Az okostelefon akkumulátorok nem tartanak örökké, és a telepek kapacitása sem változott drámaian (sajnos) az elmúlt években. A hardverek viszont fejlődnek, egyre gyorsabbak a processzorok (igaz, a csíkszélesség csökkentésével sikerült spórolni az energiaigényükön), de ott van a memória, a tárhely, az érzékelők, és az egyik legnagyobb energiaigényű részegység, a kijelző. Hatalmas méretüknél fogva, illetve az egyre nagyobb felbontásnak hála az AMOLED és LCD kijelzők és a rajtuk futó alkalmazások hamar lemerítik a telepeket. Maga az Android is fogyasztja az akkumulátort, a rajta futó programokkal egyetemben – hogy a játékokat ne is említsem.

Mielőtt belevágunk az érdemi részbe, jöjjön egy kis ismertető magukról a telepekről, és hogy mire érdemes figyelni velük kapcsolatban, A modern eszközökben – és nem csak a telefonokra gondolok, ide sorolhatjuk a táblagépeket, okosórákat, GPS egységeket, és a többit – kétféle típusú akkumulátorral találkozhatunk, ezek pedig a lítium-ion vagy lítium-polimer. A két típus között érdemi különbség nincs, szinte mindenben megegyeznek, az egyetlen és legfontosabb eltérés az, hogy a Li-ion típus nem bírja a meleget, így erre érdemes odafigyelni. A leggyorsabban akkor használódnak el az egységek, ha hagyjuk őket teljesen lemerülni. Persze ez nem azt jelenti, hogy ha a töltöttségi szintet 0%-on látjuk, akkor lemerült a telep, csupán a benne lévő elektronika elővigyázatosságból mutatja ezt a szintet, hogy ne legyen baja. Ebben az esetben érdemes minél hamarabb – maximum pár napon belül – feltölteni az egységet, különben tényleg meghalhat. Régen bevett szokás volt főleg új készülékek esetén, hogy „formázni kellett” őket – azaz teljesen lemeríteni, és teljesen feltölteni. Szerencsére az új típusoknál ezzel már nem kell foglalkozni, és nem kell (nem szabad) teljes lemerítési/felöltési ciklusokat beiktatni, éppen ellenkezőleg. A legjobban akkor kíméljük őket, ha a töltöttségi szintet 20-80% között tartjuk, ez a legoptimálisabb számukra. A régebbi megoldásoknál a töltő típusával nem kellett foglalkozni, csupán arra kellett ügyelni, hogy a feszültség stimmeljen. Ellenben manapság megjelentek a gyorstöltők, így a helyzet változott e tekintetben, mivel a feszültség és/vagy az áramerősség variálásával jóval gyorsabban is képesek a töltést elvégezni. Ennek hatására az akkumulátor jobban melegszik, és mivel a magas hőmérséklet rossz hatással van az élettartamra (Li-ion esetében), így az állandó vagy túl gyakori gyorstöltés hatására elhasználódik. Éppen ezért a gyártók opcionálisan kikapcsolhatóvá teszik ezt funkciót, óvva ezzel a készüléket – és nekünk is érdemes odafigyelni erre. Másik sarkalatos kérdése az élettartamnak, hogy mennyire intenzíven használunk egy adott készüléket. Ha naponta többször is töltőre csatlakoztatjuk, akkor jó eséllyel két – három év alatt a névleges kapacitás drasztikusan visszaeshet, akár az eredeti teljesítmény 20-25 százalékára is. Ahogyan az akkumulátor öregszik, úgy gyorsabb lesz az önkisülés is: ez a példának okáért úgy jelentkezik, hogy a feltöltött eszköz (amennyiben nem használjuk) már nem bír ki 2-3 hetet a polcon kikapcsolt állapotban, lemerül 1 hét alatt. Telefonoknál, táblagépeknél szokásos hibajelenség még az is, hogy pontatlanul jelzik ki a töltöttségi szintet, és az akkumulátor 10-15 százalékos töltöttségi szint jelzése esetén egyszerűen kikapcsol. Ilyenkor az akkumulátorban lévő szenzort kell újra kalibrálni, amit megtehetünk mi magunk is, ha a kikapcsolást követően várunk pár órát, majd 1 amperes töltővel teljesen feltöltjük a telepet. A manapság használt eszközök többsége nem cserélhető akkumulátorral rendelkeznek, és úgy fest, ez nem is fog változni egyhamar. Annak ellenére, hogy a legtöbbjük közel 3000 mAh-ot tesz ki, mégis optimalizálni kell őket, különösen az új játékok és programok igényeinek megfelelően.

akku 02

Így jöjjön pár hasznos tipp, hogyan lehet kihozni – ha nem is a maximumot – de mindenképpen többet az oly szűkös, és mindig kevésnek bizonyuló energiából.

1. Próbáljuk meg szobahőmérsékleten tartani az akkumulátort

A készülékek egyre több behatást képesek elviselni, és az időjárás szeszélyeinek is egyre jobban ellenállnak, de érdemes tudni, hogy a telepek 0 és 35 Celsius fok között működnek a legjobban. Így érdemes ebben a tartományban tartani őket, télen ne hordjuk a külső zsebben (ne is hagyjuk a mínuszokban a szabadban hosszabb ideig), illetve ne tegyük ki direkt napfénynek sem, illetve azért a párától és gőztől is óvjuk, hogy a vízbe esést már ne is említsem, persze ha bírja a telefon, akkor az utóbbival semmi gond.

2. Használjunk egyszerű, fekete háttérképet

Ha a telefonnak AMOLED kijelzője van (például a legtöbb Samsung készülék), használjunk sötét/fekete színű hátteret. A fekete háttérkép növelheti az akkumulátor élettartamát, mivel az AMOLED képernyőnél csak a színes képpontok világítanak – a fekete pixelek értelemszerűen nem – így minél több fekete/sötét pixel van, annál kevesebb energiát kell használnia. Az animált (mozgó) hátterek lehetnek nagyon szépek, és aranyosak, viszont tudni kell, hogy ezek még több energiát igényelnek, még a sima fehér háttérnél is, így érdemes ezeket messziről elkerülni.

3. Doze mód

akku doze

A Doze mód már az Android Marshmallow (6.0) óta létezik, de az újabb Android verziókkal tovább javultak a képességei. Működését úgy lehet a legegyszerűbben leírni, hogy az Android figyeli a készülék mozgásérzékelőjét és amennyiben azt érzékeli, hogy egy ideje nem használjuk a készüléket, egyszerűen egy „mélyalvó módba” teszi azt, ezzel valójában kikapcsolja a készülék összes háttértevékenységét (felfüggeszti az internet kapcsolatot, figyelmen kívül hagyja az összes ébren tartó kérelmet, a beállított riasztásokat elhalasztja) –  legalábbis a következő időszakig, amíg felébred, addig nem is fog WiFi kapcsolat után keresni. Aggodalomra viszont nincs ok, hogy elmulasztunk egy fontos értesítést, mivel bizonyos időszakonként egy rövid időre a rendszer kilép ebből a módból, és minden függőben lévő munkát elvégez, legyen szó akár riasztásról, akár háttérben történő adatszinkronizációról. Így a telefon eléggé sok energiát tud megtakarítani, ezzel az üzemidő lényegesen növelhető.

4. Tartsuk naprakészen az alkalmazásainkat

Sarkalatos pontja a dolognak egy nem is annyira nyilvánvaló dolog, mégpedig az alkalmazásaink frissítése. Nemhiába szokták a készítők fejleszteni a programjaikat, és ez nem merül ki abba, hogy új funkciókkal látják el őket, hanem a memória- és akkumulátor használatot is optimalizálják időről időre. Ugyanennyire fontos, hogy a készülékünket ne terheljük fölöslegesen nem használt programokkal, amire nincs szükségünk, érdemes törölni. Ezután még mindig javíthatunk a helyzeten, mégpedig, ha a beállításokban ellenőrizzük a programok akkumulátor tevékenységét. Minden telefonban más és más az elnevezés, de könnyű megtalálni ezt a funkciót.

5. Ne használjuk az adaptív/automatikus fényerőt

Furcsa lehet ez a kijelentés, de megfigyelték, hogy az adaptív szabályozás nem optimális szintre állítja be a fényerőt, hanem kicsit túlhúzza, így jobban meríti a telepet, mint kellene. Sokkal jobban járunk, ha manuálisan állítjuk be, ez nem egy hosszadalmas folyamat, és mindig a saját igényünkre szabhatjuk.

6. Kapcsoljuk ki a rezgő értesítéseket

A vibrációs motor működéséhez is sok energiára van szükség, ennek kikapcsolásával is megtakarítást érhetünk el, a csengőhang megszólaltatásához alig kell energia. Persze akadnak helyzetek, amikor a diszkrét jelzés praktikusabb, de elegendő erre az időre bekapcsolni csupán. Ugyanaz a helyzet a virtuális billentyűk visszajelzésével is – amikor leütést érzékel a rendszer – itt még többször kapcsol ki-be a rezgőmotor, főleg, ha sokat gépelünk.

7. A Google Asszisztens kikapcsolása

akku assistant

Alapjában véve az asszisztens egy nagyon jó alkalmazás, sok esetben könnyíti meg a mindennapi életet és/vagy a telefon használatát. Viszont szó szerint „zabálja” az akkumulátort, mivel folyamatosan figyel minket és a környezetet, mikor adunk neki parancsot, vagy kérjük meg valamire. Ha nem is állítjuk le teljesen, korlátozzuk arra az időszakra, amikor a legtöbbször szükség van rá, például otthon – valószínűleg az utcán nem használjuk ezt a funkciót.

8. Használjuk az alkalmazások “Lite” vagy “Go” kiadásait

Az akkumulátor élettartamának megnövelése érdekében, illetve a minél hosszabb üzemidő elérésében, nem is beszélve a mobil adatforgalomról, érdemes kihasználni a fejlesztők által kínált “Lite” vagy “Go” alkalmazásokat. Ezek nem sokban térnek el a nagy testvérektől, pár apróságot leszámítva, viszont komoly megtakarítások érhetőek el velük. Eredetileg a kisebb, gyengébb hardverrel készült telefonokhoz tervezték őket, így a lehető legszűkösebben bánnak az összes energiaforrással, de ezeket használva a telefon meghálálja a törődést. A legnépszerűbb alkalmazások ezen verziói a Play Áruházban megtalálhatóak.

9. Ne essünk a widgetek csapdájába

Hasznos dolog tud lenni a widget, de fölöslegesen ne pakoljuk ki őket a kezdőképernyő(k)re, mivel ezeknek az animációknak nagy az energiaigényük, főleg, ha internetkapcsolattal frissítik is az állapotukat, például az időjárás appok, vagy a levelezés efféle megjelenítése. Ha több ilyen widgetet is használunk, ne adj’ Isten több kezdőképernyőn, és ezek folyamatosan szinkronizálnak vagy frissítenek (Twitter, Reddit, időjárás, Gmail, stb.), akkor ne számítsunk hosszú üzemidőre. Praktikusabb, és valljuk be, nem sokkal több idő az alkalmazás ikonjára kattintani, így elindítva azt, amik kevesebb memóriát is igényelnek.

10. Állítsuk be a Ne zavarjanak/Alvó üzemmódot (DND/Do not Disturb)

akku dnd

A fent említett módban a telefon kikapcsolja a rezgőmotort, és a hangokat, így amíg ez az üzemmód aktív, természetesen elérhetőek leszünk, de hangjelzést nem ad a telefon – a Néma móddal ellentétben itt egyáltalán nem rezeg a telefon, ott viszont, ha be van kapcsolva a rezgő mód, akkor az továbbra is működik. Ez az üzemmód nem korlátozza a WI-Fi vagy a mobiladat kapcsolatot, tehát az értesítéseket megkapjuk továbbra is – ellentétben a Repülési üzemmóddal. Ez a funkció nagyon jól jöhet, ha szeretnénk tudni, ki keres(ett), de éppen olyan helyen/eseményen tartózkodtunk, ahol nem ildomos az eszköz használata. Ennél egy fokkal “drasztikusabb” megoldás a Repülési üzemmód, mivel ebben az állapotban a telefon megszakít minden vezetéknélküli kommunikációt, és még hanghívást sem lehet indítani/fogadni, így teljesen offline állapotba kerülünk. Természetesen ennek is megvan a maga előnye és hátránya, így viszont az akksi tovább bírja – feltéve, ha nem is használjuk a telefont intenzíven.

11. Nem szükséges 24/7/52/365-ben online is létezni

Kapcsoljuk ki a GPS-t, a Bluetooth-ot, az NFC-t, a Wi-Fi-t és a mobiladatot, ha nincs rá szükségünk. Csak akkor kapcsolja be a Bluetooth-ot és az NFC-t, amíg szüksége van rá (még akkor is, ha nagyon kevés energiát fogyasztanak), valamint ha a Wi-Fit gyakran használjuk (otthon és a munkahelyen/iskolában), akkor érdemesebb állandóan ébren tartani, így kevesebb energiát használ, mintha minden alkalommal fel- és lecsatlakozna a hálózatokra, ezzel “felébresztve” a telefont.

12. Következzen egy applikáció, ami szintén segíthet kevesebb energiát fogyasztani

akku greenify

Ellentétben számos Android alkalmazással, amelyek azt állítják, hogy optimalizálják a teljesítményt és növelik az akkumulátor élettartamát, ez működik. A Greenify az alkalmazásokat hibernált állapotba helyezi, amikor nem használjuk őket – és megakadályozza, hogy a háttérben fussanak. A program felszabadítja a rendszer erőforrásait és növeli az akkumulátor teljesítményét, ami sok esetben hasznos lehet, vegyük példának a GearBest alkalmazást, ahol vásárolni kívánunk pár dolgot, de nem akarjuk, hogy a háttérben fusson, vagy értesítésekkel bombázzon minket. Ugyanígy előfordulhat, hogy az Android-eszközön más alkalmazások is működnek a háttérben, ok nélkül, amiket a Greenify megakadályoz, méghozzá egyszerű módszerrel, ezeket az alkalmazásokat hibernált állapotba küldi, ami csökkenti a rendszer terheltségét, értékes üzemidőt takarít meg nekünk, miközben javítja a teljesítményt. A program a Google Playből letölthető.

13. Fedezzük fel a telefon akkumulátor-beállítási funkcióit

Minden ROM, függetlenül attól, hogy az stock Android, vagy OEM UI (pl. TouchWiz), esetleg egy egyéni ROM (pl. LineageOS), különböző beállításokkal rendelkeznek a menüben az akkumulátor-fogyasztás, és használat nyomon követéséhez vagy optimalizálásához. A legtöbb gyártó rendelkezik úgynevezett energiatakarékos móddal, amit érdemes átbogarászni, egyes esetekben az is beállítható, hogy a készülék adott időpontban kapcsoljon ki, majd be, mint egy ébresztőóra. Ez hasznos lehet, mivel nem kell ezzel foglalatoskodni – például éjszaka, amíg alszunk a telefon is pihen kissé, illetve a nyugodtabb az alvás, ha nem zavar fel a telefon valamilyen értesítés miatt. Abban az esetben, ha a telefon nem rendelkezik olyan akkumulátorkímélő funkciókkal, amilyeneket az előbb említettem, vagy nem akarjuk ezeket a beállításokat használni, érdemes (legalább néha) a Takarékos üzemmódot választani, és ezt a telefon meghálálja.

14. Ne essünk az automatikus szinkronizáció csapdájába

Kapcsoljuk ki a Google-fiókok automatikus szinkronizációját, ha nincs szükségünk rá, hogy folyamatosan frissítsen a fiók. De ugyanígy kikapcsolható az egyéb fiókok szinkronizációja, amik eléggé leterhelik a telefon erőforrásait, helyette érdemesebb a manuális szinkronizáció adott időközönként. Ugyanígy az alkalmazásokban is beállítható a manuális frissítés, így nem is zavarhat meg a telefon az állandó értesítésekkel, egyszerűen az app elindítása után frissítsük manuálisan.

+1. “Hagyjuk el” a készülékeket

akku free

Nos, nem szó szerint kell érteni, egyszerűn csak arról van szó, hogy a modern, rohanó világunkban annyi kütyü vesz minket körbe, hogy szinte nem is tudunk (akarunk) nélkülük létezni. Szakítsunk arra is időt, hogy kiélvezzük az adott pillanatot vagy helyzetet, amikor nem az a lényeg, milyen szinten van a töltöttség, van-e térerő, vagy éppen a social media által megosztott kép/poszt hány embert ért el/lájkot kapott. Mindenkinek szüksége van az offline életre is, amikor a valóságban létezünk, nem állandó online módban. Találjuk meg az összhangot a kettő között – ezzel nemcsak az eszközeinknek teszünk jót, hanem magunknak is. Carpe Diem!

Ha nem is mindenkinek mondtunk el új dolgokat, reméljük páran hasznát tudják venni az itt felsorolt tippeknek. De ha Nektek is van ötleteket, ne habozzatok, osszátok meg velünk!