

Egy dolog maradt a végére, ez pedig a vételár. A Tomtop weboldalán a termék Xiaomi Router AX9000 E-sport Edition Gamer Router néven fut, és jelenleg német raktárból 249,99 dollárt kérnek érte. Ez körülbelül 75,590 forintot jelent, mely mellé a VÁM- és ÁFA-mentes szállítás (Duty Free shipping) ingyenes. Lehetne piaci körképet felállítani a magyar piacról, hogy mi van ennyiért, de szerintem felesleges. Ennyi pénzért, ilyen sebességet/hardvert és tudást kínáló routert nem nagyon fogunk találni, így aki a maximumra törekszik, de árban nem akar elszállni, ugyanakkor nem probléma neki az angol nyelv és a még nem teljesen kiforrott szoftver, bátran veheti számításba a Xiaomi Mi Router AX9000-t, amivel nem csak egy hálózati eszközbe, hanem a jövőbe is befektet!

Xiaomi Router AX9000 E-sport Edition Gamer Router

facebook button final


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: