Két olyan termék van most nagyon baráti áron, ami nem csak jó, de hasznos is.

penimemkari

 

 

 

 

Természetesen amellett, hogy az okostelefonok, tabletek, valamint az egyéb okoseszközök világának híreit megosztjuk olvasóinkkal, ugyanígy teszünk a legnagyobb kínai webáruházak legjobb ajánlataival. Ez az ajánló is ebben a szellemiségben született, melyben két olyan termék szerepel, amire manapság mindig szükség van egy mai digitális háztartásban.

Netac P500 Class 10 32 GB Micro SDHC TF Flash UHS-1 memóriakártya (80 MB/s)

Memóriakártyát ma már annyi eszköz képes fogadni, mint égen a csillag, van, ami nem is boldogul e nélkül, míg máskor az adott eszköz saját tárhelyét bővítjük ki. Memóriakártya kapcsán is igaz az örök igazság – a nagyobb a jobb alapon ma már 32 GB alatti méretben nem is nagyon érdemes gondolkodni, pláne úgy, hogy ezt a méretet is bagóért megkaphatjuk a mostani akció keretében.

memkari1

Jellemzők:

  • Class 10, UHS-1 U3 magas hatékonyság, (16G/32G: UHS-I), nagy olvasási sebesség (16G/32G: 80MB/s)
  • Kompatibilis a micro SDHC vagy micro SDXC foglalattal rendelkező eszközökkel
  • Használható telefonokkal, kamerákkal, MP3/MP4 lejátszókkal, navigációkkal, stb.
  • Vízálló, ellenáll a mágnesességnek, a magas hőmérsékletnek és a röntgen sugárzásnak

Specifikáció:

  • Gyártó: Netac
  • Modell: P500
  • Típus: TF (Micro SD) kártya 
  • Szabvány: micro SDHC (16G, 32G), micro SDXC (16G, 32G)
  • Elérhető kapacitások: 16G, 32G, 64G, 128G (opcionális)
  • Színek: fekete-kék (16G, 32G), fekete-arany (64G, 128G)
  • Átviteli sebesség osztály: class 10, UHS-1 (16G, 32G), UHS-I U3 (64G, 128G)
  • Átviteli sebesség: 80 MB/s (16G, 32G), 90 MB/s (64G, 128G)  
  • Termék mérete: 1.5 × 1.1 × 0,1 cm
  • Termék tömege: 0,3 g
  • Csomag mérete: 12.5 × 7.5 × 0,5 cm
  • Csomag tömege: 7,2 g

memkari2

Csomag tartalma:

  • 1 db Micro SD kártya 

Vásárlás: Netac P500 Class 10 32 GB Micro SDHC TF Flash UHS-1 memóriakártya (80 MB/s)


Kodak K133 128 GB USB 3.0 Flash Drive, forgó mechanikával és bőrszíjjal

A másik ilyen „must have” cumó a pendrive, mindig jó, ha ott lapul a zsebben, mert sosem lehet tudni, hogy mikor kell róla valami, vagy mikor kell rátenni valamit. Bizonyára nem ez lesz az első USB meghajtónk, de egyrészt sajnos fogyóeszköz, másrészt méretileg mindig avul a dolog, ma már egy 2 GB-os példánnyal nem sokat érünk. Szó mi szó, eme 128 GB-os darabbal azért elleszünk egy darabig.

peni1

USB3.0 U Disk

  • USB 3.0 nagy sebességű adatátvitel
  • Letisztult és stílusos kinézet
  • Különféle méretekben;
  • Csatlakoztatás során magától felismeri a gép, széleskörű kompatibilitás (PC, TV, média lejátszó, stb)

Jellemzők:

  • Megfelelő csatlakozó esetén 120MB/s-os olvasási sebesség
  • A nagy tempóval időt takarítunk meg és hatékonyabban dolgozhatunk
  • Többféle kapacitással elérhető a modell: 16 GB, 32 GB, 64 GB, 128 GB és 256 GB 
  • Kis méret és modern dizájn: 57 mm-es test
  • Minőségi flash NAND: Toshiba/Samsung lapkák a test alatt 

Specifikáció:

  • Termék: K133
  • Kapacitás: 16 GB, 32 GB, 64 GB, 128 GB és 256 GB (opcionális)
  • Anyag: fém
  • Port: USB 3.0
  • Tömeg: Approx. 26,1 g
  • Méret: 5,7 × 1,65 × 1cm
  • Működési hőmérséklet: 0 °C – 70 °C
  • Tárolási hőmérséklet: -30 °C – 55 °C
  • Támogatott rendszerek: XP, WIN7, WIN8, WIN10, MAC OS, Linux 

peni2

Csomag tartalma:

  • 1 db Kodak K133 U Disk

Vásárlás: Kodak K133 128 GB USB 3.0 Flash Drive, forgó mechanikával és bőrszíjjal

Vásárlási segédlet: